Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Prémium kukoricahibridek a hazai klimatikus viszonyokra nemesítve

A tavalyi történelmi aszály hatására az idén rég nem látott mélységbe zuhant a kukorica vetésterülete Magyarországon. A VSZT felmérése szerint a vetésterület 746 ezer ha körül alakult a 2023-as évben. Szerencsére az országos termésátlag a tavalyinál lényegesen jobban alakul majd (a betakarított terület 86%-nál 8,03 t/ha), de ebben a szezonban is voltak olyan területek, ahol az aszály nem kímélte a kukoricaállományokat. Az időjárás kiszámíthatatlansága, szélsőséges mivolta az elkövetkező években is jellemző lesz térségünkre. Cégünk évek óta kiemelt figyelmet fordít, a magas terméspotenciálon túl, a szárazsággal szembeni ellenállóságra a kukorica nemesítés során.

Danubia-kukorica-hibrid

Európa-szerte, 27 nemesítő állomásunkon és kutató laboratóriumainkban 500 kollégánk foglalkozik kutatással és fejlesztéssel, a legmodernebb technológiák alkalmazásával. Büszkén mondhatjuk, hogy a Limagrain közép-korai és közép-késői kukorica nemesítési programjait magyar nemesítő állomásunk (Zsombó) kollégái vezetik. Irányításukkal indult új kukorica nemesítési programunk a Danubia projekt.

A Danubia hibridek nemesítése, tesztelése a Duna menti országokban zajlik, célzottan a közép-kelet-európai piacokra. A projekt sikerének záloga, hogy a Danubia hibridek beltenyésztett vonalainak szelekciója hazai klimatikus viszonyok között zajlik. Ennek köszönhetően a vonalak keresztezéséből születő Danubia hibridek magas terméspotenciállal, kiemelkedő aszálytűréssel és nagyon jó termésstabilitással rendelkeznek. Termésstabilitásukra jó példa a három különböző klimatikus környezetben nyújtott teljesítményük (1. ábra).

Relatív termés (%) – a sztenderd átlagokhoz viszonyítva – 3 különböző klimatikus környezetben (3 év eredményei)

Danubia-kukorica-hibridek
1. ábra: A Danubia hibridek átlaghoz viszonyított relatív terméselőnye

Az idei évben két új Danubia hibridet vezetünk be, egyet a közép-korai (LG 31.350) és egyet a középérésű (LG 31.380) szegmensbe.

Az LG 31.350 az első generációs Danubia hibridek közül való, kiváló terméspotenciállal és egyedülálló szárazságtűréssel rendelkező kukoricahibrid. Helyi és a világon minden nemesítőház által használt genetikai források felhasználásával nemesítettük, ezáltal a helyi körülményekhez nagyon jól alkalmazkodó hibridet kaptunk. Vastag, közepesen hosszú csövei vannak, melyen a szemsorok száma elérheti a 18-20-at. A hibrid csőeredési pontja állomány szinten rendkívül homogén, csőmérete kiegyenlített, szemei hosszúkásak, mélyen ülők.

Limagrain-kukorica

Az első generációs Danubia hibridek másik képviselője a portfolióban. A világon használt elit és helyi (közép-európai) genetikai források kombinációja. A szisztematikus nemesítői munka eredményeként egy nagyon jó terméspotenciállal, kiváló szárazságtűréssel és nagyfokú termésstabilitással rendelkező hibrid született. Generatív felépítésű, felesleges zöldtömeget nem nevelő, kompakt, tetszetős kukoricahibrid. Gyökérrendszere és szára erős, állományán belül a csövek tűzési pontja és a csövek mérete homogén. Szemein a kupanyomok rendkívül kifejezettek.

Limagrain-kukorica
2. ábra: Danubia hibridek terméseredményei a kísérleti átlaghoz viszonyítva

Danubia hibridjeink mellett a 2021-ben, Magyarországon regisztrált, ebből kifolyólag a NÉBIH által 2 éven át hazánkban tesztelt, LG 31.325 (Limagold) kukorica hibridünket ajánljuk még, amely szintén kiválóan teljesít a hazai időjárási viszonyok között.

