Mi okozza nagyméretű, világos foltok kialakulását a paprikán?

Mi okozza nagyméretű, világos foltok kialakulását a paprikán?

Agrofórum Online

Segítségüket kérem a paprikabogyókon megjelent világos színű, nagyméretű foltokkal kapcsolatban! Eddig ilyen jelenséget nem tapasztaltam. Mi okozza a képeken látható tünetet a paprikán?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött képeken napégés tünete látható a paprika bogyóján. E tünetek megjelenése a változó időjárási körülmények miatt egyre gyakoribbnak számítanak kerti körülmények között. A napégés megjelenési helye mindig árulkodó, hiszen az minden esetben a bogyók napnak kitett oldalán mutatkozik meg. A levelek esetében a napégés a növények csúcsi részén elhelyezkedőknél jelenik meg főként, alsóbb levelei csak ritkán érintettek.

Világos folt a paprikán (fotó: a kérdező felvétele)

A túlzott megvilágítás olyan stresszreakciót vált ki a növényben, főként akkor, ha az magas hőmérséklettel is társul, mely által színanyagainak képződése nemcsak lelassulhat, hanem le is állhat. A sejtek e kitettség hatására szó szerint megfőnek, elpusztulnak, így egész szövetrészei halnak el. A napégés helyén a terméseken általában világos vagy fehér foltok jelennek meg, melyek szárazak. A tünetek viszont nemcsak kertben nevelt növényeink esetében fordulhatnak elő, hanem pl. akkor is, amikor a szobában, vagy más védett körülmények között nevelt növényeinket hirtelen erős napfénynek kitett helyre tesszük. A palántanevelés során ezen okból nem szabad a növényeket rögtön kiültetni, hanem a naphoz és UV-hoz is szoktatni, úgymond edzeni szükséges.

Napégés tünete a paprika termésén (fotó: a kérdező felvétele)

A kalcium okozta hiánytünetek a paprika bogyóján ugyancsak foltosodást váltanak ki, viszont ennek megjelenése nemcsak a bogyók napnak kitett oldalán figyelhető meg. A kalciumhiány okozta termésfoltosodásban ugyanakkor rendszerint fekete korompenész megtelepedése is tapasztalható, mely a napégés száraz foltjai esetében nem jellemző.

A napégést megelőzni elsősorban a növények takarásával lehet, pl. a növények fölé kihúzott raschel hálóval. Emellett fontos, hogy a növényeknek elegendő mennyiségű vizet is juttassunk, valamint tápanyagokat, azok közül is káliumot és kalciumot, melyek segítségére vannak a növényeknek e tünetek kialakulásának megelőzésében. Emellett a fajta megválasztása is fontos lehet, hiszen a vékonyabb héjú fajták hajlamosabbak, míg a vastagabb héjjal rendelkezők pedig kevésbé fogékonyak a napégésre.  

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Kiemelt szerep jut az öntözésfejlesztés ösztönzésére

2019. május 20. 06:16

Ma a vízelvezetés helyett a víz megtartására kell törekedni, a víz a mezőgazdasági öntözés célját kell szolgálja.

Szolnoki Precíziós Gazdálkodási Nap: a Magtár GPS Kft. és az Agro Aim Hungária Kft. szervezésében

2019. június 21. 12:38

Az előadások elsődlegesen a precíziós gazdálkodásról szóltak, de a szakemberek e témakör mellett az egyre nagyobb jelentőséggel bíró talajjavításról, belvízzel veszélyeztetett területek megoldási javaslatairól, valamint az öntözési lehetőségekről is beszéltek.

Hol és hogyan neveljem a cserepes cikláment?

2022. november 18. 04:37

Kaptam egy kis virágú cserepes cikláment, hol neveljem és hogyan? Kiültethetem-e a kertbe, vagy csak benti virág?

Mire ügyeljünk a paradicsompalánták kiültetése során?

2023. május 8. 04:36

Kezdő kertész vagyok, idén próbálkozom először paradicsom termesztésével. Szeretném, ha sikeres lenne a palánták kihelyezése. Mire ügyeljek a paradicsompalánták kiültetése során?