A napraforgó az idei évben a szélsőséges időjárás miatt meglehetősen nagy kihívás elé állította a termesztésével foglalkozó gazdálkodókat. Az időjárási körülmények ugyanakkor a napraforgóra veszélyes károsítók és kórokozók életére is hatással voltak, amelynek jeleivel szinte a teljes tenyészidőszak folyamán találkozni lehetett. Új kártevők kerültek előtérbe és a szántóföldi kultúrák egyik „legbetegebb” képviselőjének a betegségei is időnként teljesen új oldalukról mutatkoztak meg.
Kórokozók (amelyre számítottunk, és amelyre nem)
A napraforgó számtalan betegsége közül meglehetősen sok az idei évben is úgy viselkedett, ahogy azt tőlük egy ilyen forró nyáron elvárhattuk. A hamuszürke szártőkorhadás (Macrophomina phaseolina) a szinte trópusi hőségben élt is a számára igencsak előnyös környezeti feltételekkel és meglehetősen nagy pusztítást okozott az általa elfertőzött talajokon. Annyi érdekesség azért volt az idei fellépésében, hogy a kórokozó által okozott hervadás, illetve még később a mikroszkleróciumok megjelenése meglehetősen későn jelentkezett. Ez igen nagy valószínűséggel a hűvös tavasz és az emiatt megkésett fertőzési időpontok miatt alakulhatott ki.
A klasszikus napraforgó betegségek közül a fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) a nyár folyamán meglehetősen ritka csapadékok miatt csak elszórtan jelentkezett aszkospórás eredetű, a szárközepet és a tányérokat érintő fertőzésekkel. Az alternáriás megbetegedés (Alternaria helianthi) is a szokásosnál jóval kevesebbszer jelentkezett a klasszikus, szárfoltokat eredményező fertőzés formájában. Ezzel egyidejűleg viszont idén jóval gyakoribb lett az alternáriás száraz tányérkorhadás. Legfőképp azokon a területeken lehetett a betegségnek ezzel a formájával találkozni, ahol a virágzás idején nem alkalmaztak a termelők fungicides állományvédelmet.
A meleg időjárási körülmények elméletileg igencsak kedvezőek a napraforgó-rozsda (Puccinia helianthi) számára. Ugyanakkor ez a kórokozó néhány kivételtől eltekintve csak nagyon későn jelent meg a napraforgó-állományokban. Ahol viszont korán, még a virágzás időszakában megjelent, ott döntően a fungicides védekezések elmaradásán túl mindenképpen kellett a fogékony hibrid jelenléte és a környezetnél nagyobb páratartalom is. Súlyos mértékű fertőzések szinte mindig csak valamilyen többlet víz által érintett területeken és azok környezetében alakultak ki.
Az idei évben az átlagosnál jóval többször lehetett találkozni a napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii) primer tüneteivel. Erre nyilván magyarázatként szolgálhat az, hogy sok termelő nagyon korán vetette el a napraforgót és a hideg, vizes talajban a jelenlevő kórokozónak túlságosan sok idő állt rendelkezésre a fertőzésre. Ugyanakkor erősen elgondolkodtató az a tény, hogy a hazánkban igazoltan jelenlevő rasszok mindegyike ellen (is) rezisztens hibrideken alakulhattak ki lokálisan súlyos, akár az állomány 10%-át elérő primer fertőzések. Ez felveti annak a gyanúját, hogy olyan peronoszpóra rassz(ok) is jelen van(nak) a hazai termőterületeken, amelyek ellen az állami elismerés során támasztott rezisztenciális követelmények már nem elegendőek. Erősen célszerűnek látszik a hazai napraforgó-peronoszpóra populációjának rasszokra történő újabb felmérése és ennek alapján a rezisztenciális követelmények újragondolása.
Bár nem napraforgón fordult elő, de reális veszélyt jelenthet a napraforgóra is a közte előforduló parlagfüvön idén észlelt aster yellows fitoplazma megjelenése. Idén szerencsénk volt, mivel a kórokozó azokon a területeken, ahol észleltük, a napraforgót nem, csak a másik, a területen tenyésző fészkes virágzatú növényt, a parlagfüvet károsította.
Állati károsítók
A fitoplazmafertőzés kapcsán mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a napraforgó-állományokban évek óta folyamatosan emelkedik országszerte a különböző kabócák egyedszáma. Direkt kártételük, a szívogatás gyakorlatilag elhanyagolható, de a fitoplazma átvitele miatt potenciálisan igencsak veszélyesek lehetnek ezek a károsítók.
Az idei év a kabócák és poloskák egyedszámának növekedése mellett alapvetően a tavaszi, rendkívül korai és igen erős levéltetű-fertőzésről volt emlékezetes. A két károsító levéltetű faj, a fekete répa levéltetű (Aphis fabae) és a sárga szilva levéltetű (Anuraphis helichrysi) gyakorlatilag egyszerre jelentkezett az állományokban azok 4-6 leveles időszakával kezdődően. A két faj közül messze a sárga szilva levéltetű a veszélyesebb. Nehezebb is észrevenni a jelenlétét, mivel a betelepedés után szinte azonnal elbújik a növény tenyészőcsúcsa közelében a fejlődő levelek közé, majd később a bimbó kezdemény mellé. Szívogatása nyomán hólyagos felületű, heterogén klorofill eloszlású levelek keletkeznek, amelyeken később egyes kórokozók, mint pl. a szürke penész (Botrytis cinerea) könnyedén képes megtelepedni és elszaporodni. Az „elbújós” szilva levéltetű ellen a kontakt inszekticidek hatása csak részleges és rövid.
Az állati károsítók tekintetében az idei év egyik negatív tanulsága a kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae) tömeges jelenléte és károsítása volt a nyár folyamán. Károsítását sokan keverik össze az alternáriás levélfoltosság fiatal tüneteivel, pedig csak egy pillantást kellene vetni a levelek fonákára.
Amennyiben a takácsatkák elszaporodása és károsítása a következő évek során tovább növekedne, úgy elképzelhető, hogy a legértékesebb napraforgó-állományokban (vélhetően elsőként a vetőmag előállításban) szükség lehet az atkák elleni célzott védekezésre.
Az idei év másik nagy, zoológiai problémáját a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) felszaporodása és hernyóinak károsítása jelentette a napraforgó-állományokban. Mivel ez a szélsőségesen polifág károsító egyre inkább kezd rászokni a napraforgó virágzatának elfogyasztására, érdemes lehet lélekben felkészülni arra, hogy virágzás idején a kórokozók mellett célszerű lesz az állati károsítók elleni védekezés is. A nehézséget az okozza, hogy a gyapottok-bagolylepke hernyói ellen csak azok fiatal korában lehet eredményesen védekezni. Mivel a hernyók eléggé fénykerülők, jelenlétükre leginkább a fészekpikkelyek védelmében célszerű számítani, így a szemlézések során ott keressük őket. A kezelések hatékonysága valószínűsíthetően függeni fog a termesztett hibrid virágzatának morfológiájától is. Minél nagyobbak a fészekpikkelyek, minél később nyílik ki teljesen a tányér és minél korábban kerül a virágzat bókoló állásba, annál nehezebb lesz a kártevő hernyók környezetébe valamilyen hatásos inszekticidet eljuttatni.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
