Házikert

Mi nyílik ősszel is? – Ezeket a növényeket ajánljuk őszre!

Agrofórum Online

Az egész évben szép kertről már írtam itt az oldalon, de most inkább sorra is veszem, hogy mi nyílik ősszel is, hiszen ezeket érdemes ültetésre javasolni a szép kertélményért.

A szép kertélmény az egyik legfontosabb a kerttulajdonosoknak. Ez nem valami „ego-simogatás”, hanem arról is szól, hogy a kert tükrözi tulajdonosát és a lelkünkre is nagyon jó hatást tud gyakorolni. Régóta foglalkozom már – és erről is írtam korábban -, hogy a kert és a lélek kapcsolata hogyan működik, és ehhez nagy szükség van a kertben ősszel is virágzó növényekre.

Ha van virág ősszel, máris nem az elmúlásban gondolkodunk, hanem a gyönyörködésé lesz a főszerep. És nem tagadom: őszi születésűként az őszt szeretem, és ha tervezek egy kertet, akkor az ősszel virágzó növények színeit összehangolom a kert fáinak és cserjéinek őszi színével is. Hiszen a harmónia mindenek felett áll.

Krizantémok sokasága

Már talán köztudott, de a krizantém nem csak temetői virág. Több száz fajtája létezik hála a nemesítőknek, és így igazi alapnövénye lehet az őszi kerteknek.

Kokárdavirág – most szabad vagy sem?

A kokárdavirágot egy ideje nagy figyelem övezi, mert rebesgetik, hogy kivadul és veszélyes lesz. Mi tagadás: egyre jobban kimutatja azt a szélesspektrumú tűrőképességét, amire a változó klímán szükség van. Nekem a nyár elejétől egészen novemberig, december elejéig is virágzik a kertben és rendkívül szép, amikor a virágfejeket megcsípi a dér, majd azon megcsillan a felkelő napsugár.

Homoktalajtól egészen a kötöttebbekig igen jól alkalmazható és odafigyelve kordában is tartható a terjeszkedése.

Kokárdavirág
Kokárdavirág (fotó: Pixabay)

Őszirózsák

A mirigyes őszirózsák a leggyakoribbak a kertészetekben: a fehéres színtől a halvány lilán át egészen a sötét kékes-liláig több fajtája ismert. Szépen társítható sárga virágú évelőkkel, kiemelik egymás színeit. Sziklakertekbe viszont az úgynevezett tűlevelű őszirózsa is kedvelt a fehér virágaival.

Keskenylevelű menyecskeszem

A sárga virágú és puha, vékony leveleivel díszítő keskenylevelű menyecskeszem egészen sokáig virágzik. Évelőágyásokba, de még cserjék közé is szépen beültethető, mert élénk színfoltja lesz a kertnek.

Sédkender

A sédkender ‘Phantom’ fajtája egy halvány rózsaszín, viszonylag magasabb évelő. Sárga és lilás virágok mellé vagy tollborzfüvek mellé lesz látványban kiváló, hiszen az évelő tollborzfű is ilyenkor ősszel hozza virágzatát.

A szellőrózsák és a zsályák egy része is ősszel virágzik, így ha kombinálni szeretnénk a színeket és a formákat, akkor bátran vállaljunk be izgalmas fajtákat is, hiszen igazán attól lesz szép a végeredmény! A nagyobbra növők között viszont a madármályvák nyílnak még mindig rendületlenül, amik szintén egy pluszt adnak hozzá az őszi színekhez a hatalmas rózsaszínes és fehér virágaikkal.

Kiemelt kép: Pixabay

Trendek, amelyek átformálják a kerteket: ez lesz a divat idén

2026. január 18. 11:10

A kert 2026-ban már több mint hobbi: élelmiszerforrás, ökológiai tér és feltöltődés egyben.

TOP 10 téli teendő a kertben

2026. január 18. 05:40

A tudatos téli kertmunka nem a folyamatos beavatkozásról, hanem az előrelátásról, a védelemről és a tervezésről szól.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Őszi ötletek balkonláda beültetésére

2023. szeptember 27. 17:10

Évszakonként is cserélhetjük a balkonláda növényeit, hiszen annyi csodaszép lehetőség van a kertészetekben, hogy ne érjük be csak 1-1 opcióval!

Mitől lesz féloldalas növekedésű a krizantém virága?

2022. november 14. 04:36

Segítségüket kérem a krizantémnál tapasztalt furcsa jelenséggel kapcsolatban! Mitől lesz féloldalas növekedésű a krizantém virága?

Mitől sárgulhatnak a krizantém levelei foltokban?

2021. október 29. 05:38

A krizantém gombás betegségei közül a fehérrozsda okozhatja a legnagyobb problémát a növényeken.

Nemcsak temetőbe való: a krizantém új arcát mutatja

2025. október 8. 11:10

A krizantém a világ számos kultúrájában az élet, a hosszú élettartam és a megújulás jelképe – nálunk mégis sokáig a halottak napjához kötődött.