Miért lesz kövecses és válik ehetetlenné a körte?

Agrofórum Online

Miért kövecsesedik meg és válik ehetetlenné a körtetermés? Tehetek a jelenség ellen valamit?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körte terméseinek kövecsességét, vagyis magas kősejtarányát több, a növény számára stresszként megélt hatás is kiválthatja. A gyümölcshúsban az ilyen hatások miatt az egyébként is előforduló kősejtek aránya túlzottan megnő, így nagymértékű minőségromlása következik be. A termések a magház körüli részükön keményednek meg a legnagyobb mértékben, de akár az egész termés rágóssá válása egyaránt megvalósulhat.

Egyik kiváltó ok lehet, a körte esetében is megjelenő vírusos megbetegedés, amikor a körte kövecsessége a vírus egyik tüneteként megemlíthető probléma. A termések minőségének romlása mellett viszont torzulásuk is bekövetkezik, továbbá a leveleken megjelenő elváltozásokkal is találkoznunk kell. A vírusos levelek érközeiben sárgászöld foltok láthatók. A beteg fáknak emellett kéregpusztulásuk is megindulhat és fagyérzékenységük is fokozódhat.

Abban az esetben, ha a termések minőségi változása az egyetlen fennálló tünete a fának, egyéb kiváltó okra, okokra kell következtetni, nem pedig vírus jelenlétére.

A termések kövecsessége egyrészt akár genetikailag is meghatározott lehet, vagyis egyes fajták esetében nagyobb valószínűséggel kell számítanunk kialakulására (Hardenpont téli vajkörte, Téli esperes). A termések mérete egyaránt befolyásolja az ilyen típusú minőségváltozást, hiszen minél kisebb terméssel van dolgunk, annál nagyobb annak kősejtaránya.

Emellett a kősejt kellemetlen mennyiségét akár a túl száraz körülmények, így az aszályos időjárás is elősegítheti. Ajánlatos tehát a körtefákat is rendszeres öntözésben részesíteni, számukra a kellő vízellátást biztosítani, terméseiknek nagyobbra növését ezzel szintén elősegíteni. Emellett természetesen az öntözésben részesített terület talajának lazításáról is gondoskodni szükséges a talajtömörödés elkerülése érdekében, valamint a tápanyagok utánpótlásával is a fa egészségének megőrzését tudjuk elősegíteni.

Az egy-egy termést érintő, tehát nem a fa összes termésén előforduló minőségváltozás akár fizikai sérülésből (jégverés), akár kórokozó eredetű fertőzésből (varasodás) ugyancsak kialakulhat.

Kiemelt kép: Pixabay

Intelligens öntözés a növényi életfunkciók automatikus érzékelésével

2024. január 13. 12:10

Vajon miért jelent előnyt a növények aktivitásának pontos, méréseken alapuló ismerete az öntözés szempontjából, és milyen eszközök léteznek erre?

Paradicsom, paprika teleltetése, hogy télen is teremhessen!

2022. december 9. 05:37

A legtöbb palántáról nevelt kerti növény átteleltethető. Amikor eljön az ősz és elkezdődnek az első fagyok, akkor nagy földlabdával emeljük ki a veteményesből a töveket és nagy dézsába tegyük át.

Hogyan kell gondozni a lestyánt?

2023. május 4. 04:36

Kérem szépen segítségüket! Hogyan kell gondozni a lestyánt?

Európa egyik legnagyobb center öntözőgépe Magyarországon bizonyít

2021. március 31. 08:08

„Megnyomok 5 gombot és 18 óra múlva 180 hektár területen kaptak pontosan annyi csapadékot a növényeim, ami a fejlődésükhöz ideális vagy épp a műtrágya hatásfokát csúcsra járatja. Nem kell ott lennem, a rendszer emberi erő nélkül folyamatosan dolgozik.”