Hogyan segíthetjük elő a hasznos rovarok felszaporodását a kertben?

Agrofórum Online

Kérem szíves válaszukat arra a kérdésemre, hogy hogyan lehet elősegíteni a hasznos rovarok felszaporodását a kertben?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A növénytermesztés szempontjából hasznosnak tekinthető ízeltlábúak, főként különböző rovarok nagyobb számban is előfordulhatnak kertjeinkben, akár tudtunk nélkül is. Ezek a rovarok nemcsak a kártevők egyedszámának gyérítésében, hanem a növények beporzásában, de akár gyomnövényekkel való táplálkozásukkal is hasznunkra válhatnak. A legismertebb képviselői talán ezeknek a hasznos szervezeteknek a katicabogarak, melyek a levéltetvekkel, pajzstetvekkel táplálkoznak, de a zöld fátyolkák ugyancsak levéltetvek, molytetvek és tripszek fogyasztói lehetnek.

A fülbemászók ugyan nem mindenki számára kedves vendégek a kertben, viszont nagy mennyiségben képesek különböző rovarok tojásait, lárváit és bábjait is elfogyasztani. A pókok (pókszabásúak) ugyancsak szerves részét képezik kertjeinknek, hiszen zsákmányuk a levéltetvek, levélbolhák, lepkehernyók és bogarak közül is kikerülhet. E fajokon kívül természetesen még számos más, házikertben is előforduló hasznos szervezet lehet segítségünkre a növénytermesztés folyamatában.

A hasznos rovarok épségének megőrzése és szaporodásuk elősegítése nem egyszerű feladat. Első körben a növényvédelmi kezelések számának csökkentésével, helyes, indokolt esetben és időben történő kémiai védekezéssel érhetjük el. A növények ültetésének, vetésének tervezésekor már a vetésforgóval, növénytársítással hatással lehetünk a kártevők egyedszámának alakulására. Érdemes emellett a kártevők jelenlétének figyelésére is energiát fordítani, pl. színes ragacslapokat, feromoncsapdákat kihelyezni. A kártevők megjelenése ezen módszerekkel jól látható ugyanis, így a védekezés esedékessége is megállapítható. Nemcsak az időben végzett kezelésnek, hanem a felhasznált készítményeknek is nagy jelentősége van.

A permetezés során az adott kártevő ellen ható speciális készítmény alkalmazását részesítsük előnyben, hiszen ezek, széles hatásspektrumú társaikhoz képest nincsenek hatással minden rovarra, így a hasznos szervezetekre sem. Ilyen pl. a Teppeki, levéltetek ellen alkalmazható speciális tetűirtó készítmény. Emellett természetesen a kártevők más eszközökkel való visszaszorítása is jó lehetőség lehet, pl. a burgonyabogarak kézzel való összegyűjtése, poloskák hálóval való távoltartása, hernyófogó övek használata, mellyel szintén nem befolyásoljuk hasznos szervezetink számát.

Kiemelt kép: Pixabay

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: megjelentek a levéltetvek és a poloskák

2023. március 15. 10:39

Kisebb-nagyobb visszaesésekkel, de fokozatosan teret nyer a tavaszias időjárás.

Így előzhető meg a poloskainvázió + VIDEÓ

2026. október 3. 04:59

Ősszel a paradicsom szezon végén mit tehetünk annak érdekében, hogy a termés biztosan beérjen, és milyen növényvédelmi szempontokra kell odafigyelni?

Házikert Videó

Mi legyen a kerti lombbal? Jó lesz valamire?

2022. december 30. 06:37

A kerti lombot sokan elégetik, mások komposztálják, de van, aki otthagyja a gyepen, ágyásokban, mint talajtakarást. De vajon melyik az igazán jó megoldás?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzanak a nyugati dióburok-fúrólegyek

2022. július 13. 10:36

A jelenlegi időjárás elsősorban a rovarkártevők számára kedvező, a betegségek terjedésének csak a csapadékot kapó körzetekben, illetve öntözött körülmények között van meg a feltétele.