Meddig várhatunk a muskátli teleltetésével?

Agrofórum Online

Muskátlimon még található néhány virág, nem szeretném még bevinni, meddig várhatok ezzel?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sok muskátli őszig fáradhatatlanul virágzik, főleg melyek megfelelően voltak gondozva és tápoldatozva. Ennek ellenére már az első fagy közeledtével fel kell készíteni a növényeket a téli időszakra, ennek időpontja azonban a hely függvényében némileg változhat. Általában azonban októberben erre már mindenhol számítani lehet. A muskátli sokszor gond nélkül megbirkózik a rövid ideig tartó, kissé nulla fok alatti hőmérsékletekkel, különösen, ha helye is kissé védett. Amennyiben növényeinket biztos helyen szeretnénk tudni, mindenképpen érdemes legkésőbb október végére már téli szálláshelyükre költöztetni egyedeiket.

A teleltetés előtt a virágokat mindenképp távolítsuk el, azok ne gyengítsék a töveket a tél folyamán. Ekkor a virágzatokkal egy menetben a betegség tüneteit, illetve a kártevők jelenlétét mutató leveleket, valamint az elszáradt részeket is távolítsuk el. A beteg növényeket ne vigyük telelőre, hiszen ez a tél folyamán elszaporodhat növényeinken, tönkre téve ezzel példányait.

A muskátlik átteleltetése nem nehéz feladat, kis odafigyeléssel akár következő évre sem kell új növényeket vásárolnunk. Arra viszont ügyeljünk, hogy minél kevésbé világos a teleltetéshez választott helye, annál alacsonyabbnak kell lennie a hőmérsékletnek is. Amennyiben a növények túl melegben vannak, akár idő előtt ki is hajthatnak, ezért kb. az 5-10 fok ideális számukra. Jó telelési hely lehet például egy pince vagy egy fűtetlen padlás. Télen azért időnként, a hőmérséklet függvényében meg kell öntözni a muskátlit, sok vízre nincsen szükségük, hiszen vastag száraikban és leveleikben vizet is elraktároznak. Továbbá időnként nem árt ellenőrizni azt sem, hogy nincsenek-e rajta kártevők.

Tavasz elején már akár át is ültethetjük a növényeket, vagy hiányzó földjüket pótolhatjuk. Ahogy melegedik az időjárás fokozatosan szoktathatjuk melegebb körülményekhez, a vízhez, majd elkezdhetjük tápanyag-utápótlásukat is. A tövek melegebb körülmények között hamar kihajtanak és megerősödnek. Áprilistól már érdemes szoktatni a kinti levegőhöz és a fényhez, majd a tavaszi fagyok elmúltával már biztonsággal kitehetők a szabadba.

Mit tegyünk a gyümölcsfák lehulló lombjával?

2020. október 8. 11:53

Egyre több a lehullott levél a gyümölcsösben. Érdemes valahogy felhasználni vagy problémás lehet esetleg a károsítók, kórokozók "átteleltetése"?

Mik károsíthatják a körtefát?

2020. május 27. 14:37

Körtefáim levelein és kicsi termésein sok furcsa elváltozást látok. Milyen kártevők fordulnak elő a körtén ilyenkor, miről ismerhetem fel azokat?

Milyen kártevő van az almafámon, hogyan tudok tőlük megszabadulni?

2020. július 31. 07:20

Almafámon fehér, vatta szerű telepek jelentek meg a friss hajtásokon. Milyen károsító lehet ez és hogy kell védekeznem ellene?

Hogyan készüljünk fel a levéltetvek elleni védekezésre?

2020. március 11. 05:37

D. Rozália kérdése: Tavaly szinte minden növényem levéltetves volt, összezsugorodtak leveleik. Hogyan készüljek fel, mikor érdemes ellenük védekezni?