23℃ 12℃
május 29. Magdolna, Magda, Ervin, Léna

Miért nem fejesedik a karfiol?

Agrofórum Online

Furcsa és sajnálatos jelenségre lettem figyelmes ezen a nyáron: nem fejesedik a karfiol. Mi okozhatja a termés elmaradását?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A karfiol termését fejnek vagy rózsának is nevezik, mely egyébként nem más, mint a növény húsosan megvastagodott virágzata. A karfiol termesztése a többi káposztaféléhez hasonlóan alakul, viszont néhány tekintetben igényesebbnek mondható társainál, melyre kiváltképp ügyelni szükséges.

Hőmérséklet

Hőmérséklet szempontjából kissé magasabb tekinthető számára optimálisnak, viszont a mostani nyári hőségnapok a karfiol számára is már túlzottan melegnek mondhatók. A fejképződés elmaradása a hőmérséklet alakulása miatt is bekövetkezhet, hiszen nyáron előfordul, hogy az egészséges levelek megléte ellenére sem találunk a növényen fejkezdeményeket. A rózsaképződés ugyanis csak akkor tud hiánytalanul bekövetkezni, ha az éjszakai hőmérséklet a nappalinál hűvösebbnek mondható. Az éjjeli hőmérsékletnek kb. 20 fokig kell lehűlnie ahhoz, hogy a virágzás megkezdődjön. Magas hőmérsékleten viszont nemcsak a virágzás maradhat el, vagy indulhat késve, hanem a növény párologtatása is fokozódik.

Öntözés

A nagy melegben, kellő mennyiségű víz rendelkezésre állása nélkül, gyakran a növények tápanyaghiánya is megmutatkozik, így érdemes ekkor a karfiol rendszeres öntözéséről gondoskodnunk. A locsolást ajánlatos az esti órákban elvégezni, ezzel ugyanis a növény körüli talajrészt is tudjuk hűteni, így nemcsak az egyenletes víz- és tápanyagellátását, hanem a virágzást is elősegíthetjük. A talaj jelentősebb mértékben való lehűtése viszont csak nagyobb mennyiségű víz kijuttatásával érhető el, mellyel a növény számára ideális magasabb páratartalom egyaránt megteremthető.

Tápanyagpótlás és takarás

A fejesedés bekövetkezte után is ajánlatos a karfiol ápolására ügyelni, főként a rózsát érintő elváltozásokat megelőzni. A termések épségének megőrzése érdekében a növényt a további időszakban is kellő öntözésben kell részesíteni, hiszen gyakori problémaként jelenik meg a fej lilás elváltozása. A lilás elszíneződés a növény bórhiánya miatt alakul ki, viszont a legtöbb esetben ennek megjelenése az elégtelen öntözésre vezethető vissza, hiszen száraz talajból a bór felvétele gátolva van. A fej barnulása szintén gyakori problémaként jelenik meg, mely a fejet ért erős fényhatás következtében alakul ki. Érdemes már előzetesen olyan fajtát választani, melynek levelei a fejet is takarják, vagy a fej takarásáról nekünk kell gondoskodni.

Kiemelt kép: Pixabay

Nagyon sok a káposztalepke, fertőz a szürkerothadás

2018. augusztus 16. 15:14

Az őszi szedésre és téli tárolásra termesztett káposztafélék környezetében nagyon sok káposztalepke figyelhető meg.

Fóliák hasznosítása, VI. – A karfiol, valamint a fejes és kelkáposzta hajtatás

2024. február 23. 14:40

A káposztafélék késő tavaszig jól tárolhatók, ennek ellenére vannak, akik áprilisban már szívesebben fogyasztanák a frissen szedett fejes és kelkáposztát vagy a karfiolt.

Hogyan kell a gyomirtást végezni a káposztában?

2018. május 9. 07:27

H. László kérdése: Hogyan történjen a káposztafélék gyomirtása, főleg a kétszikű gyomok ellen, továbbá a káposztalégy elleni védelme szabadföldön?

Palántanevelés otthon? Mikor és hogyan? Mire figyeljünk?

2020. március 7. 09:17

Még sosem voltak palántáim. Érdemes laikusként is belevágni a palántanevelésbe? Mire kell figyelnem?