Lisztharmatosak a szőlőszemek – menthető még a termés?

Agrofórum Online

Lisztharmatosak a szőlő szemei. Megmenthető még valahogyan?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szőlő esetében peronoszpóra mellett a lisztharmat minden évben kisebb vagy nagyobb mértékben, de megnehezíti szőlőtermesztésünket. Az elmúlt hetek időjárása a lisztharmat kórokozójának is kedvezett, hiszen meleg, páradús, így kedvező körülményeket biztosított számára. Azt azonban jobb, ha tudjuk, hogy a lisztharmat elleni védekezést nem elég már a tünetek kialakulása után megkezdeni, a növény egészsége megőrzése érdekében mindenképp a megelőzésre kell törekedni.

A kórokozó telelése a rügyekben, fás részeken is lehetséges, ezért a metszéssel, a lemosó kezelés elvégzésével is sokat tehetünk azért, hogy a betegség mértékét lecsökkentsük. Tavasszal a friss levelek megjelenésekor már el kell távolítani azokat a fertőzött hajtásokat, melyek valamennyi levelén összefüggő lisztes bevonat látható. Ezekről a beteg hajtásokról könnyedén képes a kórokozó továbbterjedni, hiszen a rajtuk keletkező gombaképletek az egészséges leveleket is megfertőzik.

A tipikus fehéres, lisztharmatos bevonat mellett a levelek sodródása, görbülése és elszáradása is jelentkezik másodlagos tünetként. A fürtök egészen a virágzástól a szüretig fertőződhetnek, erre kiemelten ügyeljünk! A zöld bogyók a fehéres bevonat hatására parásodni kezdenek, majd a megkeményedett héj a növekedés során gyakran fel is reped. A felrepedt, úgynevezett sérves bogyók hamar tönkremennek, azokon ugyanis másodlagosan egyéb kórokozók megtelepedése várható. A már fejlettebb, érőfélben lévő bogyókon megjelenő fehéres bevonat hatására már kevésbé jellemző a bogyók felrepedése, viszont ekkor a bogyó beszáradása vagy nedves időben rothadása következhet be.

Jól látható, hogy a lisztharmat a szőlőt az egész vegetációs időszakban képes megfertőzni, ezzel jelentős terméskárosodást okozni. Nem tekinthető tehát elegendőnek a már látható tünetek esetében történő permetezés, azt megelőző jelleggel kell végezni. A permetezést már néhány cm-es hajtáshosszúságnál ajánlatos megkezdeni kontakt készítménnyel (kén hatóanyag). A virágzás előtt közvetlenül (20-30 cm hajtáshosszúság) is érdemes permetezni, felszívódó vagy mélyhatású gombaölő készítménnyel (Switch, Quadris, Universalis, Romeo). A már megjelent tünetek továbbterjedésének megakadályozása csak felszívódó készítmények alkalmazásával érhető el. A bogyóvédelemre is fektessünk nagy hangsúlyt, valamint a szerkombináció megválasztásának és a zöldmunkák szakszerű és időben történő elvégzésének is kiemelt szerepe van!

Kiemelt kép: Pixabay

Készüljön fel az őszi növényvédelemre a Nufarmer Magazin 31. számából!

2021. augusztus 31. 06:54

Változik a klíma, amihez alkalmazkodnia kell a technológiánknak is. Mire számítsunk, hogyan reagáljunk?

Olaszország a második legnagyobb szőlőtermelő a világon

2021. február 14. 11:01

A globális szőlőtermelői listán is Kína vezet, ugyanúgy, mint sok már kultúra esetében. A szőlőről és a borról híres Olaszország csak a második listán, a magyarországi termés a tizedik helyen álló Dél-Afrika mennyiségének a negyedét sem éri el.

Frissült a szőlő szaporítóanyag termő ültetvények adatbázisa

2021. március 23. 07:17

A szőlőiskolai szaporítások adatbázis 81 vállalkozás, míg a szőlő szaporítóanyag termő ültetvény összesítés 128 termelő vállalkozás adatait foglalja össze.

Bikák és csillagok

2021. szeptember 25. 08:35

Gál Tiborral, a Gál Tibor Pincészet vezetőjével beszélgettünk.