Mikor érdemes megmetszeni a levendulát?

Agrofórum Online

Egy kérdéssel fordulok Önökhöz. Mikor érdemes megmetszeni a levendulát? Köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A levendula nemcsak díszes virágai miatt, hanem azok illata, illetve a növény megjelenése miatt is szívesen nevelt mediterrán hangulatot keltő, évelő félcserjéje kertjeinknek. Jól beilleszthető virágágyásokba, de sziklakertben más növényekkel egyaránt, de önállóan, akár szegélynövényként, alacsony sövényként ültetve is jól megállja helyét. Sok ápolást a levendula tartása során nem is kíván, hiszen tápanyagban szegény talajban is jól fejlődik, illetve a szárazságot is jól tűri. Kedveli a napos fekvést, a lazább, kissé meszes talajokat. A frissen ültetett példányokat ajánlatos még rendszeresen öntözni, viszont az idősebb levendulák érzékenyek a túlöntözésre, akár gyökereik rothadása is bekövetkezhet ennek hatására.

Virágzat lemetszése

A levendula virágzatainak lemetszését minden évben még az előtt kell elvégezni, hogy magjai beérnének, vagyis még az elvirágzása előtt végezzük el visszavágásukat. Ezt azért érdemes megtenni, mert a növény így nem fog magjainak érlelésére dolgozni, hanem tovább és erőteljesebben tud fejlődni, akár másodvirágzásba kezdeni. A másodvirágzás azonban soha nem lesz olyan mértékű, mint a nyári, első virágzás. A virágzatokat minden esetben a virágzati szárral együtt vágjuk le a levelekkel egy magasságban. A virágzatokat az esetlegesen bekövetkező másodvirágzás alkalmával is távolítsuk el!

Ifjító metszés

A virágzatok lemetszése mellett, ha nem is minden évben, de legalább 2-3 évente a növényt is érdemes nagyobb metszésben részesíteni. Az ifjító metszéssel kerülhető el ugyanis a növény elöregedése, nem kívánt felkopaszodása, a virágzatok számának lecsökkenése. A metszés optimális ideje tavaszra tehető, hiszen egy ősszel végzett nagyobb mértékű beavatkozás miatt a növény akár a tél folyamán erősebb fagyási sérüléseket is szerezhet.

A metszés során elsőként az elszáradt előző évi hajtásokat metsszük ki akkor, amikor az éves friss új, zöldülő hajtások a bokrok tövében már megjelentek! Az elszáradt hajtások tőből való eltávolítását csak akkor végezzük el, ha azok tövi része még nem fásodott meg. Az elfásodott részek eltávolítását csak elszáradás, elhalás esetében kell megtennünk.

Kiemelt kép: Pixabay

Így teleltessük a leandert!

2024. november 13. 05:40

Lássuk, hogyan teleltessük a leandert, ha tavasszal is egészséges növényre vágyunk!

A metszés és oltás technikáját lehet elsajátítani a MATE új felnőttképzésén

2024. január 18. 14:10

A MATE Kertészettudományi Intézete felnőttképzési program keretében idén is meghirdeti országos tavaszi gyümölcsmetszési tanfolyamát. Emellett 2024 áprilisában új képzést is indít, ahol a gyümölcsfák oltásának és átoltásának technikáját lehet elsajátítani Budapesten, Cegléden, Érden, Fertődön és Keszthelyen.

Így lesz gyönyörű japán díszcseresznyéje a kertben

2024. május 6. 07:10

Az ültetésre alkalmas időszak a tavasz, egészen márciustól májusig, valamint még az ősz is ideális lehet októbertől egész novemberig.

Megmetszhetem most a leanderemet?

2022. május 26. 04:36

Megmetszhetem most a leanderemet? Minden évben szükséges metszése?