Hogyan metsszük meg a fekete és a piros ribiszkebokrokat?

Agrofórum Online

Hogyan metszem meg a fekete és a piros ribiszke bokrait? Most ősszel megfelelő erre az időpont? Köszönöm a választ!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A ribiszke metszését a lombhullás után, de a tél folyamán is, egészen a tavaszi fakadásig (március- április) elvégezhetjük. Ahogy minden gyümölcsfánál, bogyós gyümölcsfajnál, a metszés a ribiszke fejlődése szempontjából is kiemelt feladatunk, minden évben érdemes erre időt szánnunk. Nemcsak a növény adott helyét való túlnövés elkerülése miatt, hanem termőképességének és termésminőségének megőrzése céljából egyaránt.

A metszéssel elegendő fényt tudunk a növény belsejébe is juttatni, ezzel a termőrészek kialakulását, lombfejlődését is elősegíteni. Fontos azonban a metszés előtt azt is tudni, hogy a ribiszkéket fajuktól függően eltérő módszerrel kell megmetszeni. Nem mindegy ugyanis az, hogy fekete vagy piros ribiszke áll-e kertünkben, mivel a két faj eltérő terméshozási sajátossággal rendelkezik.

A piros ribiszke esetében az idősebb, akár 4-5 éves fás részek is termőképesnek számítanak, valamint ennél öregebb részein is képződnek termések, de valamelyest kevesebb mennyiségben és kisebb bogyómérettel. Ezzel szemben a fekete ribiszkénél a termések legjava az éves vesszőkön képződik, a letermett részein már jóval kevesebb és rosszabb minőségű gyümölcsök megjelenésére kell számítanunk.

A piros ribiszkénél a metszés során tehát évről évre, fokozatosan kell eltávolítanunk az idősebb részeket, azok folyamatos megújítását így segíteni elő. Ez azt jelenti tehát, hogy az idősebb fás részekből annyit távolítsunk el, amennyi fiatal, új hajtást meg tudunk hagyni! A friss hajtások közül is válogassunk, így az elsűrűsödést tudjuk elkerülni, azok közül az egészséges, erősebb, jó irányba állókat hagyjuk meg! A gyenge, rossz irányba növekvő, sűrítő részeket, beleértve az idősebb vesszőket egyaránt, tőből távolítsuk el! A fiatal hajtásokon a következő évben már termések megjelenése várható, bokrosodásuk pedig kisebb visszametszéssel segíthető elő.

A fekete ribiszkénél, amennyiben megfelelő mennyiségű új hajtás tudott képződni az adott évben, a letermett vesszőket tőből ajánlatos kimetszeni. A fekete ribiszke képes hamar elöregedni megfelelő metszés hiányában, így évenkénti megújításának kiemelt szerepe van. A fiatalítás mellett az elsűrűsödés elkerülése is fontos szempont, így ritkítás céljából a beteg, sérült, sűrítő vesszők és hajtások eltávolítása egyaránt nagyon fontos feladatunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Aggódhatnak a hazai bogyós gyümölcs kedvelők

2018. június 11. 07:12

Míg néhány évtizeddel korábban még hétezer hektáron termesztettek málnát a hazai gazdálkodók, napjainkban alig száz hektárról takarítják be a nyár kedvelt gyümölcsét a termelők.

Milyen bokor van a kertemben? Ribiszke vagy köszméte vagy valami más?

2023. július 2. 04:39

Nemrég vásárolt házunk kertjében a képen látható bokor áll. Mi lehet ez? Ribiszke vagy köszméte?

Mitől lesz hólyagos, deformált, piros színű a ribiszke levele?

2023. április 14. 04:36

Hólyagos, deformált, helyenként piros színű levelek jelentek meg a ribiszkebokraimon. Mi okozza? Nem látok rajtuk semmit a tüneteken kívül. Mivel védekezhetek ellene?

Már számítani lehet a kártevők, kórokozók megjelenésére a bogyós gyümölcsű növényeken

2018. március 30. 13:00

Ha a ribiszke bokrokban elhalt vesszőket találunk, akkor feltételezhetően a szitaszárnyú ribiszkelepke károsít a vesszők belsejében.