Házikert

Különleges klematiszfajták, amiket érdemes a kertbe ültetni

Agrofórum Online

A klematisz egy kedvelt virágzó dísznövény, sokan ültetik is dézsába, pergolákra futtatva, vagy csak simán a házfal tövébe, hogy majd egyszer befussa a falat.

A klematisz rendkívül változatos virágszínnel örvendeztet meg minket és számos különlegesebb fajta található a kertészetek kínálatában. A kerti iszalagot, mely a klematisz másik elnevezése, a kúszó növények királynőjének is szokták nevezni.

Különleges virágai a nyár közepétől (manapság már elejétől) egészen októberig pompáznak. Elnyílás után szőrös kis pamacsokban jelennek meg termései, melyeket megszedhetünk és el is vethetünk.

Hegyi iszalag (Clematis montana)

Akár 8 méter magasságig is felfuttatható klematiszfaj, ez az egyik legerőteljesebben növekedő iszalagunk. Rózsaszín vagy fehér virágai a nyár elejétől nyílnak már, így kiváló a nagyobb felületek díszítésére, befuttatására.

Főleg napos, de védett helyre telepítsük, itt fejlődik a legszebben. Talajban nem válogatós, de a jó vízáteresztő, nem túl lúgos talajt kedveli a legjobban.

Mongol iszalag (Clematis tangutica)

Sárga virágú, 4-8 méter magasságot is elérő klematiszfaj, különleges és viszonylag ritka még a kertészetek kínálatában. Jó fagytűrő és erőteljes növekedésű, ami miatt akár a mai szélsőséges időjárású hazánkban is jól tudna érvényesülni.

Mongol iszalag (Forrás: Wikipédia / Szerző: Anneli Salo)

Nagy előnye, hogy ráadásul jó a szárazságtűrése is, ami még inkább kiemelendő az iszalagok között.

Örökzöld iszalag (Clematis armandii)

Míg a legtöbb klematisz ledobja télen a levelét, mert lombhullató, addig az örökzöld klematisz télen is díszít.

Bár csak 3-4 méteres magasságig kúszik fel, intenzív növekedésű faj. Melegigényes, így a déli oldalra lesz jó választás amellett, hogy azért az aszályt nem fogja bírni, rendszeres öntözést igényel.

Levélzetét sötétzöld színű, hosszúkás, bőrszerű és fényes felületű levelek alkotják, melyek szépen kiemelik a tavasszal nyíló hófehér vagy krémszínű virágokat. Őszre a fehér virágokból érdekes külsejű bolyhos termések fejlődnek.

Klematiszok többnyire nem fogékonyak a betegségekre és kártevőik is ritkán vannak, de a levéltetvekre érdemes odafigyelni, mert károsíthatják.

Leggyakrabban a levelek elbarnulását a talajminőség okozza (túl savas talaj), vagy a nem megfelelő tápanyag-ellátottság és a rossz vízellátás. Ilyenkor nézzük meg, mit tehetünk az iszalag környezetének javításáért, és máris megoldódik a probléma, akár magától is. A nagy nyári kánikulákban a tövét árnyékolni érdemes (mulcsozással például) és jobban oda kell figyelni az öntözésre is, hogy ne száradjon ki.

Kiemelt kép forrása: Wikipédia / Szerző: Anneli Salo

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

Kínai barátcserje: illatos érdekesség a kertben

2022. szeptember 13. 06:37

A melegedő éghajlatunk miatt értékes kerti növény is lehet a barátcserje, hiszen jól bírja a szárazságot, 2-3 méter magasra növő cserje lesz belőle.

Az érzékelő pánikjelzéseket kap a megtámadott növénytől

2022. május 19. 06:38

A módszer alapkoncepciója az, hogy a szoftver a mesterséges intelligencia segítségével megtanulja felismerni a sérült növények sajátos jeleit a károsodott szerveken.

A mexikói petúnia titkai

2022. augusztus 10. 05:36

Ha egy szép és látványos dézsás növényt keresünk, akkor a mexikói petúnia kitűnő választás lesz, mert az akár 120 cm-es magasságával és folyamatos virágzásával nagyon szép térelem lesz a kertben.

Neveljünk amarilliszt!

2023. március 5. 08:41

Ha olyan szobanövényt keres, amely élénk trópusi színfoltot varázsol az otthonába akár a hidegebb hónapokban is, az amarillisz kiváló választás lehet.