Miért lesznek a fokföldi ibolyák levelein sárgás-fehéres csíkok?

Agrofórum Online

Nem csak a víztől, hanem a gyors hőmérsékletváltozástól, valamint huzattól is védjük növényeinket, hiszen erre is meglehetősen érzékenyen reagálnak.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az afrikai- vagy más néven fokföldi ibolya (Saintpaulia ionantha) levelein gyakran megjelenhetnek sárguló, vagy barnuló foltok. Ezek láttán nem feltétlenül kell minden esetben kórokozók, vagy rovarok által okozott problémára gondolnunk, hiszen ezért abiotikus tényezők is felelőssé tehetők.

A fokföldi ibolya nagyon érzékeny az öntözésre. Az öntözés során a levelekre kerülő hidegvíz hatására rendszeresen előfordul, hogy a leveleken csíkozott sárgulás mutatkozik. Ez főként akkor következik be, ha a növény és az öntözővíz hőmérséklete között legalább 10°C  különbség van. Ennek elkerülése érdekében növényeinket szobahőmérsékletű vízzel öntözzük, de a legjobb megoldás az, ha alulról locsoljuk.

Nem csak a víztől, hanem a gyors hőmérsékletváltozástól, valamint huzattól is védjük növényeinket, hiszen erre is meglehetősen érzékenyen reagálnak.

A sárguló, majd később barnuló levelek gyakran a napnak kitett részeken is megtalálhatók. A növények ugyan fényigényesek, de tűző napon könnyen megéghetnek, rajtuk száraz, barnuló foltok jelenhetnek meg. Egyenletesen, jól megvilágított helyet keressünk számára, ugyanis fényhiány hatására a növények felnyurgulnak. Az elhalt, megbarnult leveleket tőből, minél hamarabb távolítsuk el, megelőzve ezzel a tövek rothadását. Az elvirágzott részeket is folyamatosan szedjük le, ezzel az újabb virágok kinevelésére ösztönözhetjük őket.

A kórokozók közül az ervíniás hervadás (Erwinia carotovora var. chrysanthemi), a botritisz (Botrytis cinerea) és a lisztharmat (Oidium sp.) jelenhet meg a növényeken. Ervíniás hervadás esetében a levelek fonnyadása és visszahajlása, lisztharmatnál a jellegzetes lisztes bevonat, még a botritisz esetében pedig szürke penészgyepet figyelhetünk meg a különböző növényi részeken.

A gombás és bakteriális betegségek ellen elsősorban megelőzéssel védekezzünk, hiszen a fokföldi ibolya növényvédő szerek okozta perzselésre nagyon érzékeny. Csak egészséges növényeket vásároljunk, illetve szaporítsuk. A betegség tüneteit mutató egyedeket izoláljuk, helyezzük társaiktól távolabb. Tartásuk során kerüljük a levegőtlen, nagyon magas páratartalmú helyiségeket.

Hogyan szaporíthatom dugványozással a fokföldi ibolyát?

2021. január 5. 11:16

A tarka színű anyanövényekről szedett dugványokból nagy eséllyel egyszínű, mutáns növényeink lesznek.

Miért nem hoz virágokat a fokföldi ibolya?

2023. január 26. 08:05

Korábban rendszeren virágzó fokföldi ibolyám egy ideje nem képez virágokat. Áthelyezésre került a növény, lehet, hogy ez okozza a problémát?

Az egész évben virágzó fokföldi ibolya rejtélye

2023. február 3. 05:37

Mi a titka, hogy egész évben virágozzon a fokföldi ibolyánk? Összeszedtem pár fontos tippet, hogy sikerre vigyük a virágoztatását.