Miért alakult ki a paprikatermés csúcsának rothadása?

Agrofórum Online

Miért alakult ki a paprikán a képen látható tünet? Köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A képen, egy gyakran előforduló tünet, a paprika kalciumhiány okozta csúcsrothadása látható. A tünet, annak ellenére, hogy csúcsrothadásnak is nevezik, nem mondható igazi rothadásnak, hiszen kialakulása nem kórokozók megjelenéséhez köthető, és a foltnak idővel nem is rothadása, hanem beszáradása várható.

A kalciumhiány okozta csúcsrothadás legjellemzőbb terméstünetei a paprika esetében várhatók, de paradicsom, illetve padlizsán termésein is előfordulhat megjelenésük. Jellemző, hogy ezek a foltok csak a termések csúcsi részére korlátozódnak, csak ritkán jelentkezik a foltosodás a termések oldalsó részein. A termésről a foltos részt levágva, többi része fogyaszthatónak tekinthető. A tünetek általában nem a termések nagyobb, fejlettebb állapotában, hanem még fejletlenebb korában alakulnak ki, ekkor még alig észrevehető foltokat okozva. A kalciumhiány a leveleken is megmutatkozhat, azok színi oldal felé való kanalasodása ugyancsak előre jelezheti a hiánybetegség meglétét.

Paprika csúcsrothadása
Paprika csúcsrothadása (fotó: a kérdező felvétele)

A kalcium mozgása a növényben meglehetősen lassú, így a tünetei is a legfiatalabb növényrészeken, hajtáscsúcsokon figyelhetők meg elsőként. A hiánytünetet minden esetben érdemes orvosolni, a továbbiakban a rothadás kialakulását így megelőzni. Ajánlott még a magvetés, palántavásárlás során a fajta tulajdonságait megismerni, hiszen mészérzékenységük eltérően alakulhat, egyes fajták érzékenyebben reagálnak ugyanis a mészhiányra. Kiemelt szerepe van továbbá az egyenletes öntözésnek is, hiszen a legtöbb esetben a nem megfelelő vízellátás okozza a kalcium felvételének zavarát.

A növények körüli talajrész kapálásával segítsük elő a talaj jó levegőzését, talajtömörödés megszüntetését is. Emellett természetesen harmonikus tápanyag-ellátással is segítsük a növényt fejlődése során! Tápoldat formájában kalcium-nitráttal, vagy komplex kalciumot is tartalmazó tápoldattal lássuk el legalább heti, kétheti gyakorisággal növényeinket! A gyökéren keresztüli tápanyag-felvétel lassú folyamatnak tekinthető, így a gyorsabb eredmény érdekében ajánlatos lehet lombtrágyázást is alkalmazni. A lombtrágyázás során ugyancsak ügyeljünk a levélperzselés elkerülésére, a permetezésekhez hasonlóan, elvégzésére csak a reggeli, illetve esti, hűvösebb órák megfelelőek!

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Pici balkon nagy terméssel

2022. június 4. 05:36

Tavasztól őszig a zöldségek és fűszerek egész garmadáját termelhetjük meg még pici balkonon is.

Hiperspektrális képalkotással határozzák meg a paprika érettségi fokát

2024. január 26. 15:40

A Granadai Egyetem kutatócsoportja hiperspektrális képalkotás és gépi tanulás segítségével kifejlesztett egy módszert a paprika érettségének meghatározására. Az új technológia segítségével megállapítható a paprikák keménysége, amely az érettségükkel, és így a piacon való értékesítésükkel kapcsolatos sajátosság.

A szokásosnál magasabb árakkal indult a német paprika idénye

2023. június 12. 11:42

Egyenletes, de gyenge kereslettel és a szokásosnál magasabb árakkal indult a német paprika idénye.

Tele vagyunk tripsszel, hogyan védekezzünk?

L. István kérdése: Fóliasátramban rendszeres probléma a nyugati virágtripsz. Mit ajánl ellene?