A palánták kiültetése előtt lehet vegyszeresen gyomirtani házikertben?

Agrofórum Online

Lényeges a kezelés időpontja, a gyomnövény fejlettségi állapota, illetve az is, hogy milyen gyomnövények vannak az adott területen.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyomnövények ellen végzett kémiai növényvédelmet több tényező is, mint pl. a kezelés időpontja, a gyomnövények fejlettségi állapota, illetve az adott területen lévő gyomösszetétel is nagymértékben befolyásolja. Az eredményes védekezéshez tehát több dolog együttes ismeretére van szükségünk. A kisebb kertek méretéből adódóan a legtöbb esetben a gyomok ellen főként, kapálással, kaszálással, kézi gyomlálással védekezünk. Ezek a beavatkozások általában jelentősebb fizikai munkával járnak, azonban így a növényvédelmi kezelésből adódó környezeti terhelés is csökkenthető. A kezelések során problémát jelent az is, hogy a gyomirtó szerek nem hatnak egyszerre minden egy- és kétszikű, valamint évelő és egyéves fajokra, tehát teljes gyommentességre sem számíthatunk. További nehézség, hogy a kiskerti tulajdonosok számára is elérhető, III. kategóriába tartozó gyomirtó szerek száma csekély.

A kultúrnövény vetése vagy palántázása előtti kijuttatást preshowing, ill. preplanting (PP) kezelésnek nevezzük. Ezt a kezelést házikertben, pendimetalin hatóanyagú szabadforgalmú készítménnyel végezhetjük el. Ez a hatóanyag a magról kelő egyszikű és néhány magról kelő kétszikű gyomnövény ellen nyújt hatékony védelmet. Használata pl. paprika, paradicsom, fejes káposzta, kelkáposzta, kelbimbó, karfiol és karalábé esetében engedélyezett. A palántázást megelőző kb. 8-10 nappal kell a talajra juttatatni, de hatékonyságát növelhetjük, főként száraz időjárás esetében, ha 1–2 cm-es mélységben bedolgozzuk.

A pendimetalin hatóanyagot preemergensen, azaz a kultúrnövények vetése után, de még a kelése előtti időszakban pl. a borsó, bab, sárgarépa, petrezselyem esetében is használhatjuk. Ekkor 4-5 napon belül a vetés elvégzése után kell a talajra kijuttatni. A készítménynek talajba jutásához csapadékra van szüksége, mely így a vetőmag feletti talajzónába jut.  Az így bejutó herbicid egy-két cm-re, éppen a gyommagvak csirázási mélységébe jut be, ahol hatásukat kifejtik, viszont a kultúrnövényt nem károsítják.

Parlagfű elleni vizsgálatok levél alá történő permetezési technikával, napraforgóban

2018. október 9. 14:41

A levél alá történő permetezési technika régóta ismert, az 1960-1970-es években alkalmazták tág térállású kultúrákban az alapkezelések hibáinak korrigálására. Ennek, a csaknem elfeledett alkalmazási módnak az újraértelmezését a térinformatikával támogatott módszerek teszik lehetővé, melyek segítségével elkerülhetők a fitotoxikus káresetek.

A lencse gyomirtása

2018. november 12. 11:36

Az összeállításban a különböző hüvelyes növények termesztésekor alkalmazható gyomirtási módszerekről olvashatnak.

 PANTERA 40 EC - „türelmetlen gazdák türelmes” egyszikű gyomirtója

2018. március 29. 09:46

A graminicidek között egy kiváló lehetőség a Pantera 40 EC használata, ami az elmúlt években méltán vált alapvető készítménnyé a felhasználók körében.

Sorközművelő kultivátor a legkisebbtől a legnagyobb gazdaságokig

2023. március 6. 13:36

A sorközművelő kultivátorok használatával a mechanikai gyomirtás mellett egy menetben gondoskodunk a sorközben a talajszellőztetésről és a kapillárisok átvágásával a vízpárolgás csökkentéséről.