Mi okozhatja a képen látható tüneteket a szedermálna levelének színén? A levél fonákán nem vettem észre semmi különöset.
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A szedermálnát a málna és a szeder keresztezéséből nemesítették, ezáltal mindkét faj közeli rokona. A küldött képeken megjelenő tünetek alapján a növény málnamozaik vírussal való fertőzöttségére lehet következtetni. A málnamozaik a szeder (Rubus) nemzettség fajainak jelentős betegsége, melyet négy különböző kórokozó vírus idézhet elő. Főbb okozott tünetei a levélen elszórtan jelentkező, határozott szegélyű szögletes vagy szabálytalan alakú sárgászöld foltok, majd levélsárgulás. A leveleken emellett gyakran torzulás is tapasztalható. A betegség forrása a fertőzött anyanövény, ahonnan a kórokozó legtöbbször szaporítóanyaggal vihető át. Mechanikai úton, azaz növényi nedvekkel, metszéssel is terjeszthetők a vírusok, azonban legfontosabb terjesztői, vektorai a levéltetvek.
A növényeket fertőző vírusok súlyossága abban rejlik, hogy a már fertőzött egyedek életük végéig betegek maradnak, gyógyításuk nem lehetséges. Ezért is nagyon fontos a megelőzés, hiszen ez az ellene való védekezés alapja. Terjedésüknek egyik gyakori módja a fertőzött oltvány ültetése. A házilag ilyen növényanyagból előállított oltványok mindegyike fertőzött lesz. A faiskolából származó, és növény-egészségügyi bizonyítvánnyal rendelkező oltványok telepítésével a betegség elkerülhető. A kiültetés után is lehetséges a fertőződés vírussal, melyhez a levéltetvek is nagymértékben hozzájárulnak.
Ezek mellett átvihető a vírus növénynedvvel is, a nedvkeringés megindulása után végzett metszéssel. Fontos tehát, hogy az oltványokat kellő áttekintéssel vásároljuk meg, csak igazoltan vírusmentes növényanyagot telepítsünk. Metszéskor a metszőolló fertőtlenítésével, negatív tőszelekcióval védekezzünk.
A levéltetvek közül a kis málnalevéltetű, a kis- és a nagy szederlevéltetű szívogathatnak a növény levelének fonáki oldalán. Jelenlétüket a hajtások torzulása, a virágok elszáradása is jelzi. Soknemzedékes fajok, melyek az egész vegetációs időszakban megtalálhatók a növényeken, nagyobb egyedszámban főként júniustól a termésérés időszakáig. A vesszők felületén tojás alakban telelnek, azáltal már a vegetációs időszakot megelőzően lemosó kezeléssel is védekezhetünk ellenünk.
Kiemelt kép: a kérdező felvétele