Mennyi vizet igényelnek a paprika- és paradicsompalánták?

Agrofórum Online

Mennyi vizet igényelnek a kertbe ültetett paprika- és paradicsompalánták? Válaszukat nagyon várom!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kertbe ültetett zöldségpalánták ápolása nemcsak kapálásból és gyomlálásból áll, sok időt kell öntözésükre és emellett tápoldatozásukra is fordítani. A legjobb minden kertészkedő számára az lenne, ha elegendő és rendszeres csapadék hullna kertjeinkbe, ezzel jelentős időt és fáradtságot lehetne megspórolni. A kis kiültetett növényeknek azonban a legritkább esetben mondható csak elegendőnek a csapadék mennyisége, így ezt minden esetben öntözéssel kell pótolnunk, eredményes termesztésüket hazánkban ugyanis öntözés nélkül nem lehet megvalósítani.

A paprikának és a paradicsomnak is köztudottan nagy vízigénye van. Persze nem minden fajtának és nem is minden fejlődési fázisban van ugyanolyan vízigénye. Hogy pontosan mikor és mennyi vízre van szüksége a növénynek, nehéz meghatározni, hiszen a környezeti körülmények, hőmérséklet, szél ennek alakulását egyaránt befolyásolja. 

A paprikának és a paradicsomnak, fenológiai fázisát figyelembe véve, a legtöbb vízre a virágzás, valamint a terméskötődés időszakában van szüksége. A túlöntözés viszont ezekben az időszakokban, a túl kevés vízhez hasonlóan ugyancsak virág- és terméselrúgáshoz vezethet. Általános érvényű, hogy a palántáról szaporított növényeknek, helyrevetett társaikhoz képest nagyobb a vízigényük, sekélyebben elhelyezkedő gyökereik miatt.

A fajták között is nagyobb különbségek tapasztalhatók, pl. a TV paprikáknak, a fűszerpaprikáknál nagyobb a vízigénye, ugyancsak több vízre van szüksége egy folytonos növekedésű paradicsomfajtának, mint determinált, kisebb növekedésű társának. A növények növekedésével párhuzamosan viszont vízfelhasználásuk minden esetben növekszik, hiszen a nagyobb levélfelület miatt párolgásos vízveszteségük is megnő.

A paprika és a paradicsom számára, mintegy 500-600 mm csapadék lenne elegendő a tenyészidőszakban, melynek felét többnyire öntözéssel kell pótolnunk. Az 1 mm víz egy liter víz kijuttatását jelenti négyzetméterenként, ez kb. mintegy 2 cm mélységben képes bejutni a talajba. Forróbb nyári napokon, viszont nem ritka, hogy a növények akár 1 liter vizet is felhasználnak naponta.

Az öntözés hatékonysága talajtakaró anyagok használatával növelhető, a talajból való párolgás mérséklésével. Így akár 20%-kal kevesebb víz is elegendő lehet a növénynek.

Kiemelt kép: Pixabay

Mit tehetünk a paradicsom új leveleinek sárgulása ellen?

2022. május 25. 04:36

A kiültetett paradicsompalántáim új levelei, csak azok, sárgulnak. Mi okozza? Tudom orvosolni?

Mi a tűzdelés (pikírozás) trükkje?

2025. március 13. 05:40

A tűzdelés (vagy pikírozás) egy kertészeti eljárás, amely során a zsúfoltan fejlődő palántákat külön ültetik tágasabb helyre.

Miért sárgulnak a paprika- és paradicsompalánták levelei?

2023. április 13. 04:38

Miért sárgulhatnak a saját nevelésű paprika- és paradicsompalánták levelei? Mit csinálhattam rosszul?

Ma már tudjuk, a lecsót kiknek köszönhetjük

2023. július 30. 08:40

A „mit kellene ma főzni” örök kérdésre nyáron mintha sokkal egyszerűbb volna a válasz, mint az év más hónapjaiban. Ennek az oka, hogy pár darab paprika, egy-két fej vöröshagyma, néhány paradicsom valóban szinte minden háztartásban akad.