Miért nem virágzik a hibrid kukorica?

Agrofórum Online

Hibrid kukoricát ültettem, a magassága már 3 méter, de nem kezd el virágozni. Rendszeresen locsolom, esetleg milyen tápanyag hiányozhat?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kukorica fajtája, illetve más termesztési körülmények tudatának hiányában csak pár általános dolgot fogalmaznék meg a kukorica termesztésével kapcsolatban, mely esetleg hasznos információként szolgálhat. A kukorica (Zea mays L.) egy egyszikű, egylaki, szélporozta növényünk, amely hím- és nővirágzattal egyaránt rendelkezik. A pollen a növény tengelyének csúcsán elhelyezkedő hímvirágzatban, vagyis a címerben képződik, míg a női vagy torzsavirágzatok a szár közepe tájékán, vagy az alatt álló levelek hónaljában fejlődnek.

A termékenyülés a címerből származó pollenek lehullásával és azok a bibeszálakon való megtapadása után történik meg. Jellemző, hogy egy adott növényen a címer általában előbb jelenik meg, mint a torzsavirágzat. A címer megjelenésére többségében a V6-os stádiumban kell számítani, vagyis akkor, amikor a hatodik levélkezdemény megjelenik, majd ezután indul intenzív fejlődésnek. A hetedik és a nyolcadik levél megjelenésekor pedig a csőkezdemények erőteljes fejlődése és növekedése következik be. Ezt azt jelenti, hogy a három méter magasra megnőtt kukoricán, ha eddig nem jelentek meg a virágok, már nem is várható azok képződése.

A kukorica kezdeti fejlődési időszakában a felvehető tápanyagok mennyisége, a nedvesség, valamint a hőmérsékleti viszonyok nagymértékben befolyásolják a csöveket és azoknak alakulását, rajtuk hány szemsor fejlődik ki, valamint később a virágzás alatt és közvetlenül utána ugyanezen tényezőknek továbbra is nagy befolyásoló hatásuk van. A generatív fázis, vagyis a virágzás legsúlyosabb korlátozó tényezői közé a nitrogénhiány, a szárazság, hőség, valamint a betegségek tartoznak. Emellett a kártevők közül a levéltetvek, atkák és a csövön élő, kukoricaszemeket fogyasztó kártevő rovarok egyaránt hatással lehetnek rájuk. A bibeszálat, vagyis a bajuszt, nagyon lassú növekedés jellemzi, valamint víztartalma 90-95% között van, ezért nagyon érzékeny a külső környezetére.

Ha csökken a hozam, gondoljon a foszforra és a káliumra is!

2024. október 19. 08:10

A talaj foszfor- és a káliumtartalma kulcsfontosságú a terméspotenciál maximalizálásához, ezért a pótlásuk a gazdálkodó alapvető érdeke.

A kukorica profi startertechnológiája

2022. április 12. 05:37

A kukorica termesztésében is a vegetáció első fele meghatározó a termés szempontjából. Ha ebben a fázisban a növény a lehető legtöbb és legjobb támogatást kapja (stresszmentes fejlődés, gyommentes környezet, megfelelő tápanyagellátás, ideális környezeti feltételek), akkor javul a termésbiztonsága, növekszik a potenciális termés elérésének lehetősége.

A kukoricatarló Cell-es kezelésével sokat nyerhet és sokat spórolhat!

2023. október 3. 09:40

A kukorica betakarítása után még nagy érték marad a tarlón, hiszen a szár- és gyökérmaradványok legalább 100 kg nitrogént, 40 kg foszfort és 120 kg káliumot tartalmaznak hektáronként.

Földkeverék-újdonság a zöldségnövények számára!

2019. május 27. 12:41

A hazánkban nagy múlttal rendelkező Florasca Környezetgazdálkodási Kft. földkeverő üzeme új terméket tervezett, melyben már közeg-víztartóképességet befolyásoló adalékanyag is van. Az így létrehozott földkeverék két új termékének neve: Florasca EverGreen zöldségföld és Florasca EverGreen virágföld.