Érdemes még védekezni a körterozsda ellen?

Agrofórum Online

Érdemes most ősszel még védekezni a körterozsda ellen? Előre is köszönöm a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körte levelein megjelenő rozsda elég feltűnő foltosodás formájában mutatkozik meg, mely a hozzá nem értők számára meglehetősen ijesztő jelenségnek számíthat. A kórokozó nem minden esetben csak a leveleket fertőzi, ritkán a hajtásokon és a gyümölcsökön is kialakulhatnak a tünetek. Általában a levélfoltok akkor válnak feltűnővé, ha a kórokozó már több ideje a leveleken van és fejlődik.

Kezdetben a betegség tünetei alig vehetők észre, fél-egy centiméteres nagyságúak, halványzöld színűek. Később a foltok sárgulása, idővel pedig narancsvörös színeződése is bekövetkezik. Ezután a foltok folyamatos vastagodása és növekedése is megfigyelhető. A levél színén apró, kissé kiemelkedő, sötétbarna foltok képződnek. A levelek fonáki oldalán viszont látványosabb, pár mm nagyságú gombaképletek (úgynevezett ecídiumok) megjelenése tapasztalható. Amennyiben a hajtásokon és terméseken is hasonló tüneteket látunk, ugyancsak a rozsdagomba fertőzésére kell gyanakodnunk. Súlyos esetben, a fertőzés nyomán korai lombhullás következik be a fákon.

A kórokozó nemcsak a körtét, hanem a borókafajokat is fertőzi, hiszen fejlődéséhez két gazdanövény szükséges. A borókán okozott tünetei is látványosak, hiszen azokon a hajtásokon orsó alakú megvastagodás alakul ki. A megvastagodott hajtásokban pedig a kórokozó áttelelése is biztosítva van. A védekezést tehát nem elegendő kizárólag a körte esetében elvégezni, a borókát is meg kell védeni a fertőzéstől. A másik megoldás lehet még, hogy a két fajt egymástól jelentős távolságra ültetjük, hiszen a kórokozónak a fejlődéséhez mindkét növényfajra szüksége van. Amennyiben az izoláció nem megoldható, érdemes a borókát is (amennyiben az kertünkben található), a tavaszi időszakhoz közeledve, tüzetesen átvizsgálni. A betegség tüneteit mutató, megvastagodott hajtásokat el kell távolítani, így a fertőzés elindulását tudjunk megakadályozni.

A mostani időszakban sajnos, a kórokozó, így a kialakult tünetek ellen sem tudunk már semmit tenni. A körtét rendszeresen érdemes egyébként is gombaölő készítménnyel kezelni, a fákat varasodás ellen is védeni. A varasodás elleni kezelések a rozsda ellen is hatékonyak, így egy menetben a két kórokozó ellen is tudunk védekezni. Tavasszal, a fakadás utáni időszakban majd a vegetációs időszakban több alkalommal is szükséges a kezelés, főként csapadékosabb évjáratokban. A készítmények közül jó eredménnyel alkalmazhatók az Alfa Solo, Agrizole, Difcor, Score, Mavita.

Kiemelt kép: Pixabay

Kalászosok: élettani sárgulás, élettani levélfoltosság

2025. február 6. 16:10

Az élettani eredetű problémák terén két, egymástól eltérő, a gabonák levelein jelentkező problémát különíthetünk el egymástól.

Jó vagy káros, ha ősszel újra kihajt a diófa?

2023. október 2. 04:39

Diófám leveleinek nagy része lehullott, a korona felkopaszodott. Nagy örömömre viszont új hajtások nőnek a fán, kezd bezöldülni. Ilyet még nem tapasztaltam. Jó ez vagy káros?

Szegedi siker: világszerte hasznosíthatják a szabadalommal védett baktériumtörzset

2018. február 7. 12:35

A zöldségtermesztésben különösen nagy károkat okozó baktériumok és gombák ellen találtak új baktériumtörzset a Szegedi Tudományegyetem kutatói.

Pöttyösek lettek a fiatal fügefa levelei. Hogyan kezeljem a fát a későbbiekben?

2023. szeptember 28. 04:37

Van egy fügefánk, amit kb. 3 hónapja ültettünk el. Azóta sajnos nem sokra megy, levelei nem nőnek, mint a képen is látható, és a levelek pedig egyre jobban pöttyösödnek, mintha rozsdásodna. Hogyan kezeljem a későbbiekben?