Meg kell metszeni tavaszi ültetés előtt a fák gyökerét?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket! Meg kell metszeni tavaszi ültetés előtt a fák gyökerét? Mire ügyeljünk még az ültetés során?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfajok közül a csonthéjasok, valamint a fatermetű héjasok (dió, gesztenye) ültetése javasolható tavasszal, hiszen e fajokra jellemző, hogy őszi ültetésük esetében gyökérképződésük meglehetősen vontatott. A nem megfelelő gyökérnövekedés pedig a fák gyors kiszáradásához is vezethet. A gyökérmetszés a kis fák elültetése előtt elvégzendő teendők közé tartozik. Ez nem jelent mást, mint a sérült gyökerek eltávolítását és a gyökérvégek gyenge visszametszését. Ezt azért is fontos elvégezni, mert az új és sima metszfelületeken jobb lesz a kalluszképződés, ezáltal az új gyökérkezdemények képződését tudjuk elősegíteni.

A metszést úgy érdemes elvégezni, hogy a sebfelületek a talaj felé nézzenek. Konténeres növények vásárlása esetén általában a gyökérzet az edény fala mellett körkörösen fut, melynek gyökeresedését legjobban úgy segíthetjük elő, hogy a gyökerekkel átszőtt földlabdáját függőlegesen 3-4 helyen behasogatjuk éles késsel vagy metszőollóval.

A tavaszi gyümölcsfaültetés időszaka az időjárás és a talaj állapotától függően kb. február végétől a rügypattanás kezdetéig tart. Az ültetéssel ne várjuk meg a rügypattanás időszakát, hiszen a későn ültetett csemeték gyökeresedése már kisebb valószínűséggel fog megtörténni. Az ültetéskor ügyeljünk arra, hogy a fák olyan mélyre kerüljenek a talajba, mint ahogy a faiskolában is voltak. A fát úgy helyezzük el a gödörben, hogy az oltási helye a széliránnyal szembe nézzen, ezzel előzve meg a nemes rész szél által kiváltott letörését.

A tavaszi telepítések esetében kiemelt jelentősége van a fák beöntözésének, egyedenként legalább 10-20 liter vízmennyiség kijuttatása ajánlatos. Az ültetés befejeztével ne felejtkezzünk meg a tövek kitányérozásáról sem. Ültetés után az oltványt érdemes visszavágni (koronába metszeni) attól függően, hogy milyen koronaformát tervezünk. Az oltvány visszavágása nemcsak a csemete megerősítése céljából lehet hasznos, hanem azért is, mert az alsóbb állású rügyek csak később fakadnak.

Legyen saját fűszerkertünk - 2. rész

2019. május 14. 07:37

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!

Hogyan lehetne megmenteni a beteg szivarfát?

2023. július 14. 04:39

A májusban ültetett egyik szivarfám gallyai a csatolt fotón látható állapotban vannak. Levelei teljesen leszáradtak, elhaltak. A másik, ugyanakkor ültetett fa, azonos körülmények közt szépen fejlődik. Kérem tanácsukat, hogyan lehetne megmenteni a beteg fát?

6 fügetermesztési hiba, amit el kell kerülnünk

2024. augusztus 15. 08:10

A füge termesztésével kapcsolatban az a legbosszantóbb, hogy mindenki azt mondja, milyen könnyű fügét termeszteni, hiszen alig van vele tennivaló.

Metsszük vagy ne metsszük meg a fügefát?

2024. szeptember 23. 07:10

A metszést abban az időszakban érdemes elvégezni, amikor a fügefák nyugalmi állapotban vannak.