Limagrain-kukorica

A hibrid kimagasló hozamának záloga a kiváló terméspotenciál (3. ábra), a termésstabilitás és a szárazságtűrés. Többek között azoknak a termelőknek ajánljuk, akik meg vannak elégedve a Limanova teljesítményével, de szeretnének egy újabb szintet lépni terméspotenciálban.

3. ábra: LG 31.325 (Limagold) terméseredményei mezoparcellás kísérletekben

Mindenkinek ajánljuk, aki:

Viszonylag korán szeret betakarítani, de a magas hozam lehetőségét sem akarja elszalasztani.

A termésstabilitást és a szárazságtűrést részesíti előnyben a hibridválasztáskor.

Egy kompakt, betegségeknek ellenálló, dőlésre nem hajlamos kukoricahibridet keres a korai szegmensben.

Limagrain-kukorica

Minden termelő, a saját termesztési körzetében, a legversenyképesebben termeszthető kukoricahibridet keresi. Bízunk benne, hogy az LG 31.325 (Limagold) és az új Danubia hibridek teljesítménye találkozik az Önök igényével.

Keressenek bennünket, segítünk választani!

Dr. Szűcs Péter
Limagrain Hungária Kft.
Kukorica és Napraforgó Fejlesztési Vezető

Limagrain Hungária Kft.
2040 Budaörs, Gyár u. 2.
Tel: +36/23-421-005
E-mail: iroda@limagrain.com

BREAKING NEWS! Megbízhatóan a csúcson - KWS OLTENIO - arany után egy ezüst is a főpályán!

2025. december 4. 11:10

A 2025-ös posztregisztrációs kísérletek újra igazolták: a KWS OLTENIO a legnehezebb körülmények között is kimagasló teljesítményt nyújt.

Gyanítjuk, hogy éppen ezt a hibridet keresi

2025. december 3. 11:10

Stressz- és szárazságtűrő, rövidebb tenyészidejű, ugyanakkor kimagaslóan terem? Ha ilyen kukoricára van szüksége, ismerje meg a FOXTRAIL-t!

Menetszámcsökkentés a felhasznált nitrogén optimalizálásával

2025. december 1. 15:10

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a hatékony tápanyag-gazdálkodás a mezőgazdaságban. A BASF Hungária Kft. rendezvényén termelőket kérdeztünk tapasztalataikról, ill. az általuk alkalmazott technológiákról.

Ezért érdemes ősszel lemérni a repce zöldtömegét

2025. november 30. 16:10

A jelenlegi gazdasági helyzetben különösen fontos, hogy a termelők racionalizálják költségeiket. A nitrogénpótlás kifejezetten olyan terület, ahol jól átgondolt döntéseket kell hozni, mivel a kijuttatott nitrogén egy része elillan vagy kimosódik a talajból.

Ami késik, nem múlik - Tudósítás az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról

2018. március 2. 17:00

Megkésett, de ma is aktuális beszámoló az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról.

Napra-Nap: a napraforgó védelme modern eszközökkel

2025. augusztus 19. 10:10

A Napra-Nap rendezvényen a napraforgó-termesztés legújabb kutatásai és technológiai megoldásai kerültek reflektorfénybe.

LO legyen, vagy HO legyen? - LG legyen!

2019. február 12. 07:26

Kedves Olvasó! Ha az elmúlt hetekben Ön is feltette már magának a fenti kérdést, úgy érdemes néhány percet szánnia alábbi ajánlatunkra.

A nemesítés élvonalában: a Limagrain

2023. augusztus 15. 16:10

A Limagrain Hungária Kft. július 25-én rendezte meg Portfólió Platformját, ,,Gazdálkodj okosan, avagy a Limagrain magyarországi vetőmagtevékenysége miben segíti az Ön gazdálkodását” témában. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a Kiskundorozsma közelében elhelyezkedő kutatóközpont nem csak hazánk, hanem Európa számára is jelentős nemesítő bázisként szolgál.