Tekintettel arra, hogy igen sok videót is lehet találni a kialakításáról első körben a hitek – tévhitek vonalon indulnék el, a hosszú évek tapasztalatából leszűrt észrevételek alapján, mert nem minden interneten olvasható ágyásépítési tipp fedi a valóságot a gyakorlatban. Sajnos vagy sem, ez az internet világának egyik hátránya, hogy az innen-onnan összeollózott írásokban sok a szakmai hiba, és így az olvasónál hibaként és csalódásként realizálódik a valódi önöntözős magaságyás, mint lehetséges termesztési módszer vagy technológia.

8 év tapasztalata önöntözős magaságyásban

Szeretném már előre leszögezni, hogy bár kőbe vésett dolgok a kertészetben nincsenek, az országrészenként is eltérő időjárási viszonyoktól kezdve a tájfajtákon át a technológiák sokaságában sem, de van jó pár olyan tudás, melyet ha megfogadunk, akkor sikeres magaságyás-projekt részesei lehetünk. Idén ez a 8. évünk, hogy intenzíven az úgynevezett wicking bed-technológiával, vagyis a víztározós és önöntözős magaságyás-technológiával termelünk igen hatékonyan, árutermelésre ráadásul.

Rétegrend a titok egyik fele

Sokszor építettünk már nagy multicégeknek is csapatépítő szintjén magaságyásokat az ott dolgozókkal, és egyszer kifogtunk egy olyan esetet, hogy mindenáron előre akartak dolgozni, és megadtuk a keverékösszetételt és rétegrendet is, de egyszerűbbnek látták készen megvenni a marhatrágyát és a zsákos virágföldet, és az fogadott minket, hogy sehogyan nem volt oké a dolog. Lucskosra ázott az általuk készített keverékből a talaj, közben mindenhonnan folyt a víz az ágyás oldalából, mert ott sem stimmeltek a rétegek és a vízszigetelés.

A gyökereknek egy tápanyagban gazdag és mégis szellőzni tudó talajkeverékre van szükségük. Mivel a gyökerek idővel akár a vízben is állhatnak időszakosan, így nem kell, hogy a talajkeverék is tacsakos legyen.

A legjobb talajkeverék nálunk ekképpen néz ki: 1 rész saját komposzt + 1 rész balti tőzeg + ¼ rész perlit + 1 rész kókuszrost. Amikor a komposzt aránya több volt, akkor túl sok vizet tárolt a keverék magában, ami a gyökerek levegőtlenségét okozta. Amikor túl sok tőzeg vagy kókuszrost került hozzá, akkor viszont túl levegős lett a talaj és hamar kiszáradt.

Milyen vastag talajréteg kell?

Mivel minden ágyás más magasságban készül, így nem centimétereket írok, hanem inkább azt, hogy a víztárolós csak vízrétegnek az ágyás teljes magasságának ⅓-ának kellene lenni, míg a talajmennyiség a ⅔-a az ágyásmagasságnak.

Hogyan nem fog keveredni a vízréteg a talajréteggel?

A két réteg között, vagyis a drénréteg és a földkeverékes réteg között geotextil-elválasztás kell, hogy a gyökerek át tudják szőni, de a víz közé ne jusson át a talaj.

A drénréteg magasságában meg burkoljuk ki fóliával, hogy a felesleges víz egy kádhoz hasonlóan ott össze tudjon gyűlni.

Túlfolyó is kell ám egy víztározós ágyáshoz, mert nagy esőnél viszont nem fog tudni hova távozni a „feleslegesnél is több” vízmennyiség. A túlfolyót a talajszint alsó részének magasságába tegyük (vagyis a vizet és talajt elválasztó geotextilréteg magasságába).

A vízmegtartáshoz használt fóliát viszont ne húzzuk fel az ágyás teljes oldalfalán, csak a drénréteg magasságáig, mert nem fog tudni oldalt az ágyás szellőzni, ami szintén a nagy esők esetén lesz fontos.

Mit használjunk a drénrétegnél?

A legtöbben a drága sárga, lyukacsos dréncsövet szokták javasolni, de valójában van egy sokkal olcsóbb megoldás: kertészetekben is gyakori kidobásra váró elem, de házikertben is bőven előfordulhat. Ez nem más, mint a növénytálca és a törött műanyag virágcserepek sokasága. Mivel a dréncsőnek az a funkciója, hogy elsősorban távtartóként viselkedjen, így a fejtetőre állított műanyag cserepek, vagy szintén a megfordított növénytartó tálcák is tökéletesek lesznek erre a célra. Menjünk csak el a kertészetekbe és kérdezzünk rá, hogy van-e kidobandó ezekből, és máris zero waste szemléletet is belevittünk a magaságyás építésébe!