Hogyan védekezhetek a kertben a levéltetvek ellen?

Agrofórum Online

Kérem szíves válaszukat, hogy hogyan védekezhetek a kertben a levéltetvek ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A levéltetvek sajnos gyakori hívatlan vendégnek számítanak kertjeinkben. Legyen szó akár gyümölcsfákról, konyhakerti zöldségnövényeinkről, de dísz- és fűszernövényeinken egyaránt, rendszeresen megtalálható kártevőknek számítanak. Okozott kártételük többféle módon is megmutatkozik. Az egyik, hogy táplálkozásuk, vagyis szívogatásuk során a növény fokozatosan gyengül, eközben pedig a tetvek által ürített ragadós mézharmat, illetve az azon megtelepedő korompenész miatt a növények és a termések szennyeződése is bekövetkezik.

Közvetett kártételükként fontos említést tenni a vírusok terjesztésében való szerepükről is, mely által kiemelt jelentősége van a rendszeres, megjelenésük utáni mihamarabbi kémiai védekezésnek.  A gyümölcsfák közül az őszibarack, meggy, cseresznye, szilva, alma és az utóbbi években a kajszi is szinte már minden évben levéltetvekkel fertőzött. Emellett a dión, szamócán, bodzán, kerti növényeink közül a burgonyán, paprikán, uborkán stb. is számítanunk kell jelenlétükre.

A levéltetvek közül meg kell különböztetnünk azokat a fajokat, melyek egész évben ugyanazon a gazdanövényükön táplálkoznak, illetve azokat, melyek migrálnak, így a nyár folyamán más, úgynevezett nyári tápnövényre vándorolnak, majd ősszel újra visszatérnek a tavasz folyamán látogatott növényeikre. A levéltetvek közül migráló faj pl. a fekete cseresznye és meggy levéltetű, a sárga szilva levéltetű, míg egész évben ugyanazon tápnövényen szívogat a zöld alma levéltetű és a fekete őszibarack levéltetű is.

Védekezés

A levéltetvek elleni védekezést még a nyugalmi időszakban érdemes megkezdeni, a gyümölcsfák esetében olajtartalmú készítménnyel lemosó kezelést alkalmazni. Tavasszal, már pár egyed megjelenése esetében ajánlatos a kémiai védekezést elkezdeni, tömeges elszaporodásukat megelőzni. A besodort levelekben élő egyedek csak felszívódó készítmények alkalmazásával érhetők el (Mospilan, Teppeki),  míg a levél felületén szívogató tetvek ellen elegendő kontakt készítmények használatára hagyatkoznunk (Decis, Karate Zeon). A készítmények engedélye kultúránként eltérhet, így ezt minden esetben alkalmazásuk előtt ellenőrizni szükséges.

Kiemelt kép: Pixabay

Miért késnek idén a levéltetvek?

2026. május 1. 07:10

A levéltetvek idén később jelenhetnek meg, de a megfigyelés továbbra is kulcsfontosságú a védekezésben.

Mire jó a banánhéj?

2022. október 15. 11:37

Mi legyen a banánhéjjal? Ha nem csak a kertben gondolkodunk, akkor a szépségápolásban is sokféle tippre lehet lelni a banánhéj kapcsán. Hogy ki melyiket próbálja ki, az már csak rajta múlik. Íme a lista a lehetőségekről!

Hangyák költöztek a magaságyásba? Nem biztos, hogy irtani kell őket

2026. június 15. 14:10

A hangyák nem mindig ellenségek, de ha már a palántákat veszélyeztetik, érdemes közbelépni. Mutatjuk, mikor és hogyan érdemes áttelepíteni őket.

Folyamatosan erősödik a levéltetvek aktivitása

2019. október 22. 11:56

A levéltetvek és kabócák gyorsan megtalálták a vetéseket, és általánosan jellemző a levéltetű-kolóniák folyamatos kialakulása.