Miként teleltessük a magnóliát, hogy ne sérüljön a fagyok során?

Agrofórum Online

Van egy magnóliám, amit idén kaptam anyák napjára. Vele kapcsolatban kérdezem, hogyan teleltessem, hogy ne sérüljön a téli fagyok alatt? Kell-e takarni, ha igen, milyen módon?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A magnólia fagyálló, szabadföldben telelő növény. A fagyállóságát elsősorban a növény kora, a törzsének beérése, megfásodása, telepítésének ideje és az ültetés utáni gondozás befolyásolja. 

Kérdésében azt írta, hogy tavasszal ültették el a növendék fát, ami ideális időpont volt. Ha azóta rendszeresen öntözték, ami a gyökérfejlődését, annak bedúsulását biztosította, a fa megfelelő fejlettségi állapotban érkezett el a télhez.

A fás növények is vízben oldott állapotban veszik fel a tápanyagot, a folyamatosan nedves talaj a növény megfelelő táplálása miatt is szükséges.

Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a túlzott, a szükségesnél több víz és tápanyag biztosítása nem kedvez a növények télállóságának. Nem lehet cél a növény növekedésének „tuningolása”. Az ültetés évében elsődleges cél a sikeres begyökeresedés, és nem a fa lombjának gyorsított fejlesztése. A föld feletti részek erősítése a következő évek feladata lesz, és annak feltétele a fejlett gyökérrendszer.

Nem tudom, nem tért ki kérdésében a magnóliafa gondozási gyakorlatára, remélem nem valósult meg a fa túlöntözése. Az idei aszályos, extrém forró, tartós nyárra nem ez volt jellemző.

Hogyan teleltessem tavaszi ültetésű magnóliámat (kérdező felvétele)
Hogyan teleltessem tavaszi ültetésű magnóliámat (fotó: a kérdező felvétele)

A gyakori, a növény igényeinél nagyobb vízmennyiséggel, és azzal együtt fokozott tápanyaggal való ellátása a növényt intenzív növekedésre, sejtszaporodásra ösztönzi. Az ilyen növények hajtásai a szokásosnál hosszabbak, megnyúltak, vékonyak, laza szövetűek, általában világoszöld színűek. Különösen a szükségesnél nagyobb nitrogéntartalom az elsődleges okozója a leírt tüneteknek. Mindezt úgy lehet elkerülni, ha komplex (összetett) műtrágyával látja el a növényt, az előre összeállított elemek egymáshoz viszonyított aránya segít elkerülni a rendellenes, nem kívánt hajtásnövekedést.

A serkentett növekedés fokozza a növények fagyérzékenységét, mivel nem engedi a fák szöveteiben a tartalék tápanyagok felhalmozódását, a sejtnedv besűrűsödését, a fa felkészülését a télre. Ezért általában fás növényeknél szeptembertől a tápanyagpótlást tanácsos befejezni és a talaj öntözését is minimalizálni. Ezzel segítjük a fák télre való felkészülését.

Ha így gondozta az ajándék magnóliafáját, akkor nem kell tartania a téli fagykártétel miatt. Ennek ellenére érdemes a törzs körül 10-15 cm magasságban száraz levelekkel beborítani a talajt, ami annak hőszigetelését segíteni fogja.

Lombját ne fedje semmivel, szüksége van a fényre, a levegőre télen is mivel örökzöld magnóliafája van, az télen is él, anyagcserét folytat! Előfordulhat, hogy csapadékmentes téli időszakban kiegészítő öntözésére lehet szükség. Egyre gyakoribbak a száraz telek, amik kiszáradással veszélyeztetik az örökzöld növényeket. Figyelni kell rá!

Kiemelt kép: Pixabay

Van veszélye az utcáról gyűjtött falevéllel történő ágyástakarásnak?

2024. november 16. 04:39

Utcáról összegyűjtött faleveleket kertemben kialakított ágyások takarására érdemes-e felhasználni? Van-e veszélye az utcáról összegyűjtött zöldtömegnek? Közösségi médiában arra buzdítanak mindenkit, hogy ingyen beszerezhető, összegyűjthető növényi hulladékokkal javítsák fel kertjük talaját.

Miért kell takarni a krizantémot a virágzás alatt?

2025. október 19. 04:38

Szeretném megkérdezni, hogy miért szükséges takarni a krizantémot a virágzás alatt? Válaszukat előre köszönöm.

Éghajlathatások elleni védelem Dunaföldváron, csemegeszőlő-ültetvényben

2019. március 24. 04:46

Az időjárás okozta káros hatások kivédésére, tompítására a dunaföldvári családi gazdaság a takarásos csemegeszőlő-termesztés különböző technológiai elemeit alkalmazza.

Mit is jelent a talaj menti fagy?

2023. december 10. 12:10

Számomra nem egyértelmű, hogy pontosan mit is jelent a talaj menti fagy? Milyen hatása lehet a házikerti növényekre?