Egy-egy hűvösebb éjszaka miatt érdemes telelőre vinni a leandert?

Agrofórum Online

Várhatóan mostanában lesz egy-egy hűvösebb éjszaka. Érdemes már telelőre vinni a leandert? Mikor van az ideális időpontja ennek a feladatnak?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az időjárás előrejelzése alapján, a következő időszakban már kisebb-nagyobb lehűlések is várhatók néhol a reggeli órákban. A leanderek kb. a mínusz 5 Celsius-fokos hőmérsékletet képesek még nagyobb probléma nélkül átvészelni, de ennél hidegebb körülmények esetében már ajánlatos tartós, tavaszig tartó teleltetésükről gondoskodni. A nulla fok körüli hőmérséklet még nem jelent számukra problémát, viszont ekkor is érdemes lehet a cserepet, illetve a tövi részüket is takarásban részesíteni, esetleg a növényt egy melegebb házfal közelébe, erkélyen vagy teraszon elhelyezni.

Az edényben nevelt növények gyökereit a hideg nagyobb mértékben meg tudja viselni, mint kiültetett társaikét. A kiültetett leanderek áttelelése sem minden évben biztosított, hiszen a növények helye, illetve a hőmérséklet is nagymértékben tudja azt befolyásolni. A leandert tehát az elkövetkezendő egy-két alkalommal bekövetkező hideg nem fogja megviselni, de nem árt azért az időjárást figyelni, teleltetésére pedig lassan felkészülni.

Teleltetés előtt lehetőség szerint jobban vegyük szemügyre a növényeket, egészségi állapotukat. A kártevők közül az atkák, levéltetvek és pajzstetvek gyakori kellemetlen vendégeink lehetnek, ezek ugyanis a telelés alatt is tovább károsíthatnak. A kártevőkkel fertőzött növények sajnos a tél folyamán nagyon le tudnak gyengülni, így még a pihenő időszak megkezdése előtt kell a növényeket tőlük mentesíteni.

A leander esetében is alkalmazható, a kerti fákhoz hasonlóan, a lemosó kezelés. A kártevők ellen az olaj és a kén, míg a gombás betegségek ellen réztartalmú készítmény felhasználásával, annak nagy lémennyiségben történő kijuttatásával lehetünk hatékonyak ősszel, még a teleltetés előtti időszakban. Az egészséges növények minden gond nélkül átteleltethetők fagymentes, 4-5 fokos, világos körülmények között. Fontos, hogy a hőmérséklet soha ne menjen az adott helyen 10 fok fölé, főként akkor, ha elegendő fényt sem tudunk a növény számára biztosítani. Az öntözésről sem szabad elfelejtkezni, de mennyiségét tekintve inkább kisebb vízadagokat juttassunk ki, ezzel előzve meg a gyökerek túlvizesedését, rothadását!

Kiemelt kép: Pixabay

Megoldások az új-zélandi teafa teleltetésére

2024. november 15. 08:10

Ez az Új-Zélandon és Ausztráliában őshonos növény érzékeny a téli hidegekre, különös figyelmet kell fordítani tehát a fagyvédelemre.

Mennyi öntözésre van szüksége az orchideának télen?

2024. november 26. 08:10

Az orchideák megfelelő teleltetése azért fontos, mert a téli hónapokban a növények nyugalmi időszakba lépnek.

Kell a tavirózsát teleltetni?

2022. november 17. 04:36

Szeretném megtudni, hogy kell-e teleltetni a tavirózsát?

Lehetséges, hogy a bent teleltetett leanderen takácsatkák vannak?

2022. december 26. 04:38

Lehetséges, hogy a hűvösben bent teleltetett leanderemen takácsatkák vannak? Kérem segítségüket ezzel kapcsolatban!