Miért nem virágzott a leander?

Agrofórum Online

A leander virágzásának elmaradása több tényezőre is visszavezethető.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Ezen okok közé a nem megfelelő környezeti körülmények és tápanyag utánpótlás, valamint a metszési folyamatok helytelen elvégzése is felsorolható. Kedvelt dísznövényünk metszésének optimális időpontja ősszel, még teleltetés előtt van. Az ekkor elvégzett metszés során a növények nem csak kevesebb helyet foglalnak el téli pihenőhelyükön, hanem elegendő idejük is lesz felkészülni követező évi virágzásukhoz.

A metszés tavasszal is elvégezhető feladat, azonban ekkor már egy csak óvatosabban szabad visszavágni növényeiket, hiszen egy erősebb beavatkozással akár az adott évi virágzás elmaradását is okozhatjuk. A növényeket a tavaszi fagyok elmúltával szoktassuk hozzá fokozatosan a külső körülményekhez. Nyáron a tűző napot, meleg időjárást kívánják leandereink, gyakori, hőségnapok alkalmával akár naponta kétszer-háromszor elvégzett vízpótlással.

A helyesen megválasztott helyet növényeink dús virágzással hálálják meg, árnyékban nevelt egyedeik nem, vagy csak gyenge virágzást produkálnak.  A növényeket szoktassuk hozzá a tápoldatozáshoz is, melyet hetente legalább egyszer öntözővizével együtt adagolunk.

Az ápolási munkák közé nem csak az öntözés és a tápoldatozás, hanem a kinyílt virágok eltávolítása, ezzel a magtokok beérésének megakadályozása is hozzátartozik. Növényvédelmi szempontból is rendszeresen, egész évben figyeljük, vizsgáljuk át növényeinket. Telelésre egyaránt csak olyan egyedek kerüljenek, melyek kártevőktől és kórokozóktól mentesek, hiszen a téli időszak folyamán e károsítók gondtalanul továbbfejlődnek, gyengítve ezzel növényünket.  A leandereken főként a pajzstetvek, levéltetvek és atkák felszaporodásával lehetnek problémáink. A tartósan hideg beállta előtt válasszuk ki a telelőhelyet is dísznövényünk számára.

Ez lehetőleg egy 0-10 fok közötti tároló, garázs, pince stb. legyen, melyben fényhez is jutnak növényeink. Teleltetés közben se feledkezzünk meg alkalmankénti öntözéséről, a növények egészségügyi átvizsgálásáról, hogy tavasszal újra erős, és egészséges növényeket helyezhessünk ki a szabadba.

Nem lesz baja a már most kihelyezett leandernek?

2023. március 30. 11:38

Mikor tehető ki a leander? Sok helyen láttam már, hogy kihelyezték telelésből, nem lesz baja?

Napos terasz? Ezek a növények imádják

2025. április 27. 11:10

Mediterrán hangulatot szeretne a teraszra? Ezek a konténeres növények jól bírják a napot, és egész nyáron díszítik a teret.

Mikor vihetők ki a szabadba a beteleltetett dísznövényeink?

2022. május 8. 04:36

Szeretném megtudni, hogy a dísznövények kihelyezése a kertbe mikor tekinthető biztonságosnak a teleltetés után?

Szükséges a leandert lemosó permetezésben részesíteni, vagy nem is szabad?

2024. március 12. 04:40

Érdeklődöm, hogy kell-e a leandert lemosó permetezésben részesíteni vagy nem szükséges? Vagy nem is szabad? Vegesol eReS szerrel kezelném.