31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás

Először foltosodott, majd lehullott a kajszi levele. Mi okozhatja a jelenséget?

Agrofórum Online

Z. Gyula kérdése: Kajszifáim levelein először foltok jelentek meg, nemrég pedig hullatni kezdte a leveleit. Megmenthető még a fa?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

A kajszin megjelenő kórokozók közül nem csak a monilia okozhat nagymértékű károkat. Legfontosabb lombbetegsége az apiognomóniás levélfoltosság (kórokozó: Apiognomonia erythrostoma), mely tünete kizárólag a levélen észlelhető.

Egyes évjáratokban járványszerű fellépése a nyár közepére akár teljes lombvesztést is okoz, mellyel jelentős terméskiesést idéz elő. A nagymértékű levélfelület csökkenés miatt az ültetvény kondíciójára és a következő évi termésére is hatással van. A kórokozó hatására 4-5 mm átmérőjű, először halványsárgás, majd később elmosódott szélű foltok jelentkeznek a leveleken. A fonáki oldalon az erezet megbarnulása, vörösödése figyelhető meg.

A foltok az idő előrehaladtával megnagyobbodnak, a levél nagy részére kiterjednek. Először vörösesbarnára, majd szürkésre színeződnek, és szinte az egész levél felületére kiterjednek. Az így kialakult foltokat sárga udvar veszi körbe. A foltok fonákán a gomba fekete, apró, kissé kiemelkedő képletei is megtalálhatóak. A beteg levelek kanalasodnak, majd lehullanak.

E levélfoltosság elleni védelem a kajszibarack növényvédelmének egyik sarkalatos pontja. Az előző évi betegen lehullott levelekben képződő spórák a tavaszi fertőzés forrásai. A fertőzési időszak április közepétől egészen június közepéig tart. Csapadékos időszakban nagyobb a fertőzés veszélye. Súlyos járvány általában az intenzív májusi esők hatására alakul ki. A kémiai védekezéseket ezért ajánlatos ennek megfelelően időzíteni.

A védekezés alapja a lehullott lomb talajba forgatása. Kémiai védekezés a virágzást követően kontakt és szisztemikus szerekkel lehetséges. A vegetációs idő alatt az első permetezést közvetlenül sziromhullást követően tanácsos elkezdeni majd június közepéig 10 naponta ismételni. A június közepétől végzett permetezésnek nincsen hatása. Vegyszeres kezelésre használhatunk mankoceb, kaptán, tiofonát-metil hatóanyagú készítményeket. A védekezés feltétele, hogy a spórák fertőzését megakadályozzuk.

Kevés lesz idén a kajszibarack termése, talán a 10 ezer tonnát sem éri el

2018. július 31. 12:20

A kár főként Somogy és Zala megyében, illetve a Duna-Tisza közében lévő ültetvényeket sújtja, míg az észak-magyarországi térséget, ahol a gönci sárgabarack is terem, kevésbé.

A kajszi metszése szakszerűen - Így lesz sok gyümölcs a fán a nyári időszakban

2019. március 20. 08:09

Hogyan kell megmetszeni tavasszal az kajszi fát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével.

Gyümölcs Videó

Mi ellen kell permetezni a kajszifákat az egészséges termés érdekében?

2023. április 16. 04:39

Mi ellen kell permetezni a kajszifákat, hogy egészséges maradjon a termésük?

A barackfák szenvedték el a legnagyobb fagykárt márciusban

2020. március 31. 08:47

A korai kajszibarack fajták már március közepére kivirágoztak, a fagyok idején már közel teljes virágzásban volt az összes kajszifajta, az őszibarackok virágzása 40-60 százalékosra tehető.