Milyen előnye van az uborka támrendszeres termesztésének?

Agrofórum Online

Szeretnék feltenni egy kérdést Önöknek. Milyen előnye van az uborka támaszrendszer melletti termesztésének? Várom válaszukat.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az uborka támrendszer melletti termesztésének számos előnye van, melyek közül a könnyebb szedés mellett a kisebb helyigény egyaránt előnyként említhető. A támasztékra futtatott növények több fényt is kapnak, továbbá az eső után könnyebben felszáradnak szellősebb kialakításuk miatt, így a kórokozók megjelenése ellen szintén hasznosnak bizonyul felfuttatásuk. Emellett a növényvédelmi kezelések elvégzése során eredményesebbek és gyorsabbak is lehetünk. A termések a talajjal nem érintkeznek, azok nem lesznek szennyezettek, a növények szedés közben jobban átláthatók. A termésmennyiség is általában nagyobbnak mondható támaszték mellett nevelt uborka esetében, így az évek során, a kialakított támaszték költségei lassan meg is térülnek.

Támaszrendszer melletti uborkatermesztés kialakítása viszont csak olyan helyre ajánlható, mely szélvédett. A kialakításnál arra kell ügyelni, hogy az oszlop, huzal, zsinór erős és feszes legyen, a növényzetet elbírja még esős és szeles időjárás esetén is. A magasságát érdemes legalább 1,8-2 méterre tervezni, melyről a szedés is kényelmesen elvégezhető. A legjobb, ha a támaszték még a magvetés előtt elkészül. A támaszték mindkét oldalára vethetők magok, melyek távolsága kb. 60 cm legyen, a tőtávolság pedig 40-50 cm közötti. Fontos, hogy olyan fajtát válasszunk, amely erőteljes növekedésű és dinamikus termésképzésű.

Az uborka vetésének optimális ideje általában április végén, május elején van. A magágy legyen porhanyós szerkezetű, jól tömörített, kellően nedves, melybe a magokat 2-3 cm mélyen helyezzük el. Az egyenletes kelés érdekében vetés után legalább 15-20 mm víz kijuttatása ajánlott. A palántáról nevelt növények kiültetésének ideje csak május közepe-vége felé biztonságos. A támrendszer mellett termesztett uborkát ajánlatos metszeni is annak érdekében, hogy a főhajtás erőteljes és dinamikus fejlődésű legyen. Az oldalhajtásokat 40 cm magasságban, majd e fölött két levél után, majd később pedig 3-4 levél után csípjük vissza, mellyel az állomány elburjánzása akadályozható meg.

HIBRIDBÚZA. NAGY HOZAMOK, STABIL TELJESÍTMÉNY.

2020. augusztus 28. 09:55

Tesztjeink alapján a frakcionált vetőmag országszerte lehetőséget ad a sűrű soros, szemenkénti, úgynevezett precíziós vetéstechnológia üzemi szintű elvégzésére is.

Mikor és hogyan vessük szabadföldbe az uborka magjait?

2024. április 28. 11:10

Mikor vethetem el szabadföldbe az uborkát? Hogyan történjen a vetés? Mire érdemes odafigyelni?

A gyep megújítása: felülvetés vagy alulvetés? Mit, mikor és hogyan?

2025. január 30. 08:10

Hogy gyepünk mindig tökéletes legyen, megfelelően kell kezelni, amelyhez összeszedtük, mi a felülvetés és az alulvetés közötti különbség.

Új Actiline hengerrel szerelt Kverneland forgóboronák

2020. december 18. 04:36

A helyes koncepció a tökéletes magágykészítéshez.