Miért vannak barna foltok a birsalmafa levelein?

Agrofórum Online

Miért vannak barna pöttyök a birs levelén és száradnak el a virágok alatti levelek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A birs fáit többféle kórokozó is fertőzheti, melyek akár súlyos tüneteket és jelentős terméskiesést tudnak okozni. A diplokarponos betegség általánosan elterjedt a birsfák esetében, mely 3-4 mm nagyságú világosbarna foltosodás formájában mutatkozik meg. Rendszerint a foltok közepén fekete pont is megfigyelhető, mely a kórokozó jellegzetes képlete. Az apró foltok a levélen idővel nagyobbodnak, egybe is olvadnak. A levélnyélen, hajtáson és vesszőn is megjelenik a betegség ovális foltok formájában. Idővel a gyümölcsök is fertőződhetnek, 4-6 mm nagyságú, sötétbarna, összeolvadó foltok jelennek meg rajtuk. Csapadékos és meleg időjárás esetében kell számítanunk a betegség nagyobb mértékű elterjedésére.

A birset szintén már korán tavasszal fertőzheti a moníliás betegség is, mely a leveleken, hajtásokon, virágokon és terméseken is okozhat tüneteket. Elsőként a virágok alatti levelek levélnyele irányából induló, ék alakú barnulás látható. Emellett a monília esetében a levélerek mentén a levél fonáki oldalán szürkés színű bevonat is megfigyelhető. A levél fokozatosan barnul és elhal, a betegség pedig így a hajtásba is bejut. A virágok a megbetegedés ellenére kötődnek, viszont ezután a gyümölcsök növekedése fokozatosan megáll, elfeketedve elhalásuk következik be.  

Mindkét betegség a lehullott növényi maradványokon, beteg gyümölcsmúmiákon és fertőzött leveleken képes fennmaradni, így ezek összegyűjtése, talajba forgatása, a következő évi fertőzés mértékét jelentősen képesek csökkenteni. A monília esetében a tüneteket mutató hajtások mihamarabbi levágásával a fertőzés továbbterjedése előzhető meg.

A diplokarponos betegség elleni kémiai védekezést már a levelek kihajtása után, egérfüles állapotban meg kell kezdeni, majd pedig egészen nyár elejéig, június közepéig rendszeresen elvégezni. Ezekkel a permetezésekkel már a moníliás betegség ellen is hatékonyan védekezhetünk. Kiemelt szerepe van viszont a monília elleni védelemben a rózsaszín bimbós állapotban, sziromhulláskor, valamint a gyümölcsnövekedés kezdetén elvégzett kezeléseknek. A készítmények közül a kórokozók ellen kiskerti felhasználók számára is elérhető készítmények pl. a Switch és a Polyram DF.

Kiemelt kép: Pixabay

Megjelent a levélpirosító levéltetű, fakad a szőlő

2019. április 3. 08:54

Ritkán fordul elő, hogy április első napjaiban a kajszi már elvirágzott és a többi gyümölcstermő növény virágzásnak indult. Kivétel ez alól csupán a birs, az alma pedig piros bimbós állapotban van.

Kocide 2000 gombaölőszer – a réz erejével

2021. április 19. 12:59

A Kocide 2000 egy 53,8 % rézhidroxid hatóanyag tartalmú fungicid, amely WG formulációban érhető el. Nagy előnye, hogy felhasználása széles körben engedélyezett, egészen az almatermésűektől kezdve, a szőlőn és a csonthéjasokon át, a zöldség és a hüvelyes növényekig. Ezeken kívül alkalmazható továbbá kabakosok, dísznövények, hagyma, burgonya és a cukorrépa esetében is.

Permetezhetünk akár sziromhullás után is – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. április 4. 09:10

Minden gyümölcstermő növényünk virágzik, vagy már elvirágzóban van, a növényvédelmi károsítók sorra jelentkeznek a gyümölcsösökben és a szabadföldi zöldségkultúrákban.

Meg lehet állapítani, hogy miért hullik a cseresznye termése?

2024. május 16. 04:39

Örömömre cseresznyefámon virágzás után idén sok termés kötött, szépen fejlődésnek indultak, de növekedésük leállt, mintha fonnyadnának. Megindult súlyos hullásuk is. Mi okozhatta? Utólag meg lehet állapítani? Befolyásolható-e a jelenlegi állapotuk?