Talajművelés
Fizetett tartalom

12% feletti lejtőkön történő gazdálkodás technológiai megoldásai

KITE Zrt.

Magyarország 32%-a 200 méternél magasabban fekvő dombság. A dombvidékeken elhelyezkedő szántóföldek az eróziónak kitettek. Hazánk művelt területének mintegy 40%-án fennáll az erózió pusztításának veszélye, mely jelentősen rontja a termőföldek minőségét és ezáltal a gazdálkodás sikerességét.

A domboldalakon kialakított szántóföldek jelentős része 12% feletti III. lejtőkategóriába esik, amely fokozottan ki van téve az erózió veszélyének. Ennek megfelelően a „Feltételesség rendeletben” a helyes mezőgazdasági és környezeti állapotra (HMKÁ) vonatkozó előírások között helyet kaptak a talajromlás és a talajerózió kockázatának csökkentését célzó eljárások is.

Így azok a termelők, akik lejtős területen gazdálkodnak és támogatásban kívánnak részesülni, kötelesek az előírások betartására, melyet különböző technológiai megoldásokkal tudnak csak sikeresen végrehajtani.

A talajvédelem, valamint a szántóterületek fenntartható termelésre való alkalmassá tétele alapvető feltétele a precíziós gazdálkodásnak is, ezért a KITE Zrt. már több mint 10 éve rendszerszinten foglalkozik a szántóföldi vízrendezés kérdéseivel. Ennek eredménye, hogy a belvízelvezetés már szolgáltatásként áll rendelkezésre, a térinformatikai fejlesztések és a megszerzett gyakorlati tapasztalatok pedig lehetővé teszik, hogy a KITE Zrt. támogassa a termelőket a fenntartható gazdálkodási megoldások adaptálásában az erózióval érintett területeken is. 

Az erózió elleni védekezés eszközei közül hazai viszonyok között a rétegvonalak szerinti művelést, a füvesített vízelvezetőket, a szintvonalak mentén kialakított füvesített erózióvédelmi sávokat és táblavégi fordulókat lehet hatékonyan alkalmazni. A változtatható mélységű és intenzitású művelés pedig egy további lehetőség az erózió csökkentésére.

A megváltozott művelési irány és a rétegvonalak követését lehetővé tevő 3-4 görbe nyomvonal következtében a hagyományos eszközrendszerrel történő munkavégzés hatékonysága azonban visszaeshet, melynek javítása csakis fejlett műszaki és precíziós megoldásokkal lehetséges.

A KITE Zrt. portfóliójából a talajjavítástól a betakarításig számos eszköz áll rendelkezésre, mely a lejtős területeken végzett szántóföldi műveletek teljes spektrumát képes lefedni. Ezek a műveletek természetesen RTK jelpontossággal és automatikus kormányzással (AutoTrac) hajthatók csak végre hatékonyan a szintvonalak alapján felvett görbe nyomvonalak mentén, illetve valós időben követhetők a John Deere Operations Center asztali és mobilapplikációján, amely a JDLinkTM-nek köszönhetően lehetővé teszi a kétirányú adatkommunikációt is.

Az egyes precíziós beavatkozások előírástérképei pedig a KITE Precíziós Gazdálkodási Rendszerének alkalmazásaiban elkészíthetők, mellyel egy komplex megoldás áll a gazdálkodók rendelkezésére. 

Alaptrágyázás és talajjavítás

A Rauch Axent 100.1 nagy kapacitású precíziós tápanyag-kijuttatók univerzálisan használhatók műtrágyák, valamint talajjavító anyagok (pl. gyorsan ható granulált mésztrágyák, mészkőpor és mésziszap) differenciált, nagy munkaszélességű kijuttatására is. Az alaktalan tábla részeken és táblavégi fordulókon az automatikus szakaszvezérlés biztosítja az átfedésmentes kijuttatást.

A talajvédő művelés és vetés hatékony eszközrendszere

Az erózió elleni védelem egyik legfontosabb eleme a talajvédő művelési rendszerek alkalmazása. Ezek a forgatás nélküli talajművelési rendszerek a minimum 30%-os szármaradvány-fedettség biztosításával csökkentik az erózió mértékét.

A teljes felületű forgatás nélküli alapművelésre a Köckerling Vector nehéz szántóföldi kultivátor kiváló választás, ugyanis ez az eszköz, különböző kapatípusokkal, alkalmas a 15-30 cm-es alapművelés elvégzésére.

Az elektrohidraulikus mélységszabályzásnak (EasyShift) köszönhetően képes előírástérkép alapján is változtatható mélységű alapművelést végezni, ezáltal lehetővé válik a tábla domborzati viszonyaihoz, az egyes területek eróziónak való kitettségéhez igazított művelési mélység alkalmazása. 

A John Deere 2720 tárcsás lazítója egy őszi alapművelésre alkalmas eszköz, mely 5-15 cm-es mélységben végzi a szármaradványok bekeverését, és ezzel egymenetben a talaj lazítását 30-40 cm munkamélységben. A 75 vagy 76,2 cm-es lazítókésosztásnak köszönhetően a gép alkalmas a pozícionált alapművelésre.

Ahhoz, hogy ez domboldalakon és görbe nyomvonalakon (szintvonal mentén) is precízen megvalósulhasson, két fontos John Deere precíziós alkalmazás, az AutoTrac Implement Guidance passzív munkagép irányítás és a AutoPath nyomvonal rögzítés nyújt segítséget. 

A sekélyművelés univerzális eszköze a Köckerling Allrounder Flatline szántóföldi kultivátor. A gép kiválóan alkalmas az alapművelés utáni vagy alapművelés nélküli egymenetes, őszi vagy tavaszi magágykészítésre egyaránt, 5-12 cm-es munkamélységben. A flexibilis szárnyaknak és az úszó vonórúdnak köszönhetően a hossz- és keresztirányú mélységtartása kiváló, még változó domborzat esetén is. 

A sűrű soros kultúrák vetésére a John Deere 750A pneumatikus vetőgépei adnak professzionális választ. A vetőgép az egytárcsás (Pro Series Opener) csoroszlyának és az akár 250 kg-os csoroszlyanyomásnak köszönhetően páratlan mélységtartást biztosít valamennyi talajművelési rendszerben, ugyanakkor kiválóan alkalmas szintvonalak mentén történő zöldítősávok elvetésére és későbbi felújítására is. 

A szemenkénti vetéshez a John Deere 1775NT ExactEmerge vetőgép család kínál megoldást. Az aktív pneumatikus vagy hidraulikus nyomásfokozással ellátott paralelogramma felfüggesztésű öntvény vetőkocsik kiváló mélységtartást biztosítanak változó talajviszonyok között is, ugyanakkor a keresztirányú domborzat követés is megoldott a szekcionált, csuklós főgerendelynek köszönhetően.

A domboldalakon történő precíz nyomvonalon tartást a Laforge DynaTrac elektrohidraulikus aktív munkagép-irányító rendszer biztosítja. A vetőgép természeten képes a görbe nyomvonalon elengedhetetlenül fontos tőtáv kompenzációra, a soronkénti szakaszolásra, valamint a differenciált kijuttatásra, melyek együttes alkalmazása hatékony inputanyag-felhasználást biztosít a szintvonalak mentén történő vetés esetén is. 

Precíziós növényvédelem és folyékony tápanyag-kijuttatás

A John Deere portfóliója számos vontatott és önjáró permetezővel áll rendelkezésre a precíziós növényvédelem és folyékony műtrágya-kijuttatás területén. Az önjáró permetező-kínálatból a 2 méteres hasmagasságú Hagie STS gépcsalád kiváló fordulékonysággal és oldalstabilitással rendelkezik a dombos területen történő munkavégzéshez.

A nagy munkaszélességű szórókeretek automatikus szintezéssel és független keretgeometriával biztosítják a megfelelő keretmagasságot változó domborzat esetén is. A fejlett kijuttató rendszer fúvóka vezérléssel (ExactApply) állandó nyomáson biztosítja az egyenletes cseppméretet, lehetővé téve az alaktalan táblarészeken történő precíz, fúvókánkénti szakaszolást, kompenzálja a görbe nyomvonal mentén történő permetezést, és természetesen a differenciált kijuttatás is nagy pontossággal valósítható meg segítségével. Kapás kultúrákban az NTB nitrogén-injektáló adapterrel felszerelve pozícionáltan juttatható ki folyékony nitrogén.

Hatékony betakarítás a szintvonal mentén történő gazdálkodás során is

A hatékony, nagy teljesítményű betakarítás elengedhetetlen a szintvonal mentén történő gazdálkodás során is. A John Deere T és S HillMaster kivitelű kombájnjai lehetővé teszik, hogy akár 22%-os oldallejtés mellett is minimális veszteséggel történjen a termény betakarítása.

A kombájnok automatikus szintezéssel vannak ellátva, mely önmagában 15%-os oldallejtést képes kompenzálni, míg a rostákra szerelhető lejtéskompenzáló készlet további 7%-os oldallejtést egyenlít ki. Változó betakarítási körülmények között az automatikus kombájnbeállító és -fenntartó rendszer (Combine Advisor) garantálja a minimális veszteséget és a kiváló szemminőséget a maximális betakarítási teljesítmény mellet, míg a hozammérést a magtartályba szerelt mérőcellák (Active Yield) biztosítják.

A betakarítás a vetéskor generált nyomvonalakon (AutoPath) automatikus kormányzással történik. Ezt kukoricabetakarítás során tovább pontosíthatják az adapterre szerelt sorérzékelők (AutoTrac RowSense), melyek a valós sorokat követve automatikusan vezetik a kombájnt még görbe sorok és nagy oldallejtés esetén is. 

A nagy teljesítményű betakarítás feltétele a megfelelő logisztika, melynek sikeréhez J&M gyűjtő-átrakó kocsik nagyban hozzájárulnak. Az egytengelyes felépítésnek és a nagy nyomtávnak köszönhetően a gépek kiváló fordulékonysággal és oldalstabilitással rendelkeznek.

A biztonságos, menet közben történő magtartályürítést a széles, tölcsér alakú kocsiszekrény segíti, amely a John Deere automatikus gépszinkronizálási rendszerével (Machine Sync) kiegészítve tökéletes összhangot biztosít a kombájn és az átrakókocsit üzemeltető traktor között még meredek lejtők és görbe nyomvonalakon történő munkavégzéskor is.

A szintvonal mentén történő gazdálkodás bevezetésével kapcsolatban keresse precíziós gazdálkodási szaktanácsadó kollegáinkat! A kivitelezéshez szükséges műszaki és precíziós megoldásokkal kapcsolatban pedig gépértékesítő kollegáink nyújtanak segítséget.

Bellai Tamás

kereskedelmet támogató mérnök

A talaj világnapja alkalmából

2024. december 5. 14:15

A talaj, mint az élet feltétele egyre nagyobb figyelmet kap hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Egyre több a tudatosan gondolkodó gazdálkodó, akik képesek felfogni a földi élet léte és a talaj egészségének kapcsolatát.

No-till és cirok a talajregeneráció jegyében

2024. június 7. 14:40

A talaj regenerációját középpontba helyező mezőgazdasági gyakorlatok szerves elemei a talajforgatás elhagyása, a talaj takarása, takarónövények alkalmazása. Május elejére már számos kultúrát elvetettek a gazdálkodók, de a cirok direktvetését még volt lehetőségünk elkapni Uraiújfalu határában...

Amiről a talajszelvények mesélnek

2024. március 26. 08:10

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az AKIT Nyíregyházi Kutatóintézete is csatlakozott a Magyar Talajtani Társaság ,,A talaj élete – amit egy szelvény el tud mondani magáról" elnevezésű országos figyelemfelkeltő akciójához.

Hol a felelősség a termőtalaj-védelemben?

2024. február 26. 11:40

A Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége ,,Termőtalaj - lehetőségek és kihívások a növénytermesztésben” címen szervezett kerekasztal-beszélgetést az idei AgromashExpo és Agrárgépshow-n, mely során a talajvédelem kérdésköre ismét reflektorfénybe kerülhetett hála a meghívott szövetségi tagoknak, szakembereknek.

Permetezőgépek üzemeltetése

2022. április 14. 14:51

A megfelelő növényvédelem elvégzéséhez sok mindent kell elvégezni. Hogyan is kezdjünk hozzá?

Mindent egy helyről, a KITE Zrt.-től a digitális átálláshoz

2021. május 18. 14:02

A digitális megoldások szerepe felértékelődött a mindennapjainkban. A gépek, eszközök alkalmazásához szervesen kapcsolódnak a szoftverek, a precizitást elősegítő lehetőségek, melyekre idén júliustól együtt lehet pályázni. A KITE Zrt. biztosítja annak lehetőségét, hogy Ön mindent egy helyről elérhessen. Jelezze felénk pályázati igényét, és mi kész megoldásokat kínálunk Önnek!

Mikroorganizmusokkal egy fenntarthatóbb jövőért, avagy a KITE Zrt. mikrobiológiai portfóliója

2023. március 7. 14:29

A mikroorganizmusok ma már különböző készítmények formájában is elérhetők és kijuttathatók, ezzel segítve a növények fejlődését, stressztűrését, és így a magasabb terméshozamok elérését környezetbarát módon.

Mestermunka a kukoricában

2023. május 15. 06:34

A kukorica termésmennyiségét, jövedelmezőségét nagyban meghatározza a gyomirtás hatékonysága.