20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján

Hogyan metsszük meg tavasszal a leandert?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni Önöktől, hogyan kell szakszerűen megmetszeni tavasszal a leandert? Köszönöm a segítségüket!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leandereket főként ősszel ajánlatos megmetszeni, de elmaradása esetében tavasszal is lehetőség van ezt pótolni. Nem szükséges ugyan minden évben metszéséről gondoskodnunk, de legalább 2-3 évente érdemes erre időt szánnunk. A metszéssel tudjuk ugyanis a hajtások növekedését fenntartani, túlzott megnyúlásukat megakadályozni, a folyamatos és dús virágzást elősegíteni. A tavaszi metszés során hasonlóan kell eljárnunk, mint ősszel, viszont számolnunk kell azzal, hogy virágzásuk lehet, hogy későbbi időpontra fog tolódni. Abban az esetben, ha nagyobb mértékű beavatkozást végzünk a tavasz folyamán, akár az is elképzelhető, hogy az erős visszavágás hatása miatt a virágzás adott évben elmarad, vagy gyengébb mértékű lesz.

Erős metszést olyan esetben érdemes alkalmazni, ha a metszést több évig halogattuk, így a hajtások már jelentősen felkopaszodtak. A felkopaszodás orvoslása érdekében a hajtások akár 2/3-ad részig is visszavághatók. A növény növekedésének serkentése a hajtások kb. felének eltávolításával érhető el, mellyel a növények virághozama ugyancsak növelhető. A metszés során minden esetben ügyeljünk arra, hogy a visszavágás helye mindig levélhónalj feletti részen legyen, így segítve elő a friss hajtások megjelenését!

Az ősszel végzendő metszésnél, a tavaszihoz képest, több előnnyel számolhatunk, így érdemes leginkább erre az időszakra időzíteni a beavatkozás elvégzését. A megmetszett növények ugyanis a telelőhelyükön már eleve kevesebb helyet foglalnak el, illetve a folyamat során a növények egészségügyi állapotáról, kártevő- és kórokozó-mentességéről is könnyen meg tudunk győződni. Az esetlegesen szükséges permetezés is nagyobb hatékonysággal végezhető el. A hamarabb végzett metszés miatt a növényeknek több idejük van regenerálódni. A friss hajtásaik képződése is előbb kezdődik el, akárcsak virágzásuk (legjobb esetben már május végén).

A metszéssel nemcsak a virágzás idejét és annak mennyiségét tudjuk befolyásolni, hanem a növény formáját egyaránt, mellyel az adott helyének túlnövése is megelőzhető. A leander az erősebb metszést is jól elviseli, így nem szabad félni ennek elvégzésétől. Egy jól végrehajtott beavatkozást követően a szép forma mellett dús virágzással is meghálálja növényünk a törődést.

Kiemelt lép: Pixabay

Mikor metsszük meg a gyümölcsfákat és gyümölcsbokrokat?

2023. január 16. 04:38

Kérem válaszukat, hogy mikor metsszem meg a különböző gyümölcsfákat és gyümölcsbokrokat?

Rakjuk rendbe a gyepet, metszeni kell a díszkertben

2021. március 3. 10:38

Március elejére megszűnt a növények mélynyugalmi állapota, így az ismét melegedő időben egyre másra fakadnak a gyümölcsfák rügyei.

Júniusi metszés: ezt a 3 kerti növényt most érdemes visszavágni

2026. június 10. 14:10

Virágzás után sem dőlhet hátra: ez a három népszerű dísznövény júniusban külön figyelmet igényel.

Már lehet metszeni a diót, nem kell minden esetben megvárni a nyár végét

2024. április 13. 10:10

Napjainkban is közismert információ, hogy a diót augusztus-szeptember hónapban metszik, azonban ez, különösen egy termő ültetvényben, nem kivitelezhető.