Mi okoz a körte levelén apró, barnuló foltokat?

Agrofórum Online

Mi okoz a körte levelén apró, kitüremkedő, barnuló foltokat? Válaszukat köszönöm szépen!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A körte termesztése során sajnos számos kisebb és nagyobb jelentőségű kórokozó és kártevő okozhat problémát. A kérdésében, a leírás alapján a körte gubacsatka jelenlétére lehet következtetni, mely kártevő gyakori fajnak számít hazai körülmények között házikertekben, főként kezeletlen fákon. Súlyos kártételt leginkább faiskolákban, fiatal, fejlődő csemeték esetében tud okozni. A kártevő előnyben részesíti táplálkozása szempontjából a fiatal és zsenge leveleket. Szúrásának helyén jellemzően 1-3 mm nagyságú ovális foltok keletkeznek, melyek kissé kiemelkednek a fonáki és színi oldal felé egyaránt.

Nem ritka, hogy egy-egy hajtás végén található levelek nagyszámú foltot tartalmaznak, hiszen a szomszédos levelekre könnyen átvándorolnak a gubacsatkák, ezzel okozva nagyobb számú folt kialakulását a levélen. A levélen a foltok kezdetben sárgás-zöldes színűek, idővel sötét, barnás színűek lesznek, az egyre növekvő szúrásnyom miatt pedig össze is érhetnek. Súlyos kártétel esetén a foltosodás mellett tünetként megfigyelhető a levelek torzulása és elhalása is. A levél mellett a levélnyélen is láthatók tünetek egyes esetekben, de a termések kocsányán szintén, mely miatt akár terméshullás is bekövetkezhet.

A kártevők a rügypikkelyek között telelnek át, ahonnan előbújásuk, már korán tavasszal, kb. 10 fokos hőmérsékletnél várható. Évente több nemzedékük is kifejlődik, így nemcsak tavaszi megjelenésük okozhat károkat, hanem a vegetációs időszak további részében is várható szívogatásuk. A gubacsatka telelési helyét figyelembe véve, a legegyszerűbb védekezési módnak a lemosó permetezés elvégzése tekinthető, mely permetlé olaj- és kéntartalommal is rendelkezik. Tavasszal, a fakadást követő időszakban, még a jelentős levélkártételt megelőzően, néhány levélfolt kialakulásánál érdemes védekezni, illetve ha az előző években is jelentős kártétellel volt dolgunk. Permetezni kén hatóanyagú készítménnyel, illetve a körtében engedélyezett, és kiskerti felhasználók számára is elérhető, atkaölő készítménnyel az Ortussal lehetséges.

Kiemelt kép: Pixabay

Megállítható a kövecsesség kialakulása a körtében?

2019. február 27. 05:36

Gy. Gábor kérdése: A 10 éves Bosc kobak és Vilmos körte fám minden évben rendesen termett, azonban 2 éve egyre nagyobb mértékű a kövecsesedés. 2018-ban már egy ép gyümölcs nem volt. Megállítható ez permetezéssel? Vagy felesleges és érdemesebb kivágni, újat telepíteni?

Az örök második – ősi magyar körtefajták

2019. február 23. 04:36

Az alma mellett a körtének is nagy hagyománya van hazánkban, sőt, számtalan finomabbnál finomabb ősi magyar körtefajta ismert. Ezek közül most az Árpávalérő, a Mézvackor és a Kálmán körte fajtákat mutatjuk be.

Növényvédelmi előrejelzés: a hőség a kártevőknek kedvez

2018. augusztus 8. 06:21

A sok évre visszatekintő meteorológiai statisztikák alapján a július a legmelegebb hónap. Erre cáfolt rá az augusztus első dekádjára jellemző hőséghullám. A nappali legmagasabb hőmérséklet az utóbbi napokban 30 0C- alatt ritkán járt, az éjszaka pedig nem csökkent 20 0C alá. A hőséget csak ritkán enyhítették záporok, zivatarok.

A nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a jégvédő háló

2018. február 14. 08:06

A távérzékelésre alapozott technológia lehetővé tette, hogy a gyümölcsösök vízháztartását olyan eszközökkel is mérjék, melyekhez nem szükséges laboratóriumi felszerelés.