Miért hullatja levelét a cserepes citromfa?

Miért hullatja levelét a cserepes citromfa?

Agrofórum Online

Milyen okra vezethető vissza, hogy a cserepes citromfám hullatja a levelét? Mit tehetek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A citromfa sokak kedvenc egzotikus növényfajának számít, hiszen akár illatos virágai mellett terméseivel is megajándékozhat bennünket. Sajnos a citromfa gondozása, valamint metszése sem tartozik az egyszerű feladatok közé. Leveleinek hullása akár gondozási hibára is utalhat, hiszen a helytelen ápolás, vagy a kedvezőtlen körülmények egyaránt kiválthatják e tüneteket. A téli időszakban tapasztalt levélhullás akár a természetes folyamat része is lehet, azonban az erős levélhullás már jelezheti valamely kiváltó tényező jelenlétét.

Ha a citromfa sok levelet veszít, első körben érdemes azt ellenőrizni, nem túl száraz-e a talaja, hiszen a túl kevés öntözés hatására kezdetben a levelek kissé lógni kezdenek, majd pedig elszáradva lehullnak a fákról. A téli időszakban is szükség van egyedeinek öntözésére, főként azoknak, melyeket melegebb körülmények között tartanak. A citromfa gondozásánál ügyeljünk arra, hogy egyenletesen lássuk el vízzel, hiszen a túlöntözést sem viseli el könnyedén, erre szintén leveleinek elhullatásával reagálhat. Mindig csak annyit öntözzünk, hogy gyökérlabdája nedves legyen, és a talaj felső rétegének megszáradása esetén öntözzük meg újra.

A citromfa különösen gyakran hullatja le leveleit, abban az esetben, ha télen nagy hőmérsékletingadozásnak vagy huzatnak van kitéve, vagy ha pl. a cserép hűvös talajon való állása miatt a gyökérrész hidegebb körülmények között van, mint koronája. Amennyiben a gyökerek hidegebb körülmények között vannak, de a lombozatot meleg napfény éri, a fa nem tudja, hogy pihenjen vagy nőjön, ez akár lombhullást is eredményezhet. A teleltetésre kiválasztott hely legyen hűvös, kb. 6-8 fokos, de semmiképp se érje el a hőmérséklet a 15 Celsius-fokot! Amennyiben a helyiség száraz levegőjű, gondoskodjunk a párásításról is.

Egyes kártevők is megtelepedhetnek a citromfán, melyek jelenlétéről rendszeres növényvizsgálattal győződhetünk meg. A téli időszakban gyakori kártevőnek számítanak a takácsatkák a levegő alacsony páratartalma miatt, melyek szívogatása során apró színelváltozások láthatók a leveleken, valamint finom pókhálószerű szövedék is. Amennyiben a levélhullás okozói a takácsatkák, a növények lemosásával, permetezéssel védekezzünk ellenük!

Termesszünk pénzfát!

2023. december 12. 08:10

Bár eredendően Kínában őshonos, a pénzfának nevezett pénzlevelű pilea (Pilea peperomioides) ma már világszerte közkedvelt szobanövény.

Mitől barnulnak a babérmeggy levelei?

2023. február 18. 10:36

Kérném szíves segítségüket, mert az eddig nagyon szép babérmeggyem levelei barnulni kezdtek, és egy-két hét alatt a képen látható állapotba került. Mi okozhatta az elváltozást?

Van amit már vethet, de lehet palántázni is

2019. február 26. 04:36

Néhány napos télies lehűlés után ismét tavasziasabb arcát mutatja az időjárás. A február az átlagosnál jóval kevesebb csapadékot hozott, így a talajok felső rétege már alaposan kiszáradt.

Hogyan menthetem meg a sárguló levelű hibiszkuszt?

2023. december 2. 04:37

Szobai hibiszkuszom levelei tömegesen elsárgultak, és azóta lehullottak a csatolt kép szerint. Hogyan menthetem meg, mit tehetek?