Hogyan gondozzam a muskátlit a csodás virágzása érdekében?

Hogyan gondozzam a muskátlit a csodás virágzása érdekében?

Agrofórum Online

Hogyan gondozzam a muskátlit? Sajnos soha nem sikerült még a muskátlikat megfelelően gondoznom, szép virágzását elősegítenem. Mit tehetnék ennek érdekében?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A muskátli egy közkedvelt, alapvetően nem nagy gondozási és ápolási igénnyel rendelkező növényfajunk. Fejlődéséhez megfelelő helyet választva, víz- és tápanyagigényét kielégítve pedig akár a fagyokig tartó rendszeres virágzásával is megajándékozhat minket. Köztudott, hogy optimális számára a meleg és napos fekvés, hiszen dús virágzása csak ilyen körülmények között valósulhat meg. A vásárolt muskátlikat még kihelyezés előtt azonban érdemes nagyobb cserepekbe, kaspókba átültetni, gyökereinek ezzel nagyobb teret adni a fejlődésre. Az átültetéshez speciális muskátliföldet, de általános virágföldet egyaránt alkalmazhatunk.

Az öntözés mennyiségét és gyakoriságát a hőmérséklet alakulásához igazítsuk, mikor a talaj felső rétege kiszáradt, már bizonyára itt az ideje a vízpótlásnak. Tartózkodjunk azonban a túlzott öntözésétől is, hiszen főként, ha a túlöntözése magas páratartalommal is párosul, levelein ödémásodás jelenik meg! A víz mellett a tápanyagok adagolásáról is gondoskodjunk tápoldat formájában! Legalább heti, vagy kétheti gyakorisággal. Az elszáradt virágok, megsárgult levelek eltávolítása pedig nemcsak esztétikai szempontból fontos, de a növény virágzása is serkenthető ezzel a rendszeresen elvégzett folyamattal.

A kártevők és betegségek megjelenésére érdemes ügyelnünk a muskátli esetében is, melyeket az öntözések, száraz részek leszedése alkalmával könnyedén meg tudunk figyelni. A xantomonászos betegség a muskátli egyik leggyakoribb betegséges, mely szárrothadást, a leveleken vizenyős foltokat, illetve a levélerek közötti részek sárgulását és levélszáradást is tud okozni. Elsősorban érdemes a betegségek megelőzésére törekedni, mely a növény tövi részénél való öntözésével, a levelekre kerülő víz mennyiségének mérséklésével érhető el.

Súlyos megbetegedés esetében réztartalmú készítményekkel védekezhetünk a kórokozó további terjedése ellen. A nyárvégi időszakban a kártevők közül a bagolylepke hernyói gyakran látogatják a muskátli bimbóit, melyeken berágásuk következtében csak a felületükön kialakított lyukak láthatók. A rejtett életmód miatt a lárvák ellen védekezni nem tudunk, ezáltal a nagyobb mértékű károsítás a lyukas bimbók eltávolításával, a bennük élő hernyók megsemmisítésével érhető el.

Kiemelt kép: Pixabay

Az egész évben virágzó fokföldi ibolya rejtélye

2023. február 3. 05:37

Mi a titka, hogy egész évben virágozzon a fokföldi ibolyánk? Összeszedtem pár fontos tippet, hogy sikerre vigyük a virágoztatását.

Az amarillisz hagymájának most kell földbe kerülnie a virágzáshoz

2022. december 22. 06:36

Ha ajándékba szánjuk az amarilliszt, és az átadáskor nagy virágtölcséreket is akarunk látni rajta, akkor könnyen programozhatjuk a virágzását.

Ciklámen: hogy mindig virítson valami otthon

2023. november 6. 05:40

A ciklámen akkor is virít, mikor más növények már pihenni tértek, éppen ezért kiváló téli ajándéknövény.

Sakura-ünnep: így ápoljuk a díszcseresznyét

2022. április 21. 05:36

A díszcseresznye egy igen látványos díszfa és szerte az országban kedvelt növény is. Aki látott már teljes pompájában díszcseresznyét, az valószínűleg sosem felejti el.