Szilva növényvédelme: Hogyan folytassuk a virágzás utáni időszakban?

Agrofórum Online - Címlapfotó: Gribek Tímea

Hogyan folytassam a szilva növényvédelmét a virágzás utáni időszakot követően a termések éréséig?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szilvafák esetében a virágzás utáni időszaktól is több kártevő és kórokozó megjelenésével, valamint jelenlétével kell számolnunk. A kártevők közül a legjelentősebbek a terméseken megjelenő szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly hernyói, a hajtásokon a levéltetvek, a fás részeken pedig a pajzstetvek. A kórokozók közül a polisztigmás és a fómás levélfoltosság, valamint a szilvarozsda kártételével kell számolnunk leginkább.  

A levéltetvek közül a sárga szilva-levéltetűvel csak május végéig találkozhatunk, míg a hamvas szilva-levéltetű az egész vegetációs időszakban jelen van szilvafáinkon. Főként az intenzív hajtásnövekedés időszakában szaporodhatnak fel, ezért ekkor célzott kezeléssel speciális tetűirtókkal (pl. flonikamid) védekezzünk. A pajzstetvek közül a szilvafákon a közönséges teknős pajzstetű, a szilva pajzstetű és a kaliforniai pajzstetű lehet jelen, melyet szemrevételezéssel állapíthatunk meg. Biztos védelmet a pajzstetvek esetében a kémiai védekezés nyújthat. A tavasszal, illetve nyáron megjelenő mozgó lárvák sebezhetők a vegetációban a legjobban, ezért ebben a stádiumban szükséges rovarölő szerekkel védekezni (pl. acetamiprid).

A szilva termésben a szilvamoly, valamint a keleti gyümölcsmoly lárvája egyaránt károsíthat. Hernyóik nyár elején, a fejletlen zöld szilvákon is okozhatnak már károkat, azok kényszerérését és lehullását egyaránt eredményezhetik. A második, majd a harmadik nemzedék lárváinak táplálkozása során a gyümölcsök erős mézgafolyása, valamint gyümölcspuhulás, a csontmag környékének ürülékkel, rágcsálékkal való szennyezése, kényszerérése és korai gyümölcshullása is bekövetkezhet. A károsodott gyümölcsökön gyakori a monília megtelepedése is.

A szilva növényvédelme

A három nemzedék rajzása szexferomoncsapdákkal követhető nyomon, melyeket április közepétől érdemes kihelyezni. A kémiai védekezést a rajzáscsúcs után 7-10 nap múlva végezzük el, ekkorra a kis lárvák hatékonyan pusztíthatók. A fogástól függően akár többszöri kezelésre is szükség lehet (lambda-cihalotrin, acetamiprid).

A levélfoltosságok közül a polisztigma és a fóma, valamint a szilvarozsda megjelenése adhat okot kémiai védekezésre. Nagymértékű fellépésük esetében ugyanis csökken a fák asszimilációs felülete, nő a lombveszteség, így romlik a fák kondíciója is. A virágzás utáni időszaktól az ellenük való rendszeres védekezés indokolt lehet az előző években tapasztalt fertőzési nyomás függvényében, főként csapadékos időjárás következtében. A tenyészidőszakban egyrészt a kíméletes réztartalmú készítmények, másrészt pedig a moníliás betegség ellen is alkalmazott készítmények e kórokozó ellen is hatékonyan felhasználhatók (ciprodinil).

Puszpángmoly rajzás október második hetében

2023. október 19. 06:10

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő selyemfényű puszpángmoly csapdahálózatának fogási adatait láthatják. A munkához az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének Csalomon típusú csapdáit használják.

Pisztácia a kiskertben – lehet-e hobbi szinten próbálkozni vele?

2025. október 5. 11:10

A pisztácia nem tipikus kerti fa, de kis lépéssel, megfelelő klíma és talaj mellett hobbi termesztésre is alkalmas lehet.

Inváziós kártevők: Földközi-tengeri gyümölcslégy

2019. szeptember 12. 13:26

A földközi-tengeri gyümölcslégy 1928 óta kisebb-nagyobb szünetekkel került be ismételten Magyarországra elsősorban citrusfélék szállítmányaival. 2010 decemberében először budapesti lakás ablakán tűnt fel egy nőstény példánya.

Nagyon sok a moníliás fertőzés

2018. szeptember 13. 07:00

Szeptember első dekádját a csendes, nyugodt nyárvégi időjárás jellemezte. A nappali hőmérséklet általában 25-30 0C között mozgott, éjszakánként viszont már nem volt több 10-15 0C- nál. A levegő magas páratartalma miatt éjszakánként erős harmatképződést lehetett tapasztalni. A kedvező időjárás nem akadályozta a mezőgazdasági munkákat. Jó ütemben halad a szőlő szürete és a téli alma betakarítása.