A szerves trágya vagy a műtrágya jobb a növények számára?

Agrofórum Online

Jobb a szerves trágya a növénynek, mint a műtrágya?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tápanyagok pótlásának legrégebbi és legtermészetesebb formája az állati eredetű szerves trágyák használatán alapul. A szerves trágyák nagy előnye, hogy nemcsak a növények számára nyújtanak kedvező táplálást, hanem a talaj szerkezetét is javítják alkotóelemeikkel. A kötött és a homoktalaj szerkezetét egyaránt kiválóan javítják, emellett pozitívan hatnak a talaj víz- és levegőgazdálkodására is, így támogatva a talajéletet, a hasznos mikroorganizmusok szaporodását.

A friss trágya kertben való felhasználásra még nem alkalmas, hiszen sok olyan anyagot tartalmaz, mely nem kellően érett, vagyis lebomlott ahhoz, hogy a talajéletet fokozza, ilyen állapotban azt inkább csak hátráltatja. Az éretlenül vásárolt trágyát ezért felhasználása előtt legalább néhány hónapig összerakva érlelni szükséges. Ezen időtartam alatt baktériumok segítségével olyan bomlási folyamatok mennek benne végbe, melyek segítségével megfelelő érettségi állapotba kerül, így felhasználhatóvá válik. Kijuttatását lehetőleg ősszel kell elvégezni, majd ásással a talajba kell dolgozni, így ugyanis tavaszra megfelelő mennyiségű tápanyag juthat majd a növények gyökereihez. A szerves trágyák jótékony hatása miatt érdemes legalább 2-3 évente kerti talajba való kijuttatásuk.

A műtrágyák ezzel ellentétben, kiszereléstől függően akár szilárd és folyékony halmazállapotban egyaránt elérhető késztermékek, melyeket mesterségesen hoznak létre az arra kifejlesztett üzemekben. A műtrágyák koncentráltan tartalmaznak megfelelő mennyiségű tápanyagokat, akár mikro- és makroelemeket is, sőt akár az egyes növényfajok igényeihez igazodva rendelkezhetnek a megadott mennyiségű és minőségű elemekkel. A műtrágyák tehát, a szerves trágyákkal ellentétben csak a növényeink tápanyagának utánpótlására tesznek jó szolgálatot. Az állattartásból származó trágyamennyiség sajnos az utóbbi időszakban meglehetősen lecsökkent, így a műtrágyák felhasználására is szükség van a mezőgazdaságban. Nagy előnyük a szerves trágyával ellentétben a tárolhatóság, szállíthatóság és könnyebb kijuttatás, valamint pontosabb az adagolásuk is.

Újraindította termelését a Nitrogénművek

2022. április 5. 06:37

Az újraindítás a tapasztalt kollégáinknak köszönhetően sikeres volt és hétfőtől 4400 tonna késztermék kerül le a szalagokról Pétfürdőn naponta.

Kubota műtrágyaszórók: pontos, egyszerű és hatékony

2022. augusztus 1. 10:39

A Kubota műtrágyaszórók garantálják a pontos kijuttatást, könnyen kezelhetők, megbízhatók és sok éves gondtalan használatot biztosítanak, így Önnek egyel kevesebb dolog miatt kell aggódnia.

Folyékony NPK és Turbó PK Akció!

2021. december 6. 08:37

Jobb, olcsóbb és csak egy permetező kell hozzá!

Műtrágya nélkül indítjuk el a kalászosokat!?

2023. szeptember 20. 18:10

Mit adjunk ki, mit hagyhatunk el, mennyit tudunk spórolni? Lehet-e olcsón, mégis sokat és jó minőségben termelni?