Hogyan téliesítsük a fügét? Szükséges-e a takarása?

Hogyan téliesítsük a fügét? Szükséges-e a takarása?

Agrofórum Online

A füge mediterrán vidékről származik, ezért sajnos -15 foknál alacsonyabb hőmérséklet hatására már könnyen elfagyhat.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos   

Kedves Érdeklődő!

A fügefa hazákban is egyre jobban elterjedt növényfaj, szinte minden kertben lehet vele találkozni, szabadba ültetett vagy konténeres változatával. A füge mediterrán vidékről származik, ezért sajnos -15 foknál alacsonyabb hőmérséklet hatására már könnyen elfagyhat. Főként a fiatal, pár éves növények reagálnak érzékenyek a túlzott lehűlésre, de a termővesszők elfagyását is meg kell előznünk. A fagyás utáni tavasszal akár ki is hajthatnak a növények, mintha semmi nem történt volna velük, azonban termésérése akár több évig is elmaradhat.

A téli lehűléstől fügénket már az ültetés helyének megválasztásával is védhetjük. Meleg, napsütötte, szélvédett, lehetőleg déli fekvésű helyre, a házhoz közelebb eső területre ültessük. Ősszel a lombhullás után a fügefát szalmával, falevelekkel takarhatjuk, főleg a fiatal egyedek esetében fontos ez. A bokrokat körülvehetjük kukoricaszárral, valamint ilyenkor az ágak közét töltsük fel falombbal. A teleltetéshez használható továbbá a kereskedelemben kapható pl. téli fólia és szövet is. Az idősebb, terjedelmes bokroknál ez nagy nehézséget jelent, amennyiben fagytól védett helyre ültettük ez annyira nem is szükséges.

Tavasszal, a fagyok elmúltával vegyük le a bokorról a takaráshoz használt anyagokat. Amennyiben egy zord tél után mégis az ágak visszafagyását tapasztaljuk, ilyenkor a száraz részeket lombfakadás után vágjuk le. Előfordulhat az is, hogy a fügebokor tövig visszafagy, de tavasszal ismét kihajt. Az ilyen bokrokon a hajtások tömegesen nőnek, a növények az életben maradásért harcolnak. A hajtásokat ezáltal válogatni, ritkítani szükséges, hogy ismét bőven termő és megfelelő formájú fügebokrunk alakuljon ki.

Abban az esetben, ha konténerben nevelt fügénk van, takarással, vagy egy fagymentes helyen teleltetéssel (garázs, pince, vagy alagsor), gondoskodhatunk növényeinkről. A konténeres növények zárt térben való teleltetése alatt havonta egyszer gondoskodjunk öntözésükről, mert ebben az időszakban csak nagyon kevés vizet igényelnek. Az éjszakai hőmérséklet enyhülésekor már fokozatosan edzhetjük konténeres fügéinket ismét a kinti körülményekhez.

A füge metszése

2024. február 20. 05:40

Egyre több kertnek lakója a füge, és nem véletlenül kedvelik sokan ezt az impozáns növényt: nemcsak finom és egészséges terméséért, de díszítő értékéért is szívesen ültetik a kertbe. Viszont a teleltetésén kívül a metszésére is időt kell szánni.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Augusztus

2023. augusztus 20. 06:40

Ebben a hónapban is roskadoznak a polcok és a növények a sok idényzöldségtől és -gyümölcstől. Ha a fűszerkertbe visz az utunk, onnan is csipegethetünk kedvünkre. Lássuk, milyen növények szezonálisak augusztusban!

Támogatnák a kivi- és a fügetermesztést

2018. október 15. 05:17

A tervek szerint már a 2019-re vonatkozó támogatáskérelmek beadásakor jelezhetik igényüket a gazdálkodók a kivi- és a fügetermesztésre.

Mikor és hogyan metsszük meg a fügét?

2023. február 24. 04:37

Mikor és hogyan metszhetem meg a fügét? Kérem segítségüket a kérdésem megválaszolásában!