12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra

Mik lehetnek a fekete képletek a babérmeggy levelein?

Agrofórum Online

A csatolt képeken látható fekete képletek jelennek meg a babérmeggy levelein szinte minden évben (4 éves telepítés). Azt mondják, hogy gubacsatka, de Flumite-al permetezve sem változott a helyzet. Szeretném tudni mi lehet ez, hogy tudjak ellene védekezni!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A babérmeggyen még nem találkoztam gubacsatkával, valamint a küldött kép alapján nem is ennek károsítására lehet következtetni. A babérmeggynek viszonylag kevés kártevője ismeretes, melyek közül főként a csigák és vincellérbogarak okoznak levélrágást. A problémát valószínűsíthetően valamely kórokozó okozza, melyek közül ugyanis számos faj fertőzheti a növényeket. A babérmeggyen két baktériumfaj is megjelenhet, melyek levélfoltosságot okoznak.

Fekete képletek a babérmeggyen (fotó: a kérdező felvétele)

A xanthomonas először kisméretű, vízzel átitatott foltok formájában mutatkozik meg, mely később elsötétedik, barnul vagy feketedik, szélük pedig akár halványzöld, de sárgás színezetű is lehet. A pseudomonas pár mm nagyságú, szabálytalan alakú foltokat okoz, melyek szegélye vöröses, közepe pedig barnás. Mindkét baktériumfajra jellemző, hogy idővel a foltok közepe kiesik, ezáltal a levelek lyukacsos megjelenésűek lesznek, valamint a baktériumok elsősorban a fiatalabb leveleket fertőzik meg.

Fekete foltok a levelek fonákján (fotó: a kérdező felvétele)

A leggyakrabb betegség a babérmeggyen viszont a sztigminás levélfoltosság, mely végezetül ugyancsak a levelek lyukacsosodását okozza. Az első tünetek 2-3 mm átmérőjű, kerek, szegéllyel rendelkező barnás színezetű foltok formájában jelennek meg. A foltossággal érintett szövet idővel kiszárad, majd kiesik, kör alakú lyukat hagyva maga után. A fertőzés a beteg levelekből és vesszőkből terjed, melyekben a kórokozó még a szélsőségesen hideg körülményekkel szemben is ellenállónak bizonyul, valamint a nyugalmi időszakban is továbbfejlődhet. Nemcsak a hideget viseli el, hanem akár több évig is fertőzőképes maradhat.

Fekete foltok a levelek színi oldalán (fotó: a kérdező felvétele)

A betegségek terjedésének a kedvező feltételeket elsősorban a csapadékos tavasz és a hűvös 15 fokos körülmények biztosítják. Érdemes lenne tehát a babérmeggyet gombaölő szeres kezelésben részesíteni, mellyel a betegség terjedése is gátolható. A bakteriális betegségek ellen a réz hatóanyagok hatásosak, és a gombás megbetegedések ellen a rezes kezelés szintén hatékonynak mondható. A kialakult tünetek a kémiai kezeléssel ugyan már nem szüntethetők meg, de terjedése csökkenthető, megállítható.

Kiemelt kép: Pixabay

Mit tehetünk a szobanövények téli levélhullása ellen?

2023. január 28. 13:34

A téli időszakban miért sárgulnak meg és hullanak le gyakrabban szobanövényeim levelei? Mit tehetnék ellene?

Hogyan védekezhetünk a káposztát rágó hernyók ellen?

2023. szeptember 5. 04:37

Kertben termesztett káposztámat hernyók rágják. Mit tehetnék ellenük?

Mi okoz piros kinövéseket a juharfa levelén?

2019. augusztus 6. 08:15

Cs. Zita kérdése: A képen látható juharfa levele így néz ki. Most már harmadik éve lesz ilyen. 4 fát ültettem, három kapta el. A legnagyobb, ami már majdnem 2 méteres, az a képen látható módon tele van. Nem találtam rá leírást, hogy ez mégis mi lehet. Kérdésem, hogy van-e erre megfelelő növényvédő szer vagy inkább a fát kéne kivágni? 

Hogyan ajánlott az őszibarack levélfodrosodása ellen védekezni?

2020. március 28. 04:36

F. Mária kérdése: Mikor, hányszor ajánlott az őszibarack levélfodrosodása ellen védekezni? Vannak-e új szerek ellene?