11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Mi okoz barnuló, beszáradó foltokat a muskátli levelein?

Agrofórum Online

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy mi okozhatja a muskátli levelein barna, beszáradó foltok kialakulását?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A muskátli egy kedvelt dísznövény, mely megfelelő helyen nevelve, napos, fényes környezetben elhelyezve, a tavaszi és nyári időszak egyik leghangulatosabb díszítő eleme lehet, színes virágai és változatos fajtái miatt. Általában a muskátli a kevés igényekkel is beérő virágos dísznövények közé tartozik, azonban nevelése során felléphetnek nem várt betegségek, valamint rossz körülmények okozta elváltozások egyaránt. Nevelésük során, különösen a Pelargonium peltatum hibrideknél gyakori termesztési hiba a vízkórság vagy más néven az ödéma. Ekkor a levelek fonáki oldalán a túlöntözés és a túl magas páratartalom következtében egyes sejtek túlszívják magukat vízzel, hatalmasra felduzzadnak, vagyis ödémásodnak, aztán pedig kipukkadnak. E sejtek helyén tünetként megjelennek a beszáradt, parásodott foltok.

A foltok nagy problémát a növény életében nem okoznak, inkább esztétikai jelentőséggel bírnak. A nagyon csúnya levelek akár el is távolíthatók, ha nagyon zavarók. Az ödémásodás megszüntetése érdekében az öntözést, a párás környezetet mindenképp csökkenteni szükséges. A muskátlinak rendszeres öntözésre van szükséges, nem kell hagyni talaját két öntözés között kiszáradni, de lehetőség szerint víz ne álljon a növények alatt az edényekben. Az öntözést lehetőleg a reggeli vagy az esti órákban végezzük el, és ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön víz a levelekre.

A barnulás betegség esetében is jelentkezhet, az egyik a xantomonászos betegség, mely tünetei közé tartozik a kör alakú, vízzel átitatott foltok megjelenése, melyek közepe megbarnul, szegélyük sárga. A foltok később összefolynak és a levél elszáradását okozzák. A muskátlirozsda a leveleken pár mm átmérőjű kör alakú sárga foltokat okoz a levél színi oldalán. A levelek fonáki oldalán barna színű gombaképletek jelennek meg koncentrikus körben. A beteg leveleken a foltok összefolynak, majd a levél elszárad. A kórokozók elleni védelem alapja a megelőzés, lehetőség szerint a növények levelének szárazon tartásával, a tüneteket mutató levelek minél gyorsabb eltávolításával.

Mi okozhatja a meggyfa hervadását, száradását?

2023. június 27. 09:40

Meggyfám (Feketics) szenved, megtámadta talán a blumeriellás levélfoltosság. Több csonthéjas gyümölcsfa közül, között jelenleg ez az egy fám a beteg. A kis fa tavasszal gyönyörű volt, tíz darab meggyet termett és utána jött a probléma. Először mintha víz- és tápanyaghiány lenne a baja (adtam mindkettőt), de most már az egész levélzet szinte bezáródott! Kérem írja meg mi a teendő, mivel kezeljem?

Mit tehetünk az őszibarackfát fertőző sztigminás betegség ellen?

2019. szeptember 20. 05:37

H. László kérdése: Az idén nagy problémát okozott a levéllyukasztó betegség az őszibarackfáimon. Mit tegyek, hogy jövőre megakadályozzam ezt?

Hogyan teleltessük a cserépben nevelt szamócát?

2023. november 1. 11:40

A következő kérdéssel fordulok Önökhöz: hogyan teleltessem a cserépben nevelt szamócát?

Mit lehet tenni a szilfát károsító szúbogár ellen?

2019. július 20. 09:35

A. Zoltán kérdése: Mit tehetek a szilfát károsító szúbogár ellen, hogy ne terjedjen tovább?