Miért nem hoz virágokat a fokföldi ibolya?

Agrofórum Online

Korábban rendszeren virágzó fokföldi ibolyám egy ideje nem képez virágokat. Áthelyezésre került a növény, lehet, hogy ez okozza a problémát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az afrikai ibolya vagy más néven fokföldi ibolya egy nagyon kedvelt virágzó, cserepes dísznövényfajnak számít hazánkban. Nem is csoda, hiszen nemcsak liláskék virágszínezetű fajtáiból, hanem fehér, rózsaszín, és ezek többféle árnyalatából is választhatunk a kereskedelemben, ezen túlmenően a fodros virágszirommal rendelkező típusok is nagyon különlegesnek számítanak. Gondozásuk nem tekinthető nehéznek, némi odafigyeléssel ugyanis a legtöbb esetben rendszeres és dús virágzással ajándékoznak meg bennünket.

Elsősorban hő- és fényigényére kell nagyobb odafigyelést fordítani. Melegigényes növényfaj, ezáltal nem szabad télen sem 18 fok alatti hőmérsékleten tartani, hőmérséklet optimuma azonban 20-22 fok között van. Fényigényes, de nyáron kerüljük a közvetlen napfénynek kitett ablakpárkányon való tartását, hiszen ekkor a levelek akár a túlzott napfény hatására károsodhatnak, azokon sárgás elszíneződést mutató csíkok alakulhatnak ki. A nappalok hosszára közömbös, de csak megfelelő fénymennyiség megléte esetében következik be virágzása, így a téli fényszegény időszakban a lehető legvilágosabb helyet biztosítsuk számára.

Trópusi és szubtrópusi származási helyéből adódóan, ahol aljnövényként él, víz- és páraigényes növényfajnak számít. Az öntözések alkalmával arra ügyeljünk, hogy a felhasznált víz lehetőség szerint szobahőmérsékletű, 20 fok körüli legyen. Nemcsak a növény leveleinek foltosodása következik be a hideg víz hatására, hanem gyökerei egyaránt nagyon érzékenyen reagálhatnak erre. Érdemes továbbá a növényeket nem közvetlenül a közegen keresztül, hanem alulról, edényéből öntözni, ezáltal a túlöntözés, gyökereinek fulladása is nagyobb eséllyel kerülhető el. Páratartalom szempontjából a 70-90% közötti tekinthető a legjobbnak, melyre főként a fűtési időszakban uralkodó száraz szobalevegő esetében kell nagyon ügyelni. A megfelelő közeg a fokföldi ibolyának laza és jó szerkezetű. A tápanyagok utánpótlásáról nem árt, ha tudjuk, hogy a virágzási időszakban foszfor- és káliumigényes, míg a növekedési időszakában főként nitrogént igényelnek példányai.  

Így védekezhetünk a talajmenti fagyok ellen

2024. október 16. 06:40

A talajmenti fagyok elkerülésére számos hatékony megoldás létezik, amelyeket érdemes figyelembe venni a kertészkedés során.

Mikor vigyem be a leandert?

2022. október 19. 05:38

A leander jó teleltetőhelye fagymentes, maximum 15 Celsius-fokig melegszik fel télen, de közben világos hely.

Öntözni vagy nem öntözni? –az űrből érkező segítség

2019. október 27. 07:14

Hamarosan az űrből is segítségre számíthatnak a gazdák az öntözéssel kapcsolatos döntések meghozatalában.

A nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a jégvédő háló

2018. február 14. 08:06

A távérzékelésre alapozott technológia lehetővé tette, hogy a gyümölcsösök vízháztartását olyan eszközökkel is mérjék, melyekhez nem szükséges laboratóriumi felszerelés.