Mit tehetünk azért, hogy karácsonyfánk sokáig megtartsa tűleveleit?

Agrofórum Online

Minden évben hamar lehullanak a karácsonyfa tűlevelei. Mit tehetünk? Hogyan segítsük elő, hogy a fa sokáig megtartsa leveleit?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A vágott fenyőfák, vagyis karácsonyfák esetében gyakran okoz gondot az, hogy felállításuk után pár nappal már hullásnak indulnak tűlevelei. Számos tényező befolyásolja azt, hogy meddig is őrzik meg szépségüket, ezzel együtt tartósságukat fáink. Ez főként a fa faján, annak kezelésén és gondozásán egyaránt múlik. Pontosan egyik esetben sem lehet meghatározni meddig is tartható el otthonainkban levélhullás nélkül a karácsonyfa, viszont van egy pár dolog, amire odafigyelve elősegíthetjük azt, hogy minél hosszabb ideig díszelegjenek.

Kezdjük első körben azzal, hogy nem mindegy, az adott fa mikor is került kivágásra, hiszen tartóssága a kivágástól kezdődően már fokozatosan csökkenésnek indul. Lehetőségeinkhez mérten próbáljunk meg olyan fát vásárolni, mely frissen, nem sokkal karácsony előtt került kivágásra. Néhány fenyőkertben akár saját magunk is kijelölhetjük a nekünk tetsző fát, így biztosan tudjuk majd kivágásának pontos időpontját. Kivágás után, a felállításig a hűvös helyen való tárolást részesítsük előnyben, semmiképpen sem meleg szobába, hanem garázsba, egyéb fűtetlen mellékhelyiségbe, esetleg lépcsőházba tegyük átmenetileg, és helyezzük vízzel teli edénybe.

A vásárláskor a fenyő fajával is érdemes tisztában lennünk, hiszen nem mindegy, hogy milyen típust választunk. A Nordmann fenyő ugyanis felállítása után is képes akár két hétig is megtartani tűleveleit hullás nélkül, még egy melegebb helyiségben is. A lucfenyőkre ezzel ellentétben viszont gyorsabb levélhullás jellemző, általában szobahőmérsékleten mintegy hét napig képesek tűlevélhullás nélkül állni.

A feldíszített fákat is ajánlatos megfelelő helyre tenni, mellyel élettartamuk, frissességük ugyancsak meghosszabbítható. Az öntözhető talpakba való helyezésükkel nemcsak kiszáradásuk lassítható, hanem illatuk is tovább megmarad. A kiválasztott helyiség legyen mérsékelten fűtött, és a fát ne közvetlenül a fűtőtest mellé helyezzük el, illetve tűző nap, déli napfény se melegítse fáinkat.

Hogyan legyen sokáig szép a vágott fenyő a lakásban?

2022. december 13. 05:38

Érdemes a vágott fenyőt megfelelő módon kezelni, hogy vízkeresztig, netán még utána is szép maradjon és illatozzon a lakásban.

Mióta létezik mindenki karácsonyfája?

2023. december 10. 17:10

A decemberi utcák, terek elképzelhetetlenek karácsonyfák nélkül, ezt látva szinte hihetetlennek tűnik, hogy Olaszországban még az 1930-as években is pogány divatnak bélyegezték a faállítást.

73 ezer forint jár hektáronként a karácsonyfa területek után

2020. július 14. 13:21

Mint ahogy május elején az Agrárminisztérium közzétette, ettől az évtől változik a karácsonyfa ültetvényeket érintő agrártámogatási rendszer. Az eddigi európai uniós forrásból folyósított támogatás helyébe a nemzeti költségvetési forrásokból biztosított támogatási forma lép, melynek feltételeit a 2020. július 10-én megjelent 37/2020. (VII. 10.) AM rendelet tartalmazza.

Melyik rovar szabálytalan alakú képlete látható a karácsonyfán?

2022. december 31. 04:36

Karácsonyfa hajtásán egy furcsa, kb. 2 cm-es, kemény, szabálytalan alakú képletet találtam, ami a levelekhez van rögzítve. Milyen rovar alakja lehet? Mit tegyek vele, gondolom a meleg lakás nem jó neki?