Miért sárgulnak, hervadnak a levelek a facsemetéken?

Agrofórum Online

Szinte tehetetlenül figyelem az 1-2 éve telepített gyümölcsfáim szenvedését. Van, amit tavaly ősszel telepítettem, de idén tavasszal is ültettem ki kertünkbe. Ezeken sárgulnak, erőtlenek, lógnak a levelek. Rendszeresen öntözöm őket, de nem látszik javulás. Mit tudnak tanácsolni?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves segítséget kérő Olvasó!

Az idei extrém aszályos időjárásban minden növény szenved, de a frissen ültetett, kevés gyökérzettel rendelkező fás növények különösen.

Gyümölcsoltványok vagy díszfák kétféle gyökérzettel kerülnek forgalomba. A szabadgyökerű facsemeték olcsóbbak ugyan, de több törődést, fokozott gondozást igényelnek beültetésük után. Ősszel, lombhullás után az árusításuk megindulásának elején, korán érdemes beszerezni és elültetni őket, hogy még a talaj téli átfagyása előtt kezdjék növelni hajszálgyökereiket az új termőhelyükön. Tavasszal is ültethetők, akkor is fontos a korai telepítés, mivel az egyre korábban beköszöntő tavaszi forró meleg nem kedvez új gyökérzetük kialakításának. A facsemeték leveleik kifejlődése után egyre több vizet igényelnek, amit a fejletlen, a lombhoz mérten nem elégséges gyökérzet nem képes vízzel ellátni. Ezért kell a csemeték koronavesszőit ültetéskor erősen visszametszeni, ezzel lehet a lomb és gyökérzet megfelelő arányát biztosítani.

Hervadnak a levelek a gyümölcsfán

A konténeres facsemetéket úgy hirdetik, hogy az év bármelyik szakában kiültethetők, hiszen fejlett gyökérzetük van. Ez annyiban igaz, hogy a szabadgyökerűeknél lényegesen nagyobb a gyökérzetük, azonban azt is tekintetbe kell venni, hogy faiskolákban, árudákban a konténeres csemetéket intenzíven gondozzák: naponta bőségesen öntözik, amikor már nagy meleg van, naponta többször is, rendszeresen tápoldatozzák a konténer mérete miatt, és sok helyen árnyékoló alatt nevelik őket. Ehhez szokott facsemetét az új helyére, szoktatás nélkül, felelőtlenség kiültetni. Az utóbbi években már a tavaszi hónapokban is forró nyári időjárás volt jellemző, ami a fiatal facsemetéket próbára tette.

Sárguló levelek a facsemetén

Néhány jó tanács a facsemeték életben tartásához:

  • Vásárlás után 7-10 napot adjunk nekik az új környezethez alkalmazkodáshoz, először tartsuk őket félárnyékban.
  • Ültetéshez legalább 80x80x80 cm-es ültetőgödröt biztosítsunk alját feltöltve szerves anyaggal. A tágas gödörben gyorsan nőnek, terjednek új gyökerei, hamar beszövik a területet. Fejlett, bőséges gyökérzettel a fiatal fák a környezeti viszontagságokkal szemben ellenállóak, hamar termőre fordulnak, meghálálják a korábbi gondoskodást.
  • Ültetés után rendszeres, gyakori öntözéssel biztosítsuk a folyamatos nedves talajt, ami az új gyökerek képződésének feltétele.
  • A korona alatti talajt a törzse körül árnyékolni, takarni, mulcsozni kell, azzal elérhető a földben lévő nedvesség megóvása. A talajtakarás a talajhőmérséklet alacsonyan tartását is segíti, ami a dinamikus gyökérképződéshez szükséges.
  • Azoknál a facsemetéknél, melyeket a nap nagy részében tűző napsütés ér, a fokozott párologtatás csökkentése és a levelek napégésének megelőzése miatt a fák koronáját érdemes árnyékolni.

Az idei aszályos és forró nyár nemcsak a fiatal, hanem a pár évesnél idősebb, termő fákat is károsította sok helyen az Ön fáihoz hasonló levélsárgulást, levélhullást okozva. Öntözés nélkül – ilyen időjárási körülmények mellett – nem lehet gyümölcsfáinkat károsodás nélkül nevelni, életben tartani.

Nagy István: rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban

2023. április 8. 10:38

Az elvégzett munkáért és a vállalt kötelezettségekért járó források rekord mértékben, több mint 300 milliárd forint értékben jutottak el a gazdálkodókhoz az idei esztendőben még húsvét előtt.

Öntözni, öntözni, öntözni!

2018. augusztus 20. 08:44

Komoly vita zajlik hazánkban az öntözés jogosságáról, szükségszerűségéről az öntözni kívánók és az ivóvízért aggódók között. Az ivóvíz nagy kincs, megőrzése fontos, de öntözés nélkül nem lehet ma már eredményesen gazdálkodni.

Meghosszabbították az öntözésfejlesztési pályázati felhívásokat

2022. október 24. 11:14

A beruházásokat támogató kiírás átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között tározóterek, új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez.

Mit tehetünk a szárazsággal szemben? Öt nemesítő cég képviselőjét kérdeztük az aszályról

2019. február 13. 14:45

Milyen megoldásokkal tudják a nemesítők segíteni a termelőket az egyre fokozódó aszályban?