A zöldítéshez elszámolt másodvetésen lehet változtatni?

A zöldítéshez elszámolt másodvetésen lehet változtatni?

Agrofórum Online

Az egységes kérelemben lejelentett földterületemre nem tudom elvetni a tervezett másodvetést. Vethetem e másik táblába? Hogyan kell ezt lejelentenem?

Aki válaszol:

Dr. Harcsa Marietta, mezőgazdasági szaktanácsadó, növényorvos

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben csak arra kell figyelnie, hogy a tényleges vetés terület nagysága megegyezzen a tervezett másodvetés területével. A megvalósulás helye ugyanis módosulhat, a terület mérete nem.

Az egységes kérelem benyújtására előírt határidőn túl új ökológiai jelentőségű másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés csak akkor jelenthető be és vehető figyelembe, ha azzal az egységes kérelem benyújtására előírt határidőn belül bejelentett másodvetés kerül kiváltásra, és a határidőn belül bejelentett ökológiai jelentőségű másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés területe nem növekszik.

A lejelentést a vetést követő 15 napon belül kell megtennie a Kincstár részére az elektronikus űrlapkitöltő felületen, a megfelelő táblához rendelve a tényleges megvalósulás helyét. Nem elfelejtendő, hogy a beforgatást is le kell majd külön jelenteni, szintén a megvalósulást követő 15 napon belül. Nem vehető figyelembe a tárgyévben olyan ökológiai jelentőségű másodvetés, mely tárgyév október 1-jéig nem kerül elvetésre, és a vetéstől számított legalább 60 napig nincs jelen a termelő földterületén.

Zöldítés okosan és hasznosan

2019. július 22. 08:51

Ismét eljött az aratás és utána gazdanyelven a „zöldítés” ideje, azaz kerülnek földbe a másodvetések. Sokan meg is kerestek a héten ezzel kapcsolatban kérdéseikkel, hogy megfeleljenek az előírásoknak.

A tájelemekről - nem csak zöldítőknek I. rész

2019. május 21. 08:27

Számos kutatás foglalkozik a mezőgazdasági térségek tájszerkezetének vizsgálatával, az eredmények egybehangzóak: egyértelmű párhuzam vonható a szántóföldek terjeszkedése, illetve a természetközeli felszínborítás és ezzel együtt a biodiverzitás csökkenése között.

Zöldítési tanácsok repcetermesztőknek: milyen magkeveréket válasszunk?

2023. július 21. 13:36

A repce átlag feletti jövedelmezőségi szintjének megtartása továbbra is csak magas technológiai színvonalon és a kultúrának megfelelő, a teljes vetésforgót optimalizáló megoldásokkal biztosítható.

Aprómagtermelőké a jövő (1.)

2021. március 17. 08:18

Nézzük meg, hogy a három legnagyobb területtel rendelkező zöldtrágya keverék komponens esetében hogyan alakultak a vetőmag-előállítással kapcsolatos adatok hazánkban.