Miért üresek a muskátli bimbói?

Agrofórum Online

Rengeteg bimbó van a muskátlijaimon, de a bezárt bimbókból a sziromkezdemények hiányoznak. Mi okozhatja ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Gyakori kártevőnek számítanak sajnos a muskátlin is – a nyárvégi időszakban – a gyapottok-bagolylepke hernyói. A kártevőt, a lárvát csak ritkán lehet látni, így leginkább már csak károsításával találkozunk, ezzel azonosíthatjuk be jelenlétüket. A virágok bimbónyílásának elmaradása, elhalása a leggyakoribb tünet, melyre már a muskátli tulajdonosai ekkor felfigyelnek. A kártevő rejtőzködő életmódja miatt, a kialakult károk mellett még hátrahagyott, fekete színű ürüléke is jelezheti jelenlétét a növényeken.  

A bimbókon, melyen még táplálkozásuk is folyik, apró lyukakat láthatunk, szétbontva pedig 8 pár lábú lárvákat találva bizonyosodhatunk meg a gyapottok-bagolylepke károsításáról. Színüket tekintve nagymértékű változatosságot mutatnak, hiszen akár zöld, barnás-feketés és rózsaszínes árnyalatúak is lehetnek egyedeik. Sajnos a muskátli bimbói mellett más növények virágai, termései és magjai is jó táplálékául szolgálnak számukra, így gyakori kellemetlen vendégeik kiskertjeinknek egyaránt. Kedvelik a paprika, paradicsom terméseit is, melynek héján táplálkozásuk nyomán ugyancsak lyukakat figyelhetünk meg. Emellett kukoricán, borsón, krizantémon, de szegfűn stb. is jelen lehetnek.

A védekezést nehezíti, hogy évente akár több nemzedéke is kifejlődhet, így az egész nyári időszakban kisebb-nagyobb mértékű jelenlétükkel is számolhatunk. A betelepülésük akár a szomszédos kertek növényeiről, szántóföldekről is elképzelhető, így egy-egy sikeres védekezés sem minden esetben jelenti azt, hogy a kártevőtől teljes mértékben meg tudunk szabadulni. A muskátli esetében, amennyiben olyan bimbókat találunk, melyek nincsenek még teljesen kirágva, ajánlatos azokat levágni és összegyűjteni, a bennük táplálkozó hernyókkal együtt pedig megsemmisíteni.

A már berágott kártevők ellen a kontakt hatóanyagot tartalmazó készítményekkel nem lehetünk hatásosak, rejtett életmódjuk miatt felszívódó készítmények használata ajánlható. A felszívódó Mospilan jó hatékonysággal alkalmazható, viszont arra ügyeljünk, hogy a permetezést szabadtéri körülmények között végezzük el!

Kiemelt kép: Pixabay

Mi rághat lyukakat a muskátli leveleire és bimbóiba?

2022. szeptember 6. 04:36

Megtámadta valami a muskátlikat, lyukasak a levelei, illetve mintha üresek lennének a bimbói. Mi okozhatja?

Milyen élőlény támadta meg a muskátlit?

2024. augusztus 31. 04:36

A muskátlinkat megtámadta valami élőlény. Szeretnénk megvédeni tőlük a virágot. Mik ezek, és mit tehetünk? Képeket csatolok a virágról.

Miért penészedett meg a muskátli a teleltetés alatt?

2025. február 5. 04:40

Kérem a segítségüket, mert a teleltetés során penészes lett néhány muskátlinövényem. Miért történhetett meg ez a probléma?

Mikor és hogyan teleltessük a muskátlit?

2020. október 1. 10:29

Kérem szépen szaktanácsukat! Mikor és hogyan teleltessem a muskátlit?