14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Hogyan kezdjük meg tavasszal a gyep ápolását?

Agrofórum Online

A tavaszi gyepápolás megkezdésekor milyen feladatok, munkálatok elvégzése a legfontosabb? Hogyan kezdjünk bele a gyep gondozásába?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tavaszi gyepápolás megkezdése során első feladataink között olyan munkálatok szerepelnek, melyekre esetleg az őszi időszakban nem került sor. Az egyik ilyen a fák lehulló lombjának eltávolítása, melynek felszedését már semmiképpen sem lehet tovább halogatni. A lehullott növényi részek takarása alatt a nedvesség hatására gyakran alakulnak ki betegség tüneteit mutató gyepfoltok a tél folyamán, melyeket csak óvatosan gereblyézzük, így akadályozva meg a kórokozó képleteinek széthordását.

Fontos feladat továbbá a gyepszellőztetés is, amennyiben az ősz folyamán ezt nem végeztük el. De akár tavasszal meg is ismételhetjük, hiszen ezzel távolíthatjuk el az elszáradt, sárguló növényi részeket. A gyepszellőztetéssel továbbá a fűszálak közötti részek talaja is lazítható, a talaj tömörödésének kialakulása előzhető meg, mellyel a növények víz- és tápanyagfelvételét segíthetjük elő.

Az első fűnyírás előtt a fűnyíró karbantartásáról, szezonra való előkészítéséről is gondoskodjunk, élezzük meg pengéjét és takarítsuk ki belőle a növényi maradványokat. Az első fűnyírás időpontját a hőmérséklet alakulása nagymértékben befolyásolja, de általában március végén, vagy áprilisban már mindenképpen sort kell kerítenünk erre. Ajánlatos ezzel a tartósan meleg időjárást megvárni, amíg a fű is növekedésnek indul, hiszen a korai nyírás akár a gyep kisárgulásához is vezethet. Első alkalommal még érdemesebb kevesebbet nyírni a fű hosszából, majd a növekedés intenzitásával párhuzamosan csökkentsük csak a vágási magasságot!

A tavaszi időszakban a fagyos éjszakák elmúltával már az öntözőberendezés működtetése is elindítható, így már a szárazabb időszakban szükséges vízmennyiséget is pótolni tudjuk. A víz megléte nagyon fontos továbbá a felülvetéshez is, mellyel a kikopott és megritkult gyeprészeket pótolhatjuk. Öntözőberendezés hiányában várható csapadékot megelőző napra időzítsük a fűmag vetését! Az intenzíven növekvő, szép zöld gyep számára azonban a tápanyagokat is érdemes pótolni a növekedési időszak kezdetétől, nemcsak nitrogént, hanem káliumot és foszfort, valamint mikroelemeket is tartalmazó trágyát szükséges kijuttatnunk gyepünkre. 

Kiemelt kép: Pixabay

Hasznos tippek nagy gyepfelületek gondozásához

2024. április 14. 10:10

A tavasztól őszig tartó fűnyírási szezon a gyep ápolásának fontos része. A fűnyírás nem csupán esztétikai kérdés, hanem alapvető a gyep növekedése és egészsége szempontjából is.

Gondoskodjunk megfelelően a növényeinkről a nyári nyaralások időszakában is!

2021. június 29. 05:43

Előfordulhat, hogy nem sikerül senkit sem beszerveznünk a növények megöntözésére a többnapos nyaralásunk időtartamára. Milyen előkészületeket tehetünk, hogy a szobanövényeink és a kertlakók is átvészeljék ezt az időszakot?

Gyeptelepítés kevesebb nyűggel, gyorsabban? 5 egyszerű tipp a haragoszöld kertért!

2022. szeptember 22. 04:34

Úgy tartják, hogy a világon kétféle emberrel találkozhatunk: az egyik már próbálkozott szakszerű gyeptelepítéssel otthonában, vagy a munka részeként sportpályákat, parkokat gondozva, míg mások szerint „a fű zöld és nő”.

Kutyás kerttulajdonosok figyelem: vége a sárga foltoknak!

2025. július 6. 11:10

Ha a kutyája rendszeresen kiégeti a gyepet, ne essen kétségbe! Mutatjuk, hogyan előzheti meg és állíthatja helyre a károkat.