Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

A szerves anyagok lebontását elősegítő mikrobiális talajélet

A talajban levő és a növénytermesztés során a talajra került szerves maradványok alapvető ‘nyersanyagok’ ahhoz, hogy a tápelemek biokémiai körforgásával a talajok ökoszisztéma-szolgáltatásai, így a termékenysége is újratermelődjön. A szerves anyagok legnagyobb részét akár 45-80%-ban is nehezen lebontható lignin- és cellulóz-tartalmú vegyületek alkotják, a növény- anyagok típusától függően. A talajok fizikai-kémiai tulajdonságai szerint ezeket a hosszú szén(C)-láncú vegyületeket megbontani képes élő szervezetek száma és összetétele sem azonos, ráadásul a bontási körülmények is ‘rend’re, vagyis az ökológiai törvényszerűségek szerint igen változatosak.

Az élettelen (abiotikus) környezeti tényezők között legmeghatározóbb a talajok víztartalma, illetve a víztelítettség mértéke. A cellulózlebontó mikroorganizmusok akkor fejlődnek, illetve bontanak a legintenzívebben, ha a talaj maximális vízkapacitásának a 60-70%-át teszi ki a víz. Ennél alacsonyabb nedvességnél is van/lehet talajélet, de a vízhiány erősen szelektáló tényező. A szárazságot (30%-os víztartalmat) jobban kibírják például a kezdeti mikroszkópos technikák alapján sugárgombáknak nevezett Aktinobaktériumok. Teljes víztelítettségnél (95% felett) a szerves-anyagok ásványosítása (mineralizációja) azért akadályozott, mert a víz kiszorítja a levegőt igénylő talajlakóktól az ehhez szükséges ‘éltető’ oxigént.

A cellulózlebontás gyorsaságát befolyásolja a talajok pH-ja is. Savanyú talajban (pH=5 alatt) a gombák, a semleges és enyhén lúgos talajban (pH=6,8-7,5 között) pedig a baktériumok (sugárgombák) vesznek leginkább részt. Számos mikroorganizmus ismert, amelyek ebben a folyamatban kiemelkedő tulajdonságúak és a talajoltás során a hatékonyság fokozható. Az alkalmas mikrobák között figyelni kell arra, hogy az adott talajban is életképes legyen, esetleg ‘őshonosan’ álljon ellen a környezeti stressztényezőknek. A mikrobiális konzorcium  kialakításával is fokozhatjuk a mineralizációt. Egy korábbi tanulmányunkban a növény-táplálásban és növény-védelemben is kedvező hatású AM (arbuszkuláris mikorrhiza) gombákhoz Bacillus cereus spórás baktériumokat oltva hatékonyabbá lehetett tenni a mezőgazdasági eredetű lignocellulóz melléktermékek lebontását (Azcon, Biró és munkatársai, 2009). A mikrobiális közösség egymás hatását erősítő, szinergista kapcsolatait és az így létrejött szimbiózisokat érdemes figyelembe venni.

A lignin-anyagok feltárását a talajokban a felvehető nitrogén (N) is egyenes arányban gyorsítani képes. A szén-nitrogén (C:N) aránynak a 30:1 értékére van legalább szükség ahhoz, hogy az optimális lebontás, az ásványosítás (mineralizáció), azaz a növényi tápelemek feltárása gyorsabb legyen. A folyamat lépésről lépésre alakul ki és az alkalmas ‘paránylények’ egymással együttműködve adják tovább a stafétabotot, a részben szétbontott és a további résztvevőknek energiát adó kisebb-nagyobb molekulákat. Mindegyik mikroba-típus, vagy faj a rá jellemző módon képes valamelyik láncszem elvágásával a saját életét, túlélését biztosító energiához és tápanyaghoz jutni. A nirogén-kötő baktérimok kulcsszerepet tölthetnek be abban, hogy a szén mellé a kellő mennyiségű nitrogén is előálljon .

A C/N arány, vagyis az egy szén (C) atomra jutó nitrogén (N) atomok száma befolyásolja a lebontáshoz szükséges időt. Minél jobb ez az arány, a lebontás annál gyorsabb, amit a talaj lélegzésének, a fejlődő szén-dioxid gáznak a mérésével lehet kimutatni. Látható, hogy ha 13 C-atomra jut 1 db Nitrogén a lucerna maradványokban, akkor azok 5-6-szor gyorsabban bomlanak, mint a rozsszalma, ahol 350 C-re jut 1 nitrogén atom (az ábra forrása: MATE, biológiai talajerőgazdálkodó szakirányú tovább-képzés).  

Forrás: MATE, biológiai talajerőgazdálkodó szakirányú tovább-képzés

Mi befolyásolja a szervesanyag-lebontás gyorsaságát, mire figyeljünk? 

  •  A szármaradványok mennyisége és minőségi összetétele eloszlása egy adott talajfelszínen meghatározó. Ezen belül a C/N arány pontos ismeretében a N pótlás mikrobiális vagy egyéb úton is gyorsító hatású.
  • A talajok általános tulajdonságaitól függően a jobb porozitás, a növényfajták (pl. a pillangósok) és a vetésforgó, a kevesebb bolygatás is elősegíti a biokémiai körforgalmat.
  • A lebontást segítő talaj-körülmények (pH, oxigén, és víztartalom) optimális értékeire érdemes figyelni.
  • A talajok mikrobiális összetétele, a kellő számú lebontó ‘katona’ (vagy inkább kispajtás, segítő társ?) jelenléte, sokfélesége és az életképességük biztosítása is kulcsfontosságú (www.talajbakterium.hu).
  • Fontos lehet még az időzítés is, hogy a lépésről lépésre megvalósuló (kometabolikus) folyamat végén a felvehető tápelemek ‘éppen időben’ álljanak rendelkezésre a termesztett növény számára.

A cikk szerzője:

Prof. Dr. Biró Borbála, talajbiológus, terresztris ökológus

(biro.borbala@proton.me; www.bio-detecht.com; https://talaj.hu)

A hivatkozott munkák és talaj’egész’ség vizsgálati lehetőségek a szerzőtől kérhetők.

További technológiai kérdések vagy szaktanácsadás kapcsán keresse bizalommal a Magyar Talajvédelmi Szövetség szakembereit!

A Szövetség tagjai

Agrobio logó

Szakmai együttműködő partnerek:

Kiemelt kép: Magyar Talajvédelmi Szövetség.

Ősszel dől el, mennyit veszít a talaj: a trágyázás önmagában már kevés

2026. október 16. 11:10

A humusz nem egyik évről a másikra fogy el, és nem is egyetlen trágyázással pótolható. Sok múlik azon, mit teszünk a földdel ősszel.

Az őszi búza aktuális tápanyag-utánpótlási lehetőségei

2026. október 8. 11:10

Közeleg a búzavetés, de még nem juttatta ki a műtrágyát? A megfelelő tápanyag-utánpótlással most is sokat tehet a termésért.

Sárgul a rózsa levele? Mielőtt keserűsóhoz nyúl, ezt nézze meg!

2026. szeptember 27. 07:10

Sárgul a rózsa levele? A keserűsó nem mindig megoldás. A tünetek helye és mintázata sokat elárul arról, mi áll a háttérben.

Augusztus végén még szükség lehet tápanyagra a zöldségeskertben

2026. augusztus 31. 07:10

Augusztus végén még lehet helye a nitrogénpótlásnak a zöldségeskertben. A növény állapota és a korábbi trágyázás dönti el, szükség van-e rá.

Amit a talajcseréről tudni érdemes

2026. április 17. 05:40

A talaj nem csupán közeg, hanem élő rendszer. A teljes talajcsere helyett sok esetben érdemes a talajélet támogatására törekedni.

Miért világosak a naspolya levelei?

2018. május 7. 13:42

H. Lajos kérdése: a holland óriás naspolyának miért világosak a levelei, mi a problémája, mivel védekezzek ellene?

Permakultúra kis kertben: önfenntartás lépésről lépésre

2025. szeptember 27. 05:40

A permakultúra lényege, hogy a természet működését megfigyelve olyan rendszert alakítsunk ki, amely kevés külső erőforrást igényel, mégis bőséges termést ad.

A herceghalmi mészlepedékes csernozjom lett az év talaja

2022. december 6. 09:11

Minden eszközzel támogatja a talajtudatos gazdálkodást az Agrárminisztérium – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár hétfőn, a Magyarország talaja 2022 szakmai konferencián.