Miért nem csírázik ki az egy hete elvetett paprikamag?

Agrofórum Online

Már aggódom egy kicsit, mert nem csírázott még ki az egy hete elvetett paprikamag. Mi lehet a probléma? Mit rontottam el?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A magok csírázásának elmaradása több okra is visszavezethető. Nem csak a paprika, hanem más zöldség-, de az egynyári dísznövényfajok esetében is gyakorta előforduló probléma, hogy minden odafigyelésünk és gondoskodásunk ellenére elmarad a várva várt szikleveles növénykék megjelenése.

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a magok sajnos életképességüket nem minden esetben őrzik meg sok éven keresztül, az időtartam fajonként is változó. A paprika esetében, akár vásárolt, akár saját gyűjtött magokról van szó, kb. 3-4 év elteltével már csak jelentős keléshiánnyal számolva vethetők magjai. Ilyen esetben lehetőség szerint – a biztosabb siker érdekében – érdemes új magok vásárlása mellett döntenünk. Amennyiben megfelelő lejárati idővel rendelkező magot vetettünk el, abban az esetben a csírázás ideje 7-10 napra tehető. A csírázáshoz a magnak sok vízre és magas hőmérsékletre, paprika esetében legalább 32 °C-ra van szüksége. A kevés víz, vagy akár az alacsonyabb, pl. a 25 °C-os hőmérséklet a csírázáshoz szükséges időtartamot akár meg is hosszabbíthatja.

A túlzott nedvesedés, de a kiszáradás is végzetes lehet a mag fejlődése során. A már benedvesedett, gyököcskét fejlesztő mag átmeneti kiszáradása is fejlődésének megállásához vezethet, melyen már a későbbi benedvesítés sem tud segíteni. A magok állandó nedvesen tartásának további feltétele, hogy a magok valamely közeggel takarva legyenek, enélkül ugyancsak gyors kiszáradásuk várható. A túlzottan nedves, állandóan vizes közegben sem tud a mag fejlődésnek indulni, így a felesleges víz elvezetéséről mindenképp érdemes gondoskodni, a palántanevelő edények alján lyukat vágni.

A nem megfelelő arányban történő vagy teljes mértékben elmaradt csírázás esetében ajánlatos a vetést mihamarabb újra elvégezni, hiszen némi késéssel, de május közepére így is tudunk még fejlett palántákat nevelni. Fontos, hogy sikeres kelés esetében a szikleveles növények felnyúlását, túlnövését megelőzzük, ezt mérsékelt öntözéssel, valamint alacsonyabb, kb. 20 °C körüli hőmérsékleten tartással tudjuk csak elérni, mely feltételeket az első lomblevelek képződéséig szükséges biztosítani.

Kiemelt kép: Pixabay

Miért lepik el a hangyák a paprikát a kertben?

2026. június 11. 04:37

Szeretném megtudni, hogy miért lepik el a hangyák a paprikát a kertben? Van növényvédelmi tennivalóm ebben az esetben?

Modern technológiával szűrik ki a forma- és méreteltéréseket a szalagon

2023. február 28. 10:09

A Gearbox olyan csúcstechnológiás robotikai megoldásokat gyárt, amelyek lehetővé teszik, hogy a kertészeti ágazat szereplői okosabban, adatvezérelt módon dolgozzanak.

Ez a kártevő komoly kihívást jelent a paprikatermesztőknek

2023. január 19. 13:43

Az észak-európai paprikatermesztőknek ébernek kell maradniuk egy potenciálisan káros új tripsz kártevő faj, a Thrips parvispinus miatt.

Hihetetlen változatosságot mutató zöldségfajunk: a paprika

2020. március 21. 13:35

A paprika a Solanaceae (Burgonyafélék) családba tartozik, világszerte mintegy 20 faját termesztik, ebből azonban csak 5 számít igazán elterjedtnek. Egyes típusait (fajait) nem friss zöldségként, hanem elsősorban (vagy kizárólagosan) fűszerként, fűszerező anyagként használják fel. Csípősségét a benne lévő kapszaicin nevű vegyület okozza.