Apró, vörös színű rovarokat látok a citromfán. Mit tehetek ellenük?

Agrofórum Online

Citromfám levelei rohamosan elkezdtek sárgulni, hullani, levelei ritkulnak és apró, mozgó, vörös színű rovarokat látok rajtuk. Mit tehetek ellenük, a szemem előtt megy tönkre a fa?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A csatolt, küldött képek egyértelművé tették, hogy mi okozta a leírt tüneteket. Takácsatka fertőzése hatalmasodott el a citromfán. Az atkafélék gyakori kártevők mind a szabadban élő, mind a zárt térben nevelt növényeknél. Leggyakoribb faja a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae), igen apró méretű, éppen csak látható, pókhoz hasonlító alakú, 4 pár lábbal rendelkező ízeltlábú. Méretéből adódóan, amíg egyedileg, kis számban él a növényen, kevésbé észlelhető. A levelek hátoldalán húzódik meg, ott folytatja élősködő életét, szúró-szívó szájszervével a levelek nedvét szívja, azzal táplálkozik.

A szúrás helyén, a levélen apró, tűhegynyi világos színű pont marad vissza, amiről az atkák tevékenysége felismerhető. Sűrűn elhelyezkedő szívásnyomok hatására a levelek színe kifakul, kezdenek elsárgulni, majd a folyamatot a hullás követi. A takácsatkák nevüket onnan nyerték, hogy szövedéket is készítenek a fertőzött növényeken, ez az árulkodó kísérő tünet, ami gyakran felhívja a figyelmet jelenlétükre. A szövedék nyújt védelmet a fiatal atkák számára.

citromfa-atkatelep
Atkatelep a citromfán (fotó: a kérdező felvétele)

A takácsatka a száraz és meleg helyet kedveli, csak ilyen körülmények között szokott felszaporodni. Központi vagy távfűtéses lakások száraz levegőjű és napsütötte helyein számíthatunk megjelenésére. Szabadban pedig déli, napos teraszok, erkélyek növényein, melyeket a déli órákban éri a napsütés. Tipikus eset, hogy a nyáron szabadban tartott, majd ősszel, teleltetésre lakásba visszavitt szobai növényeken szaporodnak fel az atkák. Ilyenkor a növényekkel együtt telepítjük be a takácsatkákat, és ott a számukra kedvező körülményeknél rohamosan szaporodnak. Ezért nagyon fontos az őszi lakásba visszatelepítés előtt valamennyi növényt megelőző permetezésben részesíteni még szabadföldi viszonyok között rovarölő és atkaölő szerekkel, így megelőzhető a hasonló eset.

Lakásban, ahol életvitelszerűen tartózkodnak a növényekkel egy helyiségben, a hagyományos rovarölő vagy atkaölő szerek nem alkalmazhatók! Vannak azonban emberre nem mérgező anyagok, melyeket felhasználhatunk. Ilyenek a háziszappanos vagy a káliszappanos permetezés. Hatásuk gyengébb, mint a hagyományos atkaölő szereké, és csupán néhány napig tart, ezért többször is, 4-6 naponta meg kell ismételni a kezelést.

citromfa-termés-atka
Levélen és termésen is felszaporodott az atka (fotó: a kérdező felvétele)

Mint ismert a takácsatka a levelek hátoldalán él, és elsősorban a hajtásvégi zsenge leveleket részesíti előnyben, ezért a permetlevet elsősorban oda kell kifújni, és utána a levelek felső, színi oldalára is. Csak ott tudja kifejteni gyérítő hatását, ahol az oldat az atkákkal közvetlenül kapcsolatba – kontaktusba – kerül. A kezeletlen növényi felületen az atkák életben maradnak és folytatják károsításukat, szaporodásukat. Ezért különösen fontos az egyenletes permetlé-borítottság. Az elemi kén hatóanyagú gombaölő szerek, (pl. Cosavet, Thiovit stb.) is rendelkeznek atkagyérítő hatással, ezek is kontakt hatásúak, biotermesztésben is engedélyezettek, nincs permetezés utáni előírt várakozási idő gyümölcsszedés előtt.

Előfordulhat, hogy erős kártevő-egyedszám alakul ki és súlyos kártétel lép fel, mindez télen, ilyen esetben a lakás, ház nem lakott helyiségében a citromfát le tudják permetezni atkaölő szerrel is. Gyümölcsféléknél a hexitiazox, fenpiroximat hatóanyagú, III. kategóriájú atkaölő szerek engedélyezettek. A permetléhez a megfelelő hatás kifejtéséhez feltétlenül adjanak tapadásfokozó anyagot! Érés előtt álló citromok esetén a megfelelő élelmezésügyi várakozási idő betartására legyenek figyelemmel!

Kiemelt kép: Pixabay

Miként kezeljem az elszürkült és megrágott levelű leandert?

2023. november 11. 04:37

Az idén ajándékba kapott leandertő levelei nagyon furcsák, szürkés színűek, és valami rágja is. Mit tudok vele tenni, ha meg akarom menteni? Hogyan kezeljem?

A közönséges takácsatka károsításának hatása a szója beltartalmi összetevőire

2019. március 25. 08:47

A szója, az EU törekvéseinek köszönhetően egyre növekvő vetésterülettel bír Magyarországon is. A szója beltartalmi paraméterei közül a fehérjetartalom (38-40%), és az olajtartalom (18-22%) a meghatározó.