Miként kell ápolni a primulát? Ki lehet ültetni a kertbe?

Agrofórum Online

A primulával kapcsolatban lenne két kérdésem, melyeknél a válaszukra számítok. Miként kell ápolni ezt a virágot? Kiültethetem a kertbe? Köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kankalin, vagyis a primula a tél végi időszakban, Valetin-nap környékén, később pedig a nőnap körüli időszakban található meg főként a kereskedelemben. Sajnos a növény, a legtöbb esetben a megvásárlása után pár héten belül elvirágzik, sok esetben pedig ki is szárad, így kidobásra kerül. Ennek oka viszont a nem megfelelő tartási körülményekre vezethető vissza. A kankalin ugyanis egy olyan évelő növényfajunk, mely mérsékelt körülmények között, de főként 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleten érzi magát a legjobban. Virágai differenciálódásához ennél is alacsonyabb, mintegy 5-6 fok tekinthető optimálisnak, míg virágzásához kb. 10-14 fok között az ideális.

Fontos tehát, hogy ne a meleg szobában, hanem fűtetlen, mérsékelt hőmérsékleti körülmények között neveljük! Érdemes lehet akár enyhébb időjárás esetén napközben a szabadba kitenni, erős lehűlésnél pedig éjszakára bevinni. Arra is ügyelni kell, hogy a túlöntözésre is érzékeny, optimális hőmérsékleten tartva csak ritkábban, talajának felső rétegének kiszáradása esetében öntözzük!

A növényt, virágzásának befejeztével, a külső hőmérséklethez és fényhez való hozzászoktatás után, a fagyos éjszakák elmúltával akár a szabadba is kiültethetjük. A cserépben történő továbbnevelés során is ajánlatos külső körülmények között tartani, de érdemes ebben az esetben is átültetéséről gondoskodni. Nem kifejezetten napfényigényes, így félárnyékos helyet is választhatunk számára.

Optimálisnak tekinthető a primulának a laza szerkezetű, közel semleges kémhatású talaj, mely tápanyagokban gazdag. Kiültetett egyedei a külső körülményeket a tél folyamán is képesek átvészelni, esetleges takarásáról a nagyon hideg időszakokban érdemes lehet gondoskodni. A cserépben nevelt kankalinokat viszont hűvös, de világos helyen teleltessük a gyökerek fagyérzékenysége miatt!

Fontos, hogy az érzékenyebb bőrűek mindenképp használjanak kesztyűt a növény ültetése során, mivel a kankalin levelei allergéntartalmuk miatt bőrirritációt okozhatnak!

Kiemelt kép: Pixabay

Megmetszhetem a lakásban tartott babért? Mikor lehet kiültetni?

2023. október 29. 05:40

Már több éve nevelek egy babérnövényt a konyhámban, nagyon magasra nőtt. Vissza metszhetem? Kiültethető-e, ha igen, mikor érdemes, hogy életben maradjon? Úgy nézem, nem érzi jól magát jelenlegi helyén.

Miért sárgul a jukka a szobában?

2022. november 14. 05:37

A jukka esetében kevesen tudják, hogy a Yucca elephantipes és Y. aloifolia is téli pihenőre vágyik. Ilyenkor teleltetni 5-10 Celsius-fok között kellene fényes helyen.

Át lehet még ültetni a ház falához közel lévő fügebokrot?

2023. április 10. 11:37

Tavaly vásárolt kertünkben a ház közelében van egy fügebokor, ami a ház falának közelsége miatt elhajlik, nem tud egyenesen nőni. Mit tegyek vele? Át lehet még ültetni olyan helyre, ahol jól fogja magát érezni?

Márciusban már átültethetem a szobanövényeket?

2024. március 13. 04:37

Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy most, márciusban átültethetem már a szobanövényeimet?