Hogyan nevelhető egészséges paprikapalánta?

Agrofórum Online

Mire ügyeljünk a paprika magvetésekor? Hogyan nevelhető egészséges palánta?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A palántanevelés folyamata nagyon nagy odafigyelést és hozzáértést igényel, ezért meglehetősen nehéz feladatnak mondható. A paprika magjait legalább nyolc héttel a növény tervezett kiültetése előtt el kell vetni. Május eleji kiültetéssel számolva tehát, a magvetés időpontját legkésőbb február végére kell tenni. A vetésre szánt magokat érdemes megbízható helyről beszerezni, hiszen azoknak egészségesnek, jól csírázónak, kiváló minőségűnek kell lenniük.

A magokat megfelelő vetőközegbe, lehetőleg frissen vásárolt, tőzeg és homok keverékébe helyezzük. Használt közegbe való vetés esetén előzetesen elvégzett fertőtlenítéssel, hőkezeléssel érhetjük el a talaj kórokozómentességét. A jól megválasztott közeg tiszta és szennyeződésektől mentes, valamint jó szerkezetű és levegős, mellyel a palántadőlés kialakulásának kockázata is csökkenthető. A paprikának, melegigényes növényfaj lévén, a csírázásához is kifejezetten melegre, 29-30 fok közötti hőmérsékletre van szüksége, mely körülmények között csírázása 7-10 napon belül megindul. Tápanyagra ekkor a növényeknek még nincsen szüksége, viszont a rendszeres vízellátásra feltétlenül oda kell figyelni, ennek hiányában ugyanis a magok könnyedén ki is száradhatnak.

Szikleveles korban a kis növények már sokkal alacsonyabb hőmérsékletigénnyel rendelkeznek, ekkor kb. a 18 fok az optimális számukra. Alacsonyabb hőmérsékleten elősegíthető az intenzívebb gyökérnövekedés, valamint elkerülhető a növények túlzott megnyúlása is. A kevés fény is kiválthatja a növények megnyúlását, valamint azok fakulását, így a betegségekre való fogékonyságuk egyaránt növekedhet. A palánták túlzsúfolása is kerülendő, ezzel előzve meg a növények fényért való versengését. A tápanyagok utánpótlását szikleveles kortól már érdemes elkezdeni, főként nagyobb mennyiségű foszforral ellátni, mellyel gyökérnövekedésük serkenthető. A lomblevelek megjelenésekor a paprikának már újra magasabb, 25 fok körüli hőmérsékletre van szüksége. A hőmérsékletigény persze naposabb és borúsabb időben, illetve napszakonként is kisebb mértékben eltérhet.

Mekkora veteményes kell egy négytagú családnak?

2023. április 12. 05:36

Bár ma már a termesztés sem kimondottan olcsó, de azért mégis megfizethetőbb, mint a zöldségfélék megvásárlása a piacon vagy az élelmiszerüzletben. De vajon mekkora veteményes lehet szükséges egy család számára?

Hogyan kerüljük el a virágvégi rothadást?

2023. június 4. 07:34

A virágvégi rothadás gyakori probléma a termelők számára.

Miért világosodtak ki a kiültetett uborkapalánták levelei?

2024. május 29. 04:40

Miért világosodtak ki a kiültetett uborkapalánták levelei? A kiültetés után pár nappal szinte megfehéredtek. Mi okozhatta?

Milyen fajtát válasszak, hogy nyártól őszig folyamatosan teremjen a paradicsom?

2025. február 4. 04:37

Hogyan lehet elérni, hogy nyár elejétől őszig folyamatosan legyen érő paradicsomom a kertben? Nyár végére legyengülnek a tövek, leveleik leszáradnak és már alig teremnek. Milyen fajtát válasszak?