Miért csak virág van a meggyfán, levél nélkül?

Agrofórum Online

N. József kérdése: Kb.8 éves cigánymeggy fa nem hozott egyetlen egy levelet sem, csak kisebb virágokat az idén. Még virágzás előtt jóval permeteztem Mospilannal - túladagoltam? Nem hinném, mert a 4 éves meggyfának nem lett semmi baja, tele levéllel és virággal. Tavaly a nagy fán a levelek színe késő őszi színt mutatott augusztus elején. Pirosas-sárgás levél a fa napos részén. Mi okozhatta, hogy nincs levél a fán, csak virág? Gondolom a fát megmenteni már nem lehet - ha nem lesz levél.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Olvasó!

Látatlanban és több információ hiányában nehéz pontos választ adni kérdésére. A meggyfáját bizonyára valamilyen stressz hatás érte, mely stressz után a fa próbál még életben maradni, de csak néhány virág megjelenéséhez volt ereje. Az ok pontosabb meghatározásához több dolgot is meg kell vizsgálnunk. A tavalyi évben bekövetkezett korai levélelszíneződés már a kialakult probléma előjele is lehetett. A kajszi növényvédelmében problémát okozó gutaütés a meggyfák esetében is fennálló betegség. Több kórokozó, gomba és baktérium is okozhatja, mely nyugalmi időszakban fertőz és gyors lefolyású. A fás részeken rákos sebek és mézgafolyás e betegség további tipikus tünetei.

A fa legyengülését gyökér vagy törzskártevők is okozhatják. A fás részeket alapos át kell vizsgálni, nincsen e esetleg lyuk vagy rágcsálék, mely kártevő jelenlétére utalhat. A talajban vannak e esetleg, valamilyen károsítók? Pajorok, esetleg pocok? E kártevők még az idősebb, egészségesnek tűnő fákat is súlyos mértékben képesek károsítani. A pajorok vizsgálatához a fa környezetében, néhány ásónyom mélységben a talajt fel kéne ásni, minél közelebb a gyökérhez, és megnézni vannak e nagyméretű, kifli alakú világos színű lárvák a talajban.  Nem csak a kártevők, hanem kórokozók is fertőzhetik fáinkat a talajból, pl. az agrobaktérium mely golyva kialakulását indukálja, a fát a tápanyagszállításának gátlásával gyengíti.

Az elvégzett növényvédő szeres kezelés a fa ilyen jellegű reakcióját biztosan nem váltotta ki. A kezelés időpontjában viszont e szer használata még nem volt indokolt. Lemosó kezelés céljából a fákon telelő rovarok ellen olajos, a gombás betegségek ellen pedig réz és kéntartalmú készítmények használata lehet indokolt. Az acetamiprid hatóanyagú készítmény meggyfák esetében a levéltetvek elleni védekezésre ajánlott, felszívódó hatóanyaga révén hatásához továbbá már a levélfelület kialakulása is szükséges.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Hasznos tanácsok gyümölcs szaporítóanyagot vásárlók számára

2024. február 24. 12:10

A Nébih a közeledő ültetési szezonra való tekintettel hasznos tanácsokat ajánl a gyümölcs szaporítóanyagot vásárlók figyelmébe.

Méltatlanul elfeledett régi almafajták

2019. február 12. 04:47

Mára a régen sokak által kedvelt almafajták termesztése kezd háttérbe szorulni, helyüket átveszik a modern fajták. Vannak azonban olyan gazdálkodók, akik nem feltétlenül csak a profitot nézik, hanem feltett szándékuk a régi almafajták megőrzése.

Élelmiszer-pazarlás megelőzése szüretkor

2023. szeptember 26. 11:40

A zöldségek és gyümölcsök feldolgozása nemcsak az öngondoskodást teszi lehetővé, de csökkenti a kidobni való alapanyag mennyiségét is